2p
Áder János is az ENSZ közgyűlésén van.
MTI Fotó

A vízválság háborúkhoz is vezethet - hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök New Yorkban. Az államfő az ENSZ és a Világbank által életre hívott Vízügyi Elnöki Testület zárt tanácskozásán vett részt az ENSZ székházában. A megbeszélésen jelen volt António Guterres ENSZ-főtitkár és Jim Yong Kim, a Világbank elnöke is.

Áder János elmondta: az ENSZ-főtitkár rövid helyzetértékeléséből kiderült, hogy amióta életre hívták a testületet, a vízválság nem hogy javult volna, hanem inkább romlott.

António Guterres felidézte azokat a világbanki adatokat, amelyek szerint több mint 2 milliárd embernek nincs megfelelő mennyiségű és minőségű ivóvize, és 4 milliárd pedig nem jut hozzá megfelelő szanitációhoz. Ezek nagyon drámai adatok - tette hozzá.

Több ország már most is nehéz helyzetben

Ha nem leszünk eredményesek a fenyegető vízválság megoldásában, akkor az háborús konfliktusokat is hozhat – mondta a köztársasági elnök. A probléma súlyát Áder János a konferencián felszólaló jordániai miniszter által elmondottakkal érzékeltette.

Jordánia, amely a világ második legszárazabb országa és hatalmas menekülthullámot volt kénytelen fogadni a közel-keleti konfliktus miatt, az ország GDP-jének öt százalékát költi az oda érkezett menekültek ellátására. Ha ehhez hozzáadjuk a klímaváltozás következményeit, az egy főre eső víz radikális csökkenését, a folyók vizének elapadását és a társadalmi feszültség növekedését, akkor bizony látható, hogy egy ország részben a klímaváltozás, részben a klímaváltozás következtében kialakult migrációs hullám miatt nagyon súlyos konfliktussal kénytelen megküzdeni - fogalmazott az államfő.

A köztársasági elnök szerint ha a testületnek a még hátralévő szűk félévi munkája során sikerül tudatosítania azt, hogy a vízválság sokkal fenyegetőbb és sokkal hamarabb érezzük majd a hatását, mint a klímaváltozásét, akkor a testület munkája nem volt hiábavaló.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Itt a fordulat? Sokkal több embert raktak ki Ausztriából, mint ahányan érkeztek
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 09:24
Beindultak a kitoloncolások.
Makro / Külgazdaság Hatalmasak a különbségek a fizikai munkások bérében is a régiók között
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 08:12
De mennyi most az annyi?
Makro / Külgazdaság A szerbek már küldenék az utasokat, de a MÁV még húzza a lábát
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 07:42
Technikai probléma van a magyar oldalon, azért nem indulnak a személyvonatok.
Makro / Külgazdaság Bécs érintésével menekítik a vagyonukat az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak – írja a Guardian
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 07:19
Folyik a vagyonmentés?
Makro / Külgazdaság Soha nem költött még ennyit a világ fegyverre
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 06:57
2,89 ezer milliárd. Dollár.
Makro / Külgazdaság Berágott Kína az unióra – vissza is csaphat
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 06:41
Diszkriminatív az új uniós jogszabály?
Makro / Külgazdaság Európai Bizottság: addig is folytatjuk a munkát, amíg a Magyar-kormány a felállására készül
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 15:09
A brüsszeli intézményben is érezhetik, hogy sürget az idő: a következő hetekben is folytatódhat a Tisza Párttal az egyeztetés.
Makro / Külgazdaság Egyre sürgetőbb a szegedi vasút felújítása, de csak jövőre kezdhetik el a munkát
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 13:48
Hiába vannak kész tervek, évek óta csúszik a Szeged-Kiskunfélegyháza vasútvonal felújítása. A Tisza Párt a Szeged és Budapest közötti menetidőt másfél órára csökkentené a jelenlegi két és fél óra helyett, de ehhez az említett szakasz renoválása elengedhetetlen.
Makro / Külgazdaság Hiába illegális, egész Európát ellepték a kínai vape-ek
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 12:32
A szabályozatlan vape termékek forgalma már most is meghaladja a 6,6 milliárd eurót, éveken belül pedig tízmilliárdos üzlet lehet Európa-szerte.
Makro / Külgazdaság Indul a verseny az idővel: Magyar Péter szerdán Brüsszelbe megy
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 12:07
Az uniós források Magyarországra juttatásáról tárgyal Magyar Péter Ursula von der Leyennel szerdán Brüsszelben. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG