2p
Hiába azonban a hosszú életkor, ezt nem feltétlenül egészségesen éljük le.

Az Európai Bizottság és az OECD egészségügyi pillanatképe alapján jelenleg uniószerte növekszik a 65 év feletti lakosság száma, arányuk tavaly megközelítette a 20 százalékot, ötven éven belül pedig az európaiak harmada lesz időskorú. A férfiak átlagosan 78,1 évig, amíg a nők 83,6 évig élnek az Európai Unióban.

A hosszú élet azonban nem feltétlenül jelent egészséget is: jelenleg 50 millió ember szenved a kontinensen valamilyen krónikus betegségben, évente pedig 550 ezer embert százalékolnak le – ez minden évben 115 milliárd euró kiesést jelent az EU-nak. A halálozási rátához mi magunk is hozzáteszünk, a felnőtt lakosság egyötöde dohányzik, évente legalább 10 liter alkoholt fogyaszt, és 16 százalékuk elhízott. A halálozások 37 százalékát keringési rendellenességek okozzák, több mint negyedüket rákbetegség, 8 százalékot pedig légzőszervi megbetegedés.

Fejlesztések nélkül szomorú öregkor vár ránk

A bizottság elmondása szerint az elöregedő népességre való tekintettel minél hamarabb meg kell kezdeni az egészségügyi ellátás reformját: fejleszteni kell az elektronikus egészségügyet, az alapellátás és a közösségi ellátás keretében nyújtott szolgáltatások jobb megszervezése révén csökkenteni kell a kórházi tartózkodás időtartamát. Emellett átgondoltabb kiadáspolitikát kell kialakítani a gyógyszerekre vonatkozóan, például úgy, hogy teljes mértékben kiaknázzuk a generikus készítmények alkalmazásában rejlő lehetőségeket.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Máris nekirontott a Fidesz Magyar Péter legújabb bejelentésének
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 16:31
Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője szerint a Tisza Párt durván meg akarja emelni a katások adóját, szerinte a párt a katásokat is becsapta a választási ígéreteivel.
Makro / Külgazdaság Fontos adatok jönnek a magyar gazdaságról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 14:46
A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a turisztikai szálláshelyek forgalmáról, a külkereskedelemről és az ipari termelői árakról is közöl adatokat.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG