2p
Amerikában nem éri meg átalakítani az oldalakat, egyszerűen blokkolják az európai látogatókat.

Ahogy arról már korábban írtunk, május 25-ével életbe lépett az új uniós adatvédelmi rendelet, a GDPR – már ha ez nem lenne elég egyértelmű abból, hogy gyakorlatilag megtelt a postafiókunk különböző cégek felhívásaival és értesítéseivel. A rendelet nem csak az európai hanem a világ minden vállalatára vonatkozik, akik kapcsolatba kerülhetnek európai felhasználókkal. Nem minden vállalat tesz ugyanakkor eleget az átalakításnak, és inkább a rövidebb, de kevésbé profitáló megoldást választja: egyszerűen elzárja magát az európai ügyfelek elől.

A Bloomberg cikke szerint a többi között így tesz számos amerikai sajtóorgánum is, így például sem a Chicago Tribune, sem a The New York Daily News vagy a The Los Angeles Times oldalát nem érjük el Európából. Számukra ugyanis könnyebb megválni 500 millió potenciális olvasótól, mint átalakítani a szabályzatukat. Ugyanakkor ez a lépés önmagában még nem járul hozzá az adatvédelemhez vagy oszlatja el a felelősségüket, ezeknek az oldalaknak ugyanis a korábbi látogatásokból és feliratkozásokból még mindig tulajdonukban vannak európai felhasználói adatok, amelyeket kezelniük kell.

Ezzel nem bírnak az informatikusok, pedig akár a céged végét is jelentheti

Május 25-én lép életbe az Egységes Európai Adatvédelmi Rendelet, vagy ahgy jobban ismerjük, a GDPR. IT-biztonsági szakértők szerint egy szervezet sem tud rá 100 százalékosan felkészülni és a jogszabály minden pontjának megfelelni - A hátralévő bő 1 hónap már nem sok mindenre elég. Aki azt hiszi, az informatikusok majd gondoskodnak az adatok védelméről, nagyon rossz úton járnak. A Privátbankár.hu cikkéért kattints ide! >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kemény bejelentés jött Amerikából, a magyar kormány is aggódhat
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:03
Indián statuál példát Donald Trump?
Makro / Külgazdaság Hónapok óta nem történt hasonló Európában
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 13:20
Jól alakult a hangulat.
Makro / Külgazdaság Utolsó előtti helyen kullog Magyarország a friss uniós GDP-rangsorban
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 12:21
Tavalyhoz képest az uniós GDP 1,5 százalékot nőtt, szemben a magyar 0,2 százalékos növekedéssel. Negyedéves alapon az EU gazdasága sem bővült nagyot.
Makro / Külgazdaság Sírva fakad, ha meglátja, mennyivel nőtt a cseh GDP
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 10:33
Hát nem 0,2 százalékkal, mint a magyar.
Makro / Külgazdaság Vérszegény a magyar export, ömlik be a külföldi áru
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 08:46
Beszédes számok érkeztek.
Makro / Külgazdaság Ennyire képes most a magyar gazdaság – kiadta a GDP-adatot a KSH
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 08:30
Az elemzői konszenzusnál egy hajszállal lett jobb a második negyedéves GDP-adat, a technikai recessziót elkerültük.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György megszólalt, és világraszóló teljesítményről beszélt
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 07:22
Az aranytartalék kérdését járta körül a korábbi jegybankelnök.A jegybanki alapítványok körüli súlyos botrányok kérdését most nem említette Matolcsy György a podcastjában.
Makro / Külgazdaság Tíz éve nem torpant ennyire meg az új lakások eladása az év elején
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 15:55
Az első negyedévben kevesebb mint feleannyi lakást adtak el, mint egy évvel korábban – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissen közzétett lakáspiaci kimutatásából.
Makro / Külgazdaság Vámháború: tovább alkudozik Amerika és Kína
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 11:04
Folytatódnak az egyeztetések.
Makro / Külgazdaság Holnap jön a GDP-adat, Nagy Márton előre magyarázkodik a rossz bizonyítvány miatt
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 10:34
Már csak 1 százalékos növekedést vár a kormány az idei évre. Holnap nullás GDP-adattal jöhet ki a KSH. Akciótervek azért vannak a tarsolyban. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG