1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Mindenhonnan megpróbálják kitúrni őket a szankciókkal.

Washington arra hivatkozva, hogy Oroszország fenyegetést jelent a világra és az Egyesült Államokra, a korábban hozott szankciókkal ki akarja szorítani Moszkvát a fegyver- és az energiapiacról, állítja Szergej Lavrov orosz külügyminiszer. Lavrov az egyoldalú szankciókat a rosszhiszemű konkurenciaharc eszközének nevezte, amelyek megsértik mind a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) normáit, mind pedig az ENSZ-közgyűlés vonatkozó szabályait.

Ráadásul kifogásolta, hogy európai országok egy kis csoportja is "destruktív", valamint "nagyon agresszív" és "oroszellenesre hangolt" politikát folytat, és akadályozza az orosz-EU energetikai együttműködést, a konkurenciaharchoz pedig a Donyec-medence és a Krím ügyeit használják fel. A tervezett, nyugati irányú orosz gázvezetékekről szólva Lavrov kijelentette: nem várnak az EU felhatalmazására az Északi Áramlat 2 esetében. Az uniós jog ugyanis nem ismeri a területenkívüliséget, miközben a Török Áramlat Európa felé történő meghosszabbítását - a leállított Déli Áramlat negatív tapasztalatára hivatkozva - kifejezetten a Brüsszel által adandó jogi garanciáktól tette függővé.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ebbe a hét új városba lehet Budapestről elrepülni
Privátbankár.hu | 2025. október 25. 15:11
Indul a téli menetrend Ferihegyen.
Makro / Külgazdaság Így alakulna a nyugdíj kormányváltás esetén
Privátbankár.hu | 2025. október 25. 14:12
A DK bemutatta nyugdíjprogramját és nyugdíjkalkulátort indított.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter szerint látványos vereséget szenvedett a Fidesz
Privátbankár.hu | 2025. október 25. 13:12
A Tisza Párt elnöke videóval bizonyítja, hogy ők voltak többen október 23-án.
Makro / Külgazdaság Arab milliárdos vitte el a Belügyminisztériumot
Privátbankár.hu | 2025. október 25. 12:18
Rákosrendező helyett ez is jó lesz.
Makro / Külgazdaság Elhúztak a horvátok: 1000 euró fölé emelik a minimálbért
Privátbankár.hu | 2025. október 24. 16:35
A horvát kormány pénteken rendeletben határozta meg a 2026-ban érvényes minimálbér összegét: a jelenlegi bruttó 970 euró 8,25 százalékkal, 1050 euróra emelkedik (valamivel több mint 408 ezer forint) – közölte a horvát sajtó.  
Makro / Külgazdaság Már Japánban is elszálltak az élelmiszerárak
Privátbankár.hu | 2025. október 24. 14:57
Japánban a fogyasztói árak emelkedése 2,9 százalékra gyorsult szeptemberben éves szinten az augusztusi 2,7 százalékról – áll a belügy- és kommunikációs minisztérium pénteki közleményében.  
Makro / Külgazdaság Nem várt lazításról döntöttek Moszkvában
Privátbankár.hu | 2025. október 24. 14:22
Az orosz jegybank 50 bázisponttal, 17,0 százalékról 16,50 százalékra csökkentette az irányadó kamatot pénteken; szakértők a kamat szinten tartására számítottak.  
Makro / Külgazdaság Donald Trump úgy felhúzta magát egy reklámon, hogy befejezte Kanadával a tárgyalásokat
Privátbankár.hu | 2025. október 24. 13:56
Donald Trump amerikai elnök a Truth Social közösségi portálon helyi idő szerint csütörtökön közzétett üzenetében leállított minden kereskedelmi tárgyalást Kanadával egy szerinte félrevezető reklámkampányra hivatkozva, amelyben Ronald Reagan volt amerikai elnök kritikus véleményt fogalmaz meg a vámokról.  
Makro / Külgazdaság Már látszanak a repülőrajt jelei a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2025. október 24. 12:35
Októberben közel két és fél éve a legjobb teljesítményt nyújtotta az euróövezet gazdasága az S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató-intézet és a Hamburg Commercial Bank AG által közösen vezetett beszerzésimenedzser-index alapján.
Makro / Külgazdaság Elkészült az új ötéves terv Kínában: az egész világot érinteni fogják a változások
Privátbankár.hu | 2025. október 24. 12:18
Kína a következő, 2026 és 2030 közötti ötéves terv időszakában tovább kívánja bővíteni gazdasági nyitását, különösen a szolgáltatási szektorban.  
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG