5p
Új korszakot és stratégiai barátságot hozott a Putyin-Erdogan találkozó.

Egységesen a barátság új korszakának kezdeteként értékeli a török sajtó Recep Tayyip Erdogan török államfő és Vlagyimir Putyin orosz elnök találkozóját. Részletek >>>>

A Sabah című vezető kormánypárti napilap Erdogannak azt a kijelentését emelte ki, amely szerint az Ankara és Moszkva közötti szálak még a korábbinál is erősebbre fonódnak majd. Az újság kiemelte, hogy a tárgyalás értelmében az együttműködés széleskörű lesz, a védelemtől az energiaellátásig, az áruforgalomtól a turizmusig minden területre kiterjed.

Titkos információk

Melih Altinok, a Sabah publicistája szerint Putyin titkos információkat osztott meg Erdogannal azokat az összeesküvőket illetően, akik a múltban szoros szövetségesnek számító két országot el akarták távolítani egymástól.

Az orosz lapok értékelései a találkozóról >>>>

Mehmet Barlas tárcaíró gondolatmenetében még tovább ment. Úgy vélte: ha már a július 15-i puccskísérlet után egyértelművé vált Fethullah Gülen befolyása a török légierő tagjai között, akkor lehetséges az is, hogy az Egyesült Államokban önkéntes száműzetésben élő török hitszónok hálózata robbantotta ki a török-orosz viszályt tavaly november 24-én, amikor a török légierő lelőtt egy orosz vadászbombázót a szíriai határnál.

Új korszak

A Hürriyet című napilap szerint új korszak kezdődik a kétoldalú kapcsolatokban, amelyek szinte a mélypontról fordultak vissza. Az újság kiemelte, hogy a rendeződés heteken belül megkezdődhet.

A Habertürk "tiszta lappal" induló konszolidációról írt. Az újság Putyin azon kijelentésére helyezte a hangsúlyt, amely szerint a két ország jó viszonya a világ stabilitásához járul hozzá.

Több lap az építkezés időszakáról, egy stratégiai barátság megkötéséről számolt be. A Star és a Vatan ironikusan a "Hol is hagytuk abba?" kérdést tette fel címlapján. A lapok kedves gesztusként értékelték, hogy a szentpétervári találkozó munkavacsoráján Erdogan és Putyin kézfogását ábrázoló alátéteket helyeztek az asztalra.

Riadalom egy kézfogástól

A Sözcü című ellenzéki kemalista napilap úgy látta, hogy a két államfő "kézfogása riadalmat kelt a Nyugatban". Az újság szerint a nyugati országokat aggodalommal tölti el, hogy Törökország "arcát kelet felé fordítja". A Sözcü értékelésében Ankara és Moszkva kapcsolatai a találkozóval újból sínre kerültek.

Putyin orosz és Erdogan török elnök

Rahmi Turan, a lap vezető publicistája szerint Törökország előhúzta az orosz kártyát. "Csaknem az egész világ ellenünk van. Nagyon kevés a barátunk. A helytelen politika vezetett ide, de mindenkinek megmutattuk, hogy amikor a nemzetet fenyegeti veszély, képesek vagyunk összefogni" - fogalmazott.

Az Erdogan és Putyin közötti fagyos szembenállás oldódása mindkét félnek pozitív eredményeket szül majd, a fájdalmas sebek begyógyulnak. A közeledés Szíria szempontjából is reményt keltő. A Nyugattal való kapcsolataink napról napra feszültebbé váltak, Amerika és Európa nyomásának csökkentése érdekében a magára maradó Törökország most Oroszország felé fordította tekintetét - írta Turan.

Meglepetés

A The New York Times amerikai napilap az orosz-török  találkozóval kapcsolatban azt írta: meglepetésként érte a Nyugatot Törökország és Oroszország közeledése.

A lap szerint senki sem számított arra, hogy a török-orosz kapcsolatok szélsőségesen megváltoznak, legalábbis nem azonnal. Ez pedig elég volt ahhoz, hogy aggodalmat váltson ki Nyugaton.

Moszkvának és Ankarának a szíriai konfliktusban egymással ellentétes céljai vannak, Putyin és Erdogan pedig "egymás torkának estek", miután tavaly novemberben Törökország lelőtt egy orosz harci repülőt. Putyin akkor úgy nyilatkozott, hogy a törökök hátba támadták Oroszországot, és bocsánatkérést követelt Ankarától. Ezt a török kormány következetesen megtagadta. Moszkva végül szankciókat vezetett be Törökországgal szemben, a kapcsolatok pedig mélypontra kerültek.

Erdogannak a meghiúsított török puccskísérlet utáni első külföldi útja viszont Szentpétervárra vezetett, és a két államfő megállapodott a kétoldalú kapcsolatok helyreállításáról.

Ennek csak örülhet Putyin

A The New York Times szerint azonban bármilyen jövőbeli megállapodás a két ország között komoly következményekkel járhat a Közel-Keletre és Európára nézve. A szorosabb orosz-török kapcsolatok miatt feszültségek keletkezhetnek a NATO-ban, amit az orosz elnök örömmel ki is használna. Moszkva végső célja pedig az lehet - fejtegeti a lap -, hogy bevonja Törökországot befolyási szférájába, valamint az általa támogatott ázsiai biztonsági és gazdasági szervezetekbe.

Alekszandr Vasziljev, a Moszkvai Keleti Tanulmányok Intézetének orosz-török kapcsolatok szakértője szerint Erdogan Oroszországot a Nyugattal folytatott tárgyalásokban használhatja fel, mint adut. "Számára a fő cél a Nyugat, nem Oroszország" - mondta Vasziljev.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Trump meggondolta magát: elengedte a 250 százalékos vámterveit
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 11:23
A gyógyszerekre és a félvezetőkre is a többi szektornak megfelelő vámokat fog kivetni. A szeszes italokról azonban még nincs megállapodás.
Makro / Külgazdaság Drágult az olaj, emelkednek a magyar üzemanyagárak is
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 10:39
A Brent emelkedésével párhuzamosan a magyar nagykereskedelmi árak is nőnek, ismét közelít a 600 forintos átlagár.
Makro / Külgazdaság A kormány 1 százalékos növekedési céljának is annyi?
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 08:30
Bár a beruházások második negyedéves visszaesése enyhébb lett az első negyedévinél, a -8,2 százalék így sem ad okot örömre.
Makro / Külgazdaság Már a szemünk se rebben: ebben az összevetésben az utolsó előttiek vagyunk az EU-ban
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 08:11
A bruttó hazai termékek (GDP) éves szintű változásának összevetésében csak Ausztria került mögénk. Némi fényt jelenthet az alagút végén, hogy az előző negyedévhez viszonyított mutatókban a középmezőnyben állunk.
Makro / Külgazdaság Kínai típusú gazdasági rendszer felé halad az USA?
Sasvári Péter | 2025. augusztus 21. 14:38
Államkapitalizmus az Egyesült Államokban? Donald Trump a politika után a gazdaság területén is egyre inkább kezd úgy viselkedni, mint egy egyszemélyi vezető. Nemrégiben lemondásra szólította fel az Intel vezérigazgatóját, „utasította” a Walmartot és a detroiti autógyárakat, hogy ne emeljenek árat, valamint a Coca Colának még azt is meg akarta szabni, hogy milyen cukrot használjanak. Persze az Egyesült Államok alkotmánya és törvényei határt szabnak Trumpnak. Ám viselkedése és elképzelései a kínai modellel vagy a francia dirigizmussal rokoníthatóak. Mennyi esély van rá, hogy a kapitalizmus egyik modellországa az állami kontrol irányába lép? Van ennek előképe az Egyesült Államokban?
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy olcsóbb lesz-e benzin
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 12:07
Maradunk 600 forint alatt.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péternek egy rossz szava sincs az oroszokra Munkács bombázása után
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 11:39
A külügyminiszter szerint béke kell.
Makro / Külgazdaság MNB-botrány: hihetetlen újabb részletek derültek ki
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 10:05
Nem ért véget az ingatlanos bizniszelés.
Makro / Külgazdaság Előreléptünk egy fontos összehasonlításban, de így sem lehetünk elégedettek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 20. 11:49
Hiába utasítottunk magunk mögé júliusban a júniusban még előttünk végzett országok közül kettőt, így is a 23. helyen állunk a 27 EU-tagország között az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat által számolt harmonizált fogyasztóiár-indexek összevetésében.
Makro / Külgazdaság A kínai jegybank nem változtatott az éves és az ötéves kamatfokon
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 20. 08:40
A kínai központi az elemzői várakozásoknak megfelelően nem változtatott a bank és az ötéves kamat szerdán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG