2p
Nehezen értenek szót az Egyesült Királyság kilépéséről.
Európai Unió zászlók előtt a Berlaymont épület (Európai Bizottság), Brüsszel, Belgium.

Ahogy arról már korábban írtunk, kétnapos ülésre gyűltek az uniós tagállamok vezetői Brüsszelben, ahol a második napot kizárólag a Brexit tárgyalásoknak szentelték. Az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker továbbra is fontosnak tartja, hogy tisztességes megállapodás szülessen Londonnal, Európa ugyanis nem engedheti meg, hogy ne jöjjön létre egyetértés az Egyesült Királysággal. Meglátása szerint Theresa May brit kormányfőnek minden szükséges ereje megvan ahhoz, hogy meggyőzze a briteket a megegyezés fontosságáról és annak részleteiről.

A tárgyalások azonban nem mennek simán, számos kérdésben nem közelednek egymáshoz az álláspontok. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke szerint ugyanakkor túlzó azt állítani, hogy megfeneklettek volna a Brexit tárgyalások. Egyúttal reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a decemberi EU-csúcson már sikerül továbblépni a jövőbeli kapcsolatok kérdését érintő második tárgyalási szakaszra (ebben bízik egyébként Angela Merkel is). Mint fogalmazott: „bár nem sikerült elegendő előrelépést elérni, ez nem jelenti azt, hogy egyáltalán ne történt volna haladás.”

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ezt tette a fogyasztóknak a karácsonyfa alá Ausztria
Privátbankár.hu | 2025. január 7. 16:05
A fogyasztói árak éves növekedési üteme 2,0 százalék volt decemberben, magasabb, mint az 1,9 százalékos novemberi növekedés.
Makro / Külgazdaság Joe Biden elnöksége végére trumposabban viselkedik Donald Trumpnál
Privátbankár.hu | 2025. január 7. 11:39
A leköszönő Biden-adminisztráció utolsó intézkedései között bevitt két durva ütést néhány kínai óriásvállalatnak, elvéve a keménykedés lehetőségét Kínával szemben Donald Trumptól.
Makro / Külgazdaság Vezércserére készül a kormány az ÁKK-nál?
Privátbankár.hu | 2025. január 7. 11:19
Kurali Zoltánt várhatóan Hoffmann Mihály váltja az ÁKK élén. 
Makro / Külgazdaság Már most óriási bajt okozott a gyengülő forint
Privátbankár.hu | 2025. január 7. 10:12
Az egy évvel korábbiakat 7,9, az előző havit 4,3 százalékkal múlták felül az ipari termelői árak tavaly novemberben.
Makro / Külgazdaság Trump újabb lázálomszerű ötlettel állt elő
Privátbankár.hu | 2025. január 7. 09:03
Trump reakciója a kanadai miniszterelnök lemondására: Kanada legyen az Egyesült Államok része. 
Makro / Külgazdaság Dugódíj: akár 3600 forintba kerülhet egy belvárosi út New Yorkban
Privátbankár.hu | 2025. január 7. 08:28
New Yorkban dugódíjat kell fizetni az autósoknak mostantól. 
Makro / Külgazdaság Rogyadoznak az oszlopok: Putyin arcára fagyhat a mosoly
Privátbankár.hu | 2025. január 7. 07:17
Az orosz gazdaság három pillérre épült az Ukrajna elleni 2022 februári invázió megindulása után, amelyek az elmúlt két évben megtartották, ám úgy tűnik, 2025-ben más lesz a forgatókönyv egy friss elemzés szerint. 
Makro / Külgazdaság Mibe kerül nekünk az orosz gázvezeték elzárása?
Privátbankár.hu | 2025. január 6. 16:44
A Trend FM hétfő reggeli adásában az év első napjainak fontosabb történéseit elemezte munkatársunk, Király Béla. Így az év elején az Ukrajnán át futó gázvezeték lezárásának következményeiről volt szó, illetve arról, hogy ennek milyen hatása lehet az ellátásbiztonságra, akár az európai gazdasági helyzetre. Emellett terítékre került az év végi kisebb emelkedést követően látható érdemi forintgyengülés is, annak nemzetközi és hazai okait és következményeit is elemezte kollégánk.
Makro / Külgazdaság Infláció: azért drágul a benzin, mert gyengül a forint
Privátbankár.hu | 2025. január 6. 11:25
Ahogy arra számítani lehetett, tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak, köszönhetően a forint további gyengülésének a dollárral szemben.
Makro / Külgazdaság Nagy botrány volt belőle, most csendben törölték a pénzintézetet
Vég Márton | 2025. január 5. 13:09
Törölték a cégjegyzékből a Széchenyi István Hitelszövetkezetet. Töröcskei István bankár-üzletembert szoros baráti szálak fűzték a jobboldali körökhöz. Egy ideig.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG