3p
Már januárban jöhet a törvény a fogyasztói hitelek szabályozásáról; Orbán Viktor szokásos rádióinterjújában elmondta, miről beszélt a Gazprommal és hogy lesznek-e megszorítások. Lelőjük a poént: nem lesznek megszorítások.

Jönnek a fair bankok

A kormány tervei szerint 2015. január 1-jén hatályba léphet a fair bankokról, azaz a fogyasztói hitelek szabályozásáról szóló törvény - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Trócsányi László igazságügyi miniszter vállalta, hogy október végére a kabinet elé terjeszti a családokat megvédő és a bankokat is biztos alapokra helyező jogszabály tervezetét - mondta a kormányfő a csütörtök este rögzített rádióinterjúban.

Korábbi értesülések szerint a fix kamat és a fix felár lesz a „lelke” a hazai, fair bankrendszerről szóló, a lakossági hitelek átlátható árazásáról szóló törvénynek - részletek >>

Ezért nem kapnak tőlünk gázt az ukránok

Megszorítások? Azok nem lesznek

Orbán Viktor a jövő évi költségvetésről szólva azt is kijelentette, hogy kormánya elutasítja a megszorításokat. "Hiába akarják a szocialisták, nem lesznek megszorítások" - mondta.

Varga Mihály kedden azt mondta: az államháztartás kiadási oldalának csökkentésére van szükség, fokozatosan a GDP 45%-ára kell csökkenteni az újraelosztási rátát - ezt sokan Bokros-csomag méretű megszorításként értelmezték.

Magyarország nem kerülhet olyan helyzetbe, hogy az orosz-ukrán konfliktus miatt a lakosság nem jut hozzá a szükséges energiaellátáshoz. "Jó ütemben töltjük fel" a földgázkészleteket, "nemsokára elérjük a 60 százalékot, és most ennek az ütemét gyorsítani fogjuk" - mondta a kormányfő, jelezve, hogy erről is tárgyalt a héten Budapesten Alekszej Millerrel, a Gazprom vezérigazgatójával.

"A következő időszakban nagy mennyiségű gázra lesz szükségünk, amivel tovább tudjuk növelni a betárolt kapacitásokat. Ezt a nagy mennyiséget meg is fogjuk kapni, erről megállapodtam Alekszej Millerrel" - közölte.

Az FGSZ Földgázszállító csütörtök este óta nem szállít gázt Ukrajna felé. Az ukránok furcsállják, hogy pár nappal a Gazprom látogatása után jutott eszünkbe elzárni a csapot és zsarolást emlegetnek. Részletek >>

Tudomásul vették Obama kritikáját

Azzal kapcsolatban, hogy Barack Obama amerikai elnök egy New York-i tanácskozáson Magyarországot is a civil társadalmat korlátozó országok között említette, a miniszterelnök úgy reagált: "tudomásul vesszük, hogy ez a mondat elhangzott. Ennek a mondatnak mi nem találjuk a ténybeli alapját". Jelezte azt is, Magyarország hivatalos választ adott az amerikai félnek.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az egész világ megszenvedi az iráni háborút?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 19:22
Vészjósló az IMF előrejelzése.
Makro / Külgazdaság Hormuzi-szoros: veszélyes precedens lenne a legújabb iráni ötlet?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 18:15
Az ENSZ nem tartja jó ötletnek.
Makro / Külgazdaság Donald Trump is bosszankodhat az amerikai GDP miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:55
Kellemetlen meglepetés az amerikai gazdaságból.
Makro / Külgazdaság Májusban végleg elbúcsúzhat a Fed elnöke
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:25
A Fehér Ház tanácsadója szerint ez már szinte biztos.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen adat jött a német gazdaságból
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 14:34
Nincsen jó időszaka a német cégeknek.
Makro / Külgazdaság „A kétharmados győzelem a csodák világába tartozik, de vannak csodák” – jelentette ki Gulyás Gergely a Kormányinfón
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:57
Nem csak a választások előtti utolsó, hanem a jubileumi 200. Kormányinfót vezényelte le Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. 
Makro / Külgazdaság Itt a fordulat? Péntektől olcsóbb lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:42
Annak, aki piaci árat fizet – és ha a benzinkutakon is megmutatkozik az árcsökkenés.
Makro / Külgazdaság Ezúttal csak 47 milliárdot fogadott el a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:24
Pedig adtak volna még bőven pénzt a befektetők.
Makro / Külgazdaság Somogyi Zoltán: Van oka Orbán Viktornak aggódni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. április 9. 10:57
A Political Capital szociológus alapítója az április 8-ai élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 95. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Nagy üzleteket kötött J. D. Vance Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 10:44
Sok-sok milliárd forint értékben vesz fegyvert, olajat és erőművet Magyarország, illetve magyar cégek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG