2p
Donald Trump republikánus elnökjelölt személyesen győzné meg Észak-Korea vezetőjét, hogy hagyjon fel az atomkísérletekkel.
Donald Trump a Kansas állambeli Wichitában tartott jelölőgyűlésen 2016. március 5-én. (MTI/AP/Charles Rex Arbogast)

Tárgyalóasztalhoz ülne Donald Trump republikánus amerikai elnökjelölt, hogy meggyőzze az észak-koreai diktátor Kim Dzsongunt: nem jó ötlet Phenjan atomkísérlete.

"Tárgyalnék vele. Nem lenne gond egy asztalhoz ülni." - az amerikai milliárdos ezt a Reutersnek nyilatkozta terjedelmes interjúban. A szélsőséges lépés ismét totális felfordulást jelentene az amerikai külpolitikában, összhangban Trump korábban bejelentett külpolitikai lépéseivel. Részleteket ugyan nem árut el azzal kapcsolatban, hogy milyen állást venne fel az USA Észak-Koreával kapcsolatban az elnöksége során, annyit viszont elárult, hogy mindenképp gazdasági nyomást gyakorolna Kínára, hogy segítsenek jobb belátásra bírni a vezetőt.

Észak-Korea még nem reagált, Dél-Korea külügyminisztériuma pedig nem kívánta kommentálni az elhangzottakat, annyit viszont leszögeztek, hogy - mint az Egyesült Államok - leginkább a teljes nukleáris leszerelésben érdekeltek.

Putyin csak ne dicsérgessen

Trump kitért az interjúban Vlagyimir Putyin orosz elnökre is. Vele kapcsolatban elmondta, hogy bár hízelgők az orosz elnök dicsérő szavai, mégsem jelentenének előnyt egy esetleges tárgyaláson.

A demokraták oldalán Hillary Clinton főtanácsosa támadta Trump külpolitikai lépéseit, mondván az, hogy a republikánus jelölt egyik nap a briteket - az USA legfőbb szövetségesét - támadja, majd másnak Putyinnal és a Kimmel parolázik, abszolút értelmetlen és veszélyes.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntöttek Varga Mihályék, ismét változik az alapkamat
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 14:01
Ahogy azt Varga Mihály jegybankelnök az előző, június 23-i kamatdöntő ülésen is jelezte, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa júliusban is 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kicsattannak a német gazdasági szereplők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:59
Rég nem voltak ennyire optimisták a meghatározó német gazdasági szereplők.
Makro / Külgazdaság Elsőre lehetetlen küldetésnek tűnik, de van, ami reményt adhat Kármán Andráséknak
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 10:57
A költségvetési szabályok megsértése miatt már két éve van folyamatban túlzottdeficit-eljárás a magyar kormánnyal szemben, habár ennek a megszüntetése alapkövetelmény lenne az euró bevezetéséhez. A számok alapján egyelőre ez inkább csak vágyálomnak tűnik, de jó hír, hogy az Európai Bizottság inkább a tendenciára kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Újabb gigászi hitelösszeg folyhat be Zelenszkijéknek
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 10:42
Már meg is született erről a döntés az érintett nemzetközi szervezetnél.
Makro / Külgazdaság Véget ért a foci-vb, máris rátámad Trump az északi szomszédjára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 08:53
Vaskos vámot vetne ki Kanadára, akikkel közösen rendezték a vasárnap lezárult foci-világbajnokságot.
Makro / Külgazdaság Méregdrágává vált a benzin Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:37
Nagyon fáj az amerikaiak pénztárcájának is a további háborúskodás Iránnal szemben.
Makro / Külgazdaság Vége a találgatásnak: Polgár Judit nem vállalja
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:25
Megszólalt a sakk-királynő. 
Makro / Külgazdaság Nem várt helyről kapott rossz hírt Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:16
Júniusban két hónap emelkedést követően csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe havi szinten.
Makro / Külgazdaság Mi járhat Varga Mihályék fejében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 17:44
Ezt találgatja a piac a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése előtt. A tippversenybe főszerkesztőnk, Csabai Károly is beszállt, aki a Trend FM hétfő délelőtti adásában nemcsak a biztosra vett monetáris lazításról mondta el a véleményét, hanem arról is, hogy az év végéig hogyan alakulhat a jegybanki alapkamat.
Makro / Külgazdaság Jó hírek érkeztek Kanadából
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 16:45
Kanadában az elemzők által vártnál erőteljesebben lassult a fogyasztói árak éves növekedési üteme júniusban a májusi, több mint kétéves csúcsot követően.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG