2p
Lengyelország a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) vitarendezési testületéhez fordul a lengyel mezőgazdasági termékekre kivetett orosz tilalom miatt - közölte a Gazeta Wyborcza napilap pénteken.

A lap úgy értesült, Marek Sawicki lengyel mezőgazdasági miniszter pénteken készül kidolgozni a benyújtandó panasz szövegét, Radoslaw Sikorski külügyminiszterrel együtt.

Az unió is panaszt nyújthat be

"Oroszország a nemzetközi jog minden szabályát megszegte a Lengyelország ellen kivetett tilalommal, de az Európai Unióval szembeni embargóval is. A panaszt korábban nem tudtuk benyújtani, mert csak a sajtóhírek álltak rendelkezésünkre" - jelentette ki Sawicki. A miniszter hozzátette, Lengyelország csak szerdán értesült hivatalosan az orosz tilalomról. 

Sawicki úgy tudja, az Európai Unió fogyasztóvédelmi és egészségügyi biztosa is a WTO-hoz fordul hasonló panasszal.

Fájdalmas a bosszú

Görögország már most jelezte: elveszíti idei orosz gyümölcsexportját és emiatt kártérítésre tart igényt az Európai Uniótól.

Oroszország augusztus 1-jétől rendelt el behozatali tilalmat szinte valamennyi lengyel zöldségre és a gyümölcsre. Moszkva most csütörtökön pedig teljes importtilalmat rendelt el egy évre a marhahús, a sertéshús, a gyümölcs- és zöldségtermékek, a baromfi, a hal, a sajt, a tej, a tejtermék behozatalára az ellene szankciókat alkalmazó országokból - így az Európai Unióból, az Egyesült Államokból, Ausztráliából, Kanadából és Norvégiából.

Orosz szakértők szerint az embargó kölcsönösen fájdalmas lesz, ugyanis az EU többmilliárd eurós oroszországi gyümölcs- és zöldségexporttól esik el, az Egyesült Államok pedig a marhahús- és baromfiexportjáról lesz kénytelen lemondani. Részletek >> És hogyan hathat az oroszok bosszúja a magyar gazdaságra?

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG