8p

Számtalan létesítmény, köztük utak, gyárak, játszóterek, tanuszodák készültek el a választások előtt. Újabb cikkben próbáltuk meg összeszedni a legérdekesebb eseményeket. A miniszterek, államtitkárok, polgármesterek mellett Mészáros Lőrinc is avatott az elmúlt hetekben. Hány politikus kell egy útszakasz ünnepélyes átvágásához?

Néhány nappal ezelőtt már összeszedtük azokat a beruházásokat, amelyek épp az önkormányzati választások előtt adtak át, és amelyeket Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter avatott fel. Szeptember és október között 14 ilyen gyárátadás volt az országban, azaz szinte minden másnapra jutott egy. Ennek a 14 beruházásnak az összértéke 136,75 milliárd forintra rúgott, ebből kormányzati támogatás összesen 23,09 milliárd forint volt, vele 1955 új munkahely jött létre csak szeptemberben.

Ezúttal az egyéb (választási) átadásokat szedtük össze. Gyűjtésünk persze nem teljes, hiszen a cikkben szereplő eseményeken túl még több tucat ilyen avatóünnepély volt az utóbbi hetekben Magyarországon. Mostani anyagunkba csak a legérdekesebbeket válogattuk be, és amelyek voltak annyira fontosak, hogy az MTI is tudósított róluk.

Rögtön kezdjük a legérdekesebbel. Szeptember 25-én adták át a 21-es főút kétszer kétsávossá bővített szakaszait Tar és Mátraverebély között, valamint Bátonyterenyénél. Az esemény rekord is lehet, hiszen ennyien talán még sose "vágtak át" egy útszakaszt az országban. Ennél viccesebb már csak a M2-es gyorsforgalmi út Budapest-Vác közötti szakaszának átadása volt egy hete, amelyről itt írtunk.

A csúszka segítségével megnézheti, hányan vágtak Bátonyterenyén:

A képen egyébként Csonka Tamás, a KM Építő Kft. ügyvezetője, Sipos Zsolt, a He-Do Kft. ügyvezetője, Hegyi Zoltán, a Swietelsky Magyarország Kft. ügyvezetője, Juhász Zoltán, a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. (NIF) útfejlesztési igazgatóhelyettese, Becsó Károly, a térség fideszes országgyűlési képviselője, Fónagy János, a Miniszterelnöki Kormányiroda parlamenti államtitkára, Becsó Zsolt országgyűlési képviselő, Szabó Sándor, Nógrád megye kormánymegbízottja, Nagy-Majdon József bátonyterenyei polgármester, Ürmössy Ákos, a Magyar Közút Ny. Zrt. Nógrád Megyei igazgatója és Dobróka Tamás, a He-Do Kft. tulajdonosa látható (b2-j2). (MTI/Komka Péter)

Ugyancsak szeptember végén nyílt meg a Kokas Ignác hagyatékát bemutató Felcsúti Képtár is. Mészáros Lőrinc alapítványa, a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány 25 millió forintot adott hozzá.

Mészáros Lőrinc, a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány kuratóriumának elnöke (b), Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára (k) és Tessely Zoltán, a térség fideszes országgyűlési képviselője, miniszterelnöki biztos az avatáson (MTI/Bodnár Boglárka

Október 3-án avatták fel a felújított Podmaniczky Frigyes teret az V. kerületben.

(MTI/Szigetváry Zsolt)


Megújult a Pethényi úti játszótér a XII. kerületben október 2-án.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, Rimóczy János, a városfejlesztési iroda vezetője, Péczely Attila fideszes önkormányzati képviselő és Pokorni Zoltán, a Fidesz-KDNP XII. kerületi polgármesterjelöltje (Fotó: MTI/Soós Lajos)

Nagyobb lett a Túró Rudi-gyár is. A FrieslandCampina Hungária Zrt. másfél milliárd forint értékű saját forrásból bővítette a gyártó- és csomagolókapacitását Mátészalkán.

Szautner Péter vezérigazgató, Nagy István agrárminiszter és Hanusi Péter óriási rudit vág október 2-án (fidesz-KDNP) polgármester (b-j (MTI/Balázs Attila)

Átadták a nyíregyházi önkéntes területvédelmi tartalékos ezred központját. A 2018 októberében megalakult MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred székhelyéül szolgáló, korábban iskolaként működő épületben az ezredparancsnokság kapott helyet, amely például honvédelmi oktatási és kiképzési feladatokat, valamint az ezekkel kapcsolatos művelődési és kulturális teendőket látja el.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter beszédet mond a nyíregyházi önkéntes területvédelmi tartalékos ezred központjának átadóünnepségén a nyírségi nagyvárosban szeptember 30-án.(MTI/Balázs Attila)

Szeptember 28-án átadták a máriaremetei Gyarmati Dezső Uszodát a II. kerületi Máriaremetei úton. Az eseményen nem csak Varga Mihály pénzügyminiszter, de Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Láng Zsolt kerületi polgármester is beszédet mondott. A 2 ezer négyzetméter vízfelületű uszoda 7 milliárd forintba került.

Varga Mihály pénzügyminiszter (MTI/Szigetváry Zsolt)

Magyar Levente államtitkár jelenlétében avatták fel a svájci F. Hoffman-La Roche Európai Farmakovigilancia Központját.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára és Irma Veberic, a Roche Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója szeptember 26-án (MTI/Máthé Zoltán)

Most készült el a SIAD cégcsoport új gyára Gyöngyöshalászon. Az ipari és orvosi gázok előállításával foglalkozó, olasz tulajdonú vállalat 12 milliárd forintból építette fel második hazai üzemét, amelyben mélyhűtött cseppfolyós nitrogént, oxigént és argont állítanak elő. A képen Szabó József ferences szerzetes épp megáldja a gyárat.

(MTI/Komka Péter)

Átadták a dabasi térségi térfigyelő központot. A központ 170 kamerával 9 település közös térfigyelő rendszerét tölti be.

Szűcs Lajos fideszes országgyűlési képviselő, Kocsis István rendőr alezredes, a Dabasi Rendőrkapitányság vezetője, Pogácsás Tibor önkormányzati államtitkár, Pánczél Károly fideszes országgyűlési képviselő, Szandhofer János dabasi alpolgármester és Horváth Lajos rendőr ezredes, megyei rendőrfőkapitány-helyettes (b-j) a szeptember 26-i átadáson (MTI/Kovács Tamás)

Szeptember végére megújult a nyíregyházi pilótaképző központ. A több mint félmilliárdos fejlesztés keretében szimulátorokkal, oktatótermekkel és három új hangárral bővült az oktatóbázis.

(MTI/Balázs Attila)

Október 7-én felavatták a Földgázszállító Zrt. kompresszorállomását Csanádpalotán. Ezzel lehetővé vált Magyarország és Románia gázvezeték-rendszereinek összekötése. A beruházás 6 milliárd forintba került.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (k), Hernádi Zsolt, a MOL Nyrt. elnök-vezérigazgatója (j) és Ferencz I. Szabolcs, a Földgázszállító Zártkörűen Működő Részvénytársaság (FGSZ Zrt.) elnök-vezérigazgatója (b) (MTI/Rosta Tibor)

Elkészült a Nyírbátori Járási Hivatal új épülete. A beruházás félmilliárd forintot tett ki, van benne hazai pénz és uniós támogatás is.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, Éliás Tünde hivatalvezető, Simon Miklós fideszes országgyűlési képviselő és Román István, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja (MTI/Balázs Attila)

Átadták a zalaegerszegi ZalaZone Kutatási és Technológiai Központot. Az avatáson Palkovics László innovációs és technológiai miniszter azt mondta, a központ "inkubációs központként működik", amely helyet ad a képzésnek, az egyetemek és a vállalatok együttműködésének.

Vigh László, Zalaegerszeg fideszes országgyűlési képviselője, miniszteri biztos, Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) polgármester, Molnár Gábor, a Z-one Park Kft. ügyvezetője és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter (b-j) szeptember 19-én (MTI/Varga György)

A választások előtt elkészült a balassagyarmati Révész László Tanuszoda is. 408 millió forintból épült.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Balla Mihály, a térség fideszes országgyűlési képviselője és Medvácz Lajos (Fidesz-KDNP) polgármester (MTI/Komka Péter)

Szintén ma volt az alapkőletétele a német Deufol csomagoló- és logisztikai üzemének Debrecenben.

Papp László polgármester, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje (b3), Jürgen Hillen, a német Deufol vállalat igazgatója (b5) és Barcsa Lajos alpolgármester, a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje (j4) a debreceni Déli Ipari Parkban október 8-án. (MTI/Czeglédi Zsolt)

Október 8-án Bognár Lajos, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára, országos főállatorvos és Hoffmann Imre, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára jelenlétében pedig átadásra került egy vágóhíd és húsfeldolgozó üzem Drávacsehiben.

A szalmapulpitus mögött Bognár Lajos (MTI/Sóki Tamás)

+1 Az idősek világnapja alkalmából átadták az Idősbarát önkormányzat és az Idősekért díjat. Ezt Huszár Gábor, Szentgotthárd polgármestere vehette át.

Huszár Gábor és Jobbról Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára. MTI/Bruzák Noémi
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megint kellemetlen fejlemény várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:27
Akkor, ha piaci áron tankol. Ott ugyanis azonos mértékű változás lesz a különböző üzemanyagoknál. A védett áraknál marad minden változatlan,
Makro / Külgazdaság Hasított a magyar autópiac
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 09:38
Márciusban rég nem látott erős növekedést produkált az EU autópiaca. Az elektromos autók értékesítése nőtt leginkább, ez vélhetőleg nem független az iráni háború okozta olajpiaci helyzettől. A magyar adatok is látványos bővülésről szólnak.
Makro / Külgazdaság Már csak ez hiányzott: Zelenszkij a világra zúdíthatja a tengernyi ukrán fegyvert
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 08:38
Ebből akarnak pénzhez jutni, nekik úgyis sok a felesleg.
Makro / Külgazdaság Hatékonyabb lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, mint az elszámoltatási biztosok?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:01
A vagyonvisszaszerzés lehetőségéről, az új Fidesz-frakció friss tagjairól és nagy hiányzóiról, a „poloskázás” miatti bocsánatkérésről, illetve az eddigi kormánypropaganda háttérbe szorulásáról is beszélgetett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kollégánk, Dobos Zoltán Rangos Katalinnal és Rónai Egonnal.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes lépésre szánta el magát az Egyesült Arab Emírségek
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:45
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Makro / Külgazdaság Záporoztak az új kormánnyal és az euróval kapcsolatos kérdések Varga Mihály felé
Imre Lőrinc | 2026. április 28. 16:45
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a várakozásoknak megfelelően 6,25 százalékon hagyta az irányadó rátát a választások utáni első kamatdöntő ülésén. A 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatón Varga Mihály jegybankelnök a monetáris politikai irányvonalai mellett számos kérdést kapott a legfontosabb aktuálpolitikai kérdésekkel és a Tisza gazdasági ígéreteivel kapcsolatban is.
Makro / Külgazdaság Tényleg jó ötlet az euró bevezetése?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:35
A Tisza-kormány elkötelezett az euró bevezetését illetően, a leendő pénzügyminiszter, Kármán András szerint 2030-ra elérhetőek a csatlakozás feltételei. Hogy milyen hatása lehet a magyar gazdaságra ennek, arról munkatársunk, Király Béla beszélt az ATV Start műsorában. Az euróbevezetés mellett a Tisza agrárprogramjának központi eleme, a zöldségek és gyümölcsök áfacsökkentése is terítékre került.
Makro / Külgazdaság A Patrióták nekimentek, de így is elfogadta az Európai Parlament a hétéves költségvetés tervét
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 15:11
Egységes tervvel állhat az Európai Parlament a tagállamok állam- és kormányfői elé: elfogadták az MFF-jelentést. Az ellentét azonban nem csak a Parlament és a Bizottság között éleződött ki, a pártcsaládok is eltérő irányba húznak.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor volt szövetségese is uniós bírósághoz fordult
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:45
Szlovákia pénteken beadta panaszát az Európai Unió bíróságához az orosz gáz importját tiltó és az orosz kőolaj behozatalának leállítására való felkészülést előirányzó, idén januárban hozott uniós döntés miatt – jelentette be Boris Susko szlovák igazságügy-miniszter közösségi médiaplatformján kedden.
Makro / Külgazdaság Először döntöttek a kamatokról Varga Mihályék a választás óta
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:01
Első kamatdöntő ülését tartotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az április 12-i választás és a Tisza Párt kétharmados győzelme óta. A jegybank a politikai változás ellenére nem módosított a 6,25 százalékon álló alapkamaton.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG