3p
A brit kormány bevándorlásellenes retorikája és intézkedései ellenére jelentősen nőtt a Nagy-Britanniában tartósan letelepülő külföldiek száma: a brit statisztikai hivatal (ONS) negyedéves becslése szerint egy év alatt mintegy 260 ezer új bevándorló érkezett Nagy-Britanniába. Tavaly ez a szám 182 ezer volt. Az adatokból az is kitűnik, hogy kevesebb magyar vállalt kint munkát.
Szépen hozzák a pénzt a bevándorlókEgy nemrég publikált kutatás szerint nagyon jól jár a brit gazdaság az európai uniós társállamokból, köztük a közép- és kelet-európai EU-tagországokból érkezett munkavállalókkal, akik milliárdokkal többet fizettek be a brit költségvetésbe, mint amennyit a szociális ellátó szolgálatoktól igénybe vettek. Részletek >>>

Főleg a románok és a bolgárok száma nőtt

Az adatok szerint az Európai Unió más országaiból érkezők száma 45 ezerrel emelkedett. Ezt jelentős részben a Romániából és Bulgáriából áttelepülők számának növekedése okozta: az ONS becslése szerint ebből a két EU-tagállamból összesen 32 ezren érkeztek Nagy-Britanniába az egy évvel korábbi 18 ezer helyett. Januárban járt le a két országgal szemben London által érvényesített hétévi átmeneti bevándorlási korlátozás.

Kevesebb magyar vágyik a szigetországba?

A statisztikai hivatal elemzéséből ugyanakkor közvetve az tűnik ki, hogy a Nagy-Britanniában újonnan munkát vállaló magyarok száma csökkenhetett éves összevetésben. Az ONS-jelentés a Magyarországról érkezők konkrét létszámbecslésére nem tér ki, de azt kimutatja, hogy a szeptemberrel zárult tizenkét hónapban 21 ezernél valamivel több magyar állampolgár folyamodott társadalombiztosítási kártyáért Nagy-Britanniában az egy évvel korábbi azonos időszakban regisztrált 26 ezer után.

Cameronnak ez nem jön valami jól

A bevándorlók számának jelentős növekedését mutató új statisztikák a lehető legrosszabbkor jöttek a konzervatív-liberális brit kormánykoalíciónak. David Cameron miniszterelnök azt ígérte, hogy a jelenlegi parlamenti időszakban több százezerről évi néhány tízezerre szorítja le a bevándorlók számát, ám a most mért nettó bevándorlás 16 ezerrel még meg is haladja a 2010-es előző választások idején mért szintet, és Nagy-Britanniában nem egészen fél év múlva tartják az újabb parlamenti választásokat.

Ráadásul az utóbbi hónapok időközi népképviseleti választásain komoly mértékben előretört a korábban sokak által szélsőséges kispártként számon tartott UKIP, vagyis az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja, amelynek elsődleges politikai programja Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból és az EU-társállamokból érkezők szabad munkavállalásának megszüntetése.

A UKIP térhódítása nyomán a kormányzó Konzervatív Párt és az ellenzéki  Munkáspárt egyaránt egyre élesebb retorikával követeli Brüsszeltől az Európai Unión belüli szabad munkaerőmozgás szabályainak jelentős szigorítását. Az utóbbi hetekben több vezető konzervatív párti tisztviselő - köztük Cameron is - egyenes utalásokat tett arra, hogy ha ezt nem sikerül elérni, akkor Nagy-Britannia - az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-tagállam - kiléphet az EU-ból.

Elvennék a szociális juttatásokat

Brit sajtóértesülés szerint több évre megvonna minden bérkiegészítő szociális juttatást a brit kormány az Európai Unió más országaiból érkező munkavállalóktól. A javaslat célja, hogy ezzel is csökkentsék a nagy-britanniai bevándorlás vonzerejét. Talán még a minden kiderül. Részletek >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Pénzügyi békéltetőkhöz mentek, kifizette kárukat a biztosító
dr. Nagy Olga – dr. Rózsavölgyi Orsolya | 2026. május 18. 19:28
Tanúk, szakértők nélkül is több ügyfél sikeresen egyezett meg biztosítójával anyagi jogvitájában a pénzügyi békéltetési eljárásban. Sokat segíthetnek a fogyasztóknak az általuk hozott fényképek, videók, műszaki szakvélemények a bizonyításhoz. A biztosítók egyedi döntéssel is egyezséget köthetnek, amivel mindkét fél számára elkerülhető a hosszú, költséges bírósági per.
Makro / Külgazdaság Semmi gond a költségvetéssel, a Fidesz szerint csak bűnbakot keresnek Magyar Péterék
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 19:14
A megszorításoknak próbál megágyazni a vádakkal a Tisza-kormány? A Fidesz szerint ez a helyzet.
Makro / Külgazdaság Le a függőséggel: nagy földgázmezőt kezdenek kiaknázni a szomszédban
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 18:11
100 ezer háztartás igényeit tudják fedezni a wittaui projekt első szakaszában, de ez még csak a kezdet.
Makro / Külgazdaság Most érdemes újépítésű lakást venni Kínában
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 16:49
A világ második legnépesebb országában 11 hónapja a legmeredekebben esett az új lakások ára áprilisban.
Makro / Külgazdaság Miniszterek egész csoportja kíséri el Lengyelországba Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 15:51
Kedden délután landolnak Krakkóban, onnan vonattal érkeznek Varsóba. Szerdán jönnek a csúcstalálkozók.
Makro / Külgazdaság Csökkenti az állampapírok kamatait az ÁKK
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 14:43
Lezárja a fix kamarozású állampapírok futó sorozatait az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), és péntektől újakat indít azok helyett. A kamatokat is csökkentik 0,5 százalékkal.
Makro / Külgazdaság Ilyen nagyot még soha nem kaszált a Ryanair
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 11:46
2,26 milliárd euró adózott eredménnyel zártak.
Makro / Külgazdaság Ha nem lenne védett, akor még drágább lenne a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 10:50
A piaci ár emelkedik, a védett ár marad.
Makro / Külgazdaság Fontos adatot közölt az MNB az államadósságról
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 09:51
Az államháztartás nettó finanszírozási igénye 4964 milliárd forint.
Makro / Külgazdaság Máris a Tisza-kormány köré gyűlnek a kegyetlen ítéletmondók
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 15:34
A három nagy szereplő megkezdi az idei minősítéseket Magyarországgal szemben.  
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG