2p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Az eddigi információk alapján nincs magyar áldozata vagy sérültje a Közép-Olaszországot szerda hajnalban sújtó erős földrengésnek.
Amatrice a földrengés után, 2016.08.24-én. Forrás: EPA/Emiliano Grillotti

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) sajtófőnöke elmondta, hogy az olasz hatóságok arról tájékoztatták a római magyar nagykövetséget, hogy a jelenlegi ismereteik szerint az áldozatok és a sérültek között nincs magyar állampolgár.

Továbbá sem a KKM, sem a római nagykövetség nem kapott segítségkérő telefonhívást, nem jelezte magyar állampolgár, hogy keresi rokonát, ismerősét, aki az érintett térségben.

Menczer Tamás arról is beszámolt, hogy összességében augusztus hónapra 262 olyan magyar állampolgár regisztrált konzuli védelemért, aki jelezte, hogy Olaszországban lesz. Közülük a mai napot illetően 67-en közölték, hogy az országban tartózkodnak, és azok közül, akik megadták, hogy Olaszországon belül pontosan hol lesznek, senki sem jelölt meg olyan települést, amelyet érintett a földrengés.

A sajtófőnök ismét felhívta a figyelmet a konzuli regisztráció fontosságára és arra, hogy hasznos megadni egy országon belüli konkrét tartózkodás helyét is, hiszen a mostani esetben is látszik, hogy erre nagy szükség van, ez a segítségnyújtás hatékonyságát, gyorsaságát növeli.

Mi történt?

A legfrissebb jelentések alapján legalább 21-en vesztették életüket és több mint százan eltűntek a Közép-Olaszországot szerdán sújtó erős földrengés következtében. A természeti csapás Umbria, Lazio és Marche régiókban okozott károkat, az egyik legnagyobb pusztítást a Marche régióbeli Arquata településen végezte, ahonnan 10 halottról és 20 sérültről érkezett jelentés.

Hat halálos áldozatot jegyeztek fel a Lazio régióbeli Accumoliban és további ötöt Amatricében. A hatóságok szerint azonban a halottak száma ennél lényegesen nagyobb lehet, sok ugyanis az eltűnt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Varga Mihály hitet tett az euró bevezetése mellett
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 19:35
A Magyar Nemzeti Bank elnöke arról beszélt: a jegybank célja, hogy Magyarország megfelelően felkészült, versenyképes gazdaságként csatlakozzon az euróövezethez.
Makro / Külgazdaság Két reformon múlhat több ezer milliárd forint uniós forrás érkezése Magyarországra
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 18:31
Az Európai Bizottságnál úgy látják: Magyar Péter ellenáll a nyugdíj- és az adóreformnak is, mert az államháztartás már nehezen bírná a többletterhelést. Az extraprofitadók eltörlését sem tudják egyelőre vállalni, de a határidő szorít.
Makro / Külgazdaság Túl van az életveszélyen a tiszaújvárosi robbanás súlyos sérültje
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 17:43
Egy kétgyermekes férfi életét vesztette péntek reggel, miután robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében. A balesetben kilencen sérültek meg, egyikük életveszélyben volt, de péntek délutánra stabilizálták az állapotát.
Makro / Külgazdaság Kiderült, ki lesz a felsőoktatásért felelős államtitkár
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 16:41
Lannert Judit oktatásügyi és gyermekügyi miniszter Katz Sándor fizikust kérte fel az felsőoktatásért felelős államtitkári pozícióra. Katz az ELTE Fizikai és Csillagászati Intézetének igazgatója volt az elmúlt években.
Makro / Külgazdaság Republikon: tavaly májusban 33-szor, idén négyszer említették Orbán Viktort a közmédiában
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 15:27
Sokkal kiegyensúlyozottabban működik a közmédia, mint egy éve: megjelentek a képernyőn a szakszervezetek képviselői, a híreket pedig egyre inkább független forrásból szerzik be. Magyar Péter kizárólag negatív színben való feltüntetése is változott.
Makro / Külgazdaság Kilenc év után új elnök áll a Magyar Közgazdasági Társaság élére
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 14:03
Hegedüs Éva váltja Pleschinger Gyulát a Magyar Közgazdasági Társaság elnöki pozíciójában. Az éves vándorgyűlésekről ismert egyesület főtitkára Nagy Gábor Miklós lesz.
Makro / Külgazdaság Ennyi pénzből él a hajléktalanok többsége: megjelent a friss felmérés
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 13:34
Katasztrofálisnak nevezte a hajléktalanok jövedelmi helyzetét a Február Harmadika munkacsoport tagja, Győri Péter. Az érintettek többsége havi 50 ezer forint alatti összegből próbál megélni, és egyre több közöttük az idős ember, aki nem tudja fizetni a rezsit.
Makro / Külgazdaság Brutálisan sokat költött a kormány az első 4 hónapban
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 12:46
Április végéig az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere 3849,8 milliárd forint hiánnyal zárt. A központi alrendszer négyhavi hiánya az egész évre tervezett összeg 91,3 százalékát teszi ki és 31,4 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál – jelentette részletes tájékoztatójában a Pénzügyminisztérium.  
Makro / Külgazdaság Súlyos örökséget hagyott Lázár János az utódjára, Vitézy Dávidra
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 08:30
Három és fél évre tolódott ki a beruházások zuhanása – derül ki a KSH péntek reggel közzétett idei első negyedévi adataiból.
Makro / Külgazdaság Varga Mihály: „Szerződésdzsungelbe ütköztünk a székház felújításánál”
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 18:49
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) – mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG