4p
Május 25-én lép életbe az Egységes Európai Adatvédelmi Rendelet, vagy ahgy jobban ismerjük, a GDPR. IT-biztonsági szakértők szerint egy szervezet sem tud rá 100 százalékosan felkészülni és a jogszabály minden pontjának megfelelni - A hátralévő bő 1 hónap már nem sok mindenre elég. Aki azt hiszi, az informatikusok majd gondoskodnak az adatok védelméről, nagyon rossz úton járnak.

Elég messze vannak a magyar cégek a felkészültségtől

A mai digitális világban mindenhol személyes adatok vesznek körbe minket, így ha egy cég vagy szervezet életében ezek védelme nem kap kiemelt szerepet, komoly veszélyek fenyegethetik nemcsak az ügyfeleket, de magát a céget is. Éppen ezért vezetik be május 25-től a GDPR-t, vagyis az Egységes Európai Adatvédelmi Rendeletet, amely a nemzeti jogszabályokat felülírva egységesíti az uniós tagállamok adatkezelési szabályait. Az új határozatra nem mindenki áll készen: becslések szerint a hazai cégek és szervezetek 30 százaléka soha nem hallott még a szabályozásról, a maradék 70 százalék több mint fele pedig halott ugyan róla, de fogalmuk sincs, mihez kellene kezdeniük vele.

A GDPR-ral kapcsolatban az a rossz hír, hogy soha senki nem fogja tudni kijelenteni azt, hogy márpedig a szervezet 100 százalékig felkészült és a jogszabály minden pontjának megfelel. Ez azért van, mert a személyes adatok védelme – hasonlóan az információvédelemhez – egy kockázatalapú megközelítésen nyugszik: ahogy a szervezet, úgy a fenyegető tényezők is változnak. Mindössze annyi várható el, hogy a szervezet elfogadható kockázati szinten működjön. Ahogy nincs 100 százalékos biztonság, úgy nincs 100 százalékos GDPR megfelelés sem – véli Solymos Ákos, a QUADRON Kibervédelmi Kft. szakértője.

Ez nem az informatikusok feladata - de akkor kié?

Szintén rossz hír, hogy a maradék közel egy hónap már nem sok mindenre elég. Azok a cégek, akik eddig is úgy gondolták, hogy a rendszergazda megoldja az adatok és információk védelmét, nagyon rossz úton járnak. A személyes adatok védelme, hasonlóan a szervezet egyéb információs vagyonának védelméhez nem az IT feladata, bár sokan úgy gondolják – ők azzal érvelnek, hogy hozzájuk áll legközelebb. Ez csak abból a szempontból igaz, hogy az adattárolókhoz és szerverekhez az informatikusok vannak a legközelebb, hiszen ezek fizikailag a gépteremben vagy a szerverszobában vannak.

A szervereken lévő adatokat, információkat és fájlokat azonban nem az informatikusok teszik oda és használják, hanem üzleti, szervezeti folyamatokon keresztül a teljes cég. Éppen ezért van a GDPR-ben is megfogalmazva az adatkezelő és az adatfeldolgozó közötti különbség: elsősorban az adatkezelő felel az adatokért, mivel ő dönt, ő határozza meg a kezelés módját. Az informatikus vagy programozó csupán adatfeldolgozó: nem ő mondja meg, hogy egy üzleti folyamatot támogató rendszer milyen funkciókkal és adatokkal működjön.

Nem az informatikusok dolga – és nem is a jogászoké – annak eldöntése, hogy egy-egy személyes adat, vagy az azt kezelő rendszer mennyire fontos a szervezetnek és hogyan kell megvédeni azokat. Sok helyen az informatikára van ez a szerep kényszerítve, ám ez problémás: az IT saját működése mellett, a saját biztonsági szakértelme és kockázatérzékenysége szintjén fogja ezt a témát kezelni. Az adatok és információk védelme a teljes szervezetet át kell, hogy járja. Mi akkor a megoldás?

Az információvédelem egy külön szakma, ami tanulható, viszont egy szervezet nem tud egy tollvonással a megfelelő információ- és személyes adat védelmi szintre eljutni. Ez egy hosszú folyamat, amelynek komoly hatása kell, hogy legyen a szervezet egészére, sőt a cégkultúrára is. Hasonlóan a DPO, vagyis adatvédelmi tisztviselő szerepköre mellett a vállalatoknak ki kell alakítaniuk egy információvédelmi felelősi szerepkört is. Ha ezt komolyan veszik, – és muszáj lesz nekik – ez előbb utóbb egy szervezetté fogja kinőni magát. A jövőben ezt mindenkinek szem előtt kell tartania, mert adatvédelmi incidens vagy a jogszabály megszegése esetén komoly büntetés várható – emelte ki a QUADRON szakértője.

A GDPR miatt tűnik el a magyar kkv-k harmada?

Szakérők korábban úgy értékelték a GDPR-t: a multinacionális, nagy cégeknek eddig is keményen fizetniük kellett az adatpolitikájuk miatt. A mostani rendeleten elsősorban a kis- és középvállalkozói piac hasalhat el - a cégek 30-40 százaléka is eltűnhet a rendelet életbe lépését követően. Korábbi összeállításunk >>

A rovat támogatója:
A rovat támogatója az MVM

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Az ANY 40 százalékkal növelte nyereségét az első félévben
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 19:58
Az ANY Biztonsági Nyomda nettó eredménye 5,33 milliárd forintra nőtt – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden közzétett beszámolóban.
Vállalat Az MBH bankban a Matolcsy kör már nem tulajdonos
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 18:00
A Quartz Befektetési Alapkezelő Zrt. részesedése immár nulla, közölte a bank a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Vállalat A WING eladta 18 lakásprojektjét Lengyelországban
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 14:05
Rekordértékű, több mint 223 milliárd forint (2 405 millió PLN) összegű megállapodás született a WING többségi tulajdonában lévő Echo Investment által fejlesztett, valamint a vállalat résztulajdonában álló Resi4Rent bérlakásplatform portfoliójának valamivel több mint felének értékesítéséről.
Vállalat Véget ért a sztrájk az Egyesült Államokba legtöbb járatot indító légitársaságnál
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 13:41
Az Air Canada és a légiutas-kísérők szakszervezete előzetes megállapodást kötött, amellyel véget ér a napok óta tartó sztrájk.
Vállalat Trump lemásolná Nagy Márton ötletét
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 12:59
Az amerikai Eli Lilly árat emelt Nagy-Britanniában, miközben a dán Novo Nordisk az Egyesült Államokban csökkentette a fogyasztó gyógyszer árát. 
Vállalat Nem akármilyen befektetők érkeznek az Intelbe
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 11:37
A Trump-kormányat és a Softbank is beszállna az Intelbe. A chip-gyártó üzletág felvirágoztatása a cél. 
Vállalat Felére csökken a fogyasztó csodaszer ára
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 09:47
A felére csökkenti a legnépszerűbb gyógyszerének árát a Novo Nordisk. 
Vállalat A füstben nemcsak az egészség vész el, hanem az igazság is?
Natív tartalom | 2025. augusztus 18. 14:22
Az internet által az emberiség történetében először jutottunk el oda, hogy bárki szinte bármiről bármikor információhoz juthat. Egy kattintással válhatunk szakértővé bármilyen témában, legalábbis látszólag. A valóság azonban árnyaltabb: a „korlátlan tudás” korszakában a bizonytalanság, az álhírek és a tévhitek is minden korábbinál gyorsabban terjednek.
Vállalat Kirobbanó erőben a hazai tőzsde prémiumpapírja
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 18. 08:57
Javuló hatékonyság mellett 20 százalék felett bővült az AutoWallis árbevétele az első félévben.
Vállalat Itt az MNB és a bankok közös nagy dobása, ezzel mindenki jól jár
Herman Bernadett | 2025. augusztus 15. 05:49
Szeptemberben indul a Magyar Nemzeti Bank (MNB) minősített vállalati hitelprogramja (MVH), amelyben már több bank is jelezte, hogy részt venne. Az Erste is ezek közé tartozik, Cselovszki Róbert, a hitelintézet vezérigazgató-helyettese reméli, hogy a kezdeményezés fellendítheti az elmúlt években padlóra került vállalati hitelezést. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG