4p
Barack Obama elnök Janet L. Yellent jelöli szerdán az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) új elnökének - közölte kedd éjjel a Fehér Házra hivatkozva az amerikai sajtó.

Ha a szenátus jóváhagyja a jelölést - aminek a költségvetés és adósságplafon emelése ügyében kialakult konfrontáció ellenére is jó esély van -, akkor a jelenleg alelnöki tisztséget betöltő, 67 esztendős Yellen lesz az első nő a pénzintézet élén. Egyúttal csaknem három évtized után ő lesz az első demokrata párti a Fed élén.

Bernanke nyomában

Lawerence H. Summers volt vezető elnöki tanácsadó, aki Obama első számú választottja volt erre a posztra, szeptember 15-én visszalépett a jelöltségtől, mert konfliktusba keveredett több, a megerősítésében potenciálisan kulcsszerepet játszó demokrata szenátorral. A lehetséges jelöltek között felmerült még Donald L. Kohn volt Fed-alelnök és Timothy F. Geithner, az első Obama-kormány pénzügyminisztere is.

A várakozások szerint Janet Yellen a hivatalban lévő bankelnök, Ben Bernanke szellemével összhangban fogja folytatni az irányítást, de mint arra a The New York Times rámutatott, rövid időn belül el kell döntenie, hogy hogyan építse le hivatali elődjének expanzív pénzügypolitikáját anélkül, hogy ezzel kárt okozna. Bernanke szeptemberben jelentette be, hogy a Fed élénkítő kampánya az amerikai gazdaság állapota miatti aggodalom okán még legalább egy hónapig, talán a jövő év elejéig folytatódni fog.

Bernanke, akinek második négyéves mandátuma január 31-én jár le, egy olyan súlyos pénzügyi válságból és recesszióból segítette kirántani az Egyesült Államok gazdaságát, amilyenre a harmincas évek óta nem volt példa. Vezetése alatt a Fed rendkívüli programokat dolgozott ki a 2008-ban kirobbant válság kezelésére: kölcsönt nyújtott a bankoknak a hitelpiac befagyását követően, a nullához közeli szintre csökkentette a rövid lejáratú hitelek kamatát, és billiós nagyságrendben vásárolt kötvényeket a hosszú lejáratú hitelek kamatának alacsonyan tartása érdekében.

Yellen figyelmeztetett a veszélyekre

Forrás: wikipedia.org

Yellen 2010 óta a Fed alelnöke. A brooklyni születésű és a Yale egyetemen végzett szakember korábban a San Franciscó-i Federal Reserve Bank elnöke, fehér házi tanácsadó, Bill Clinton elnöksége alatt a Fed kormányzótanácsának tagja és a berkeley-i Kaliforniai Egyetem professzora volt. Egyik volt kollégája "nagy IQ-val rendelkező kis hölgyként" jellemezte. Férje, George A. Akerlof, ugyancsak közgazdász, aki 2001-ben Joseph E. Stiglitzcel és A. Michael Spence-szel együtt megkapta a Nobel-díjat.

Berkeley-ben a közgazdasági ellenkultúra részeseként bírálta a szabadpiac hatékonyságának dogmáját. Álláspontja szerint a piac számára hasznos az olyan szabályozás, amely elejét veszi a visszaéléseknek, és korlátozza a gazdasági növekedés zavarait. Azért kezdett el foglalkozni a közgazdaságtannal, mert érdekelte, hogyan lehetne javítani az emberek életszínvonalán.
Yellen demokrata párti vélemények szerint szkeptikusabban viszonyul majd a Wall Streethez, mint ahogy azt Summers tette volna. Az új Fed-elnök nézetei ugyanakkor közelebb állnak a jelenlegi, centrista kormányzatéhoz, mint a liberális demokratákéhoz. Ennek egyik jele az, hogy nem híve a nagybankok feldarabolásának.

A leendő bankelnökjelölt egy évtizeddel ezelőtt egyike volt azon első közhivatalnokoknak, akik figyelmeztették a világot, hogy az emelkedő ingatlanárak alkotta "buborék" kidurranhat. Bírálói szerint ugyanakkor a San Franciscó-i Fed elnökeként gyakorlati lépéseket nem tett a várható károk megelőzésére. A recessziót követően azonban felismerte, hogy a talpra állás lassú folyamat lesz, és hogy nem kell félni az inflációtól, aminek következtében még Bernankénél is aktívabban támogatta, hogy a Federal Reserve aktív szerepet vállaljon a gazdaságélénkítésben.

"Olyan mélységű a tapasztalata, mint senki másé. Nincs kétségem afelől, hogy nagyszerű elnöke lesz a Federal Reserve-nek" - jelentette ki Yellen várható jelölésének hírére Tim Johnson, a szenátus bankügyi bizottságának demokrata párti elnöke. 

Az ázsiai piacok kedvezően reagáltak a Fed élén várható elnökcsere hírére.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rendrakást ígér az állami cégeknél Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 15:11
Folytatódik a Gazdasági és Energetikai Minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
Makro / Külgazdaság Brutálisan megadóztatja az Egyesült Államok a vb-győztes spanyol válogatottat
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 10:16
A spanyol labdarúgó-válogatottnak a világbajnokság megnyeréséért járó 50 millió dolláros fődíj körülbelül 30 százalékát adóként be kell fizetnie az amerikai adóhivatalnak (IRS) – jelentette a Fox News.
Makro / Külgazdaság Így alakítaná át a közmédiát a Magyar-kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 13:01
Közzétette a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium a szakmai egyeztetés vázlatpontjaik, amelyek nem kötelezők, de adhatnak egy képet a jövő magyar közmédiájáról.
Makro / Külgazdaság Egyiptomi vasútprojekt: se pénz, se posztó, csak feljelentés?
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 10:46
Egyiptomi vasútprojektbotrány, az állami vezetők juttatásainak megvágása, spórolás a közmédián, a vényköteles gyógyszerek áfájának eltörlése. Ezekről a kérdésekről is beszélgetett kollégánk, Dobos Zoltán az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Makro / Külgazdaság Ligeti Miklós: Szeretnénk már a Matolcsy-család legalább két tagját gyanúsítotti kihallgatáson látni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. július 24. 10:16
A Transparency International Magyarország jogi igazgatója élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 102. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Ismét végigsöpör a világon a vámhullám
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 09:31
A Trump-adminisztráció arra hivatkozik, hogy az Egyesült Államok betartatja a kényszermunkával előállított termékek importjának tilalmát, más országok viszont nem. 
Makro / Külgazdaság Júniusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 08:30
Kevesebben dolgoznak és több a munkanélküli júniusban, mint májusban volt a Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Ekkora inflációra számít Magyarországon az OECD
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 07:03
A tavalyi minimális GDP-növekedés után idén már 1,9 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, de hosszabb távon javítani kell a nők és a fiatalok munkaerőpiaci helyzetén az OECD szerint.
Makro / Külgazdaság Értékelést adtak a magyar gazdaságról, a kormány is reagált
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 20:08
Az OECD legfrissebb Magyarországról szóló gazdasági előrejelzése szerint a magyar gazdaság növekedése a következő két évben fokozatosan erősödhet.
Makro / Külgazdaság Az ÁSZ elnöke visszautasítja Magyar Péter kijelentéseit
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 19:09
Közleményben reagált az Állami Számvevőszék.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG