2p
A Defend egykori vezetője szerint Európa addig háborúzott, amíg menekültáradatot kapott a nyakába. Az Iszlám Állam szervezi a hullámot. Vagy Amerika. Vagy Kína.
Az Iszlám Állam küldte őket? Amerika? Vagy Kína? Vagy csak a terroristák, a háború elől menekülnek?

Földi László titkosszolgálati szakértő (korábbi hírszerző tiszt, az első Fidesz-kormány alatt nagy karriert befutott Defend Kft. akkori vezetője) szerint a földrészünkre zúdult menekültáradat egy olyan háború része, amelyet Európa kezdett Amerika szövetségeseként Afganisztánban, Irakban, Líbiában vagy az "arab tavasz" támogatásával.

Földi szerint az Iszlám Állam küldi a menekülteket

Földi az M1 műsorában arról beszélt: a menekülthullám várható volt, és azért most érkezett, mert szervezői meg akarják mutatni, "a másik fél is erős tud lenni abban, hogy problémát okozzon, abban, hogy az emberek nyugalmát megzavarja".

Szerinte az Iszlám Állam vezetői "nem ostoba, összeállt terroristák", vannak köztük jól kiképzett katonatisztek, titkosszolgálati vezetők, akik mostanra álltak össze és gondolták végig a visszavágás stratégiáját.

Vagy az amerikaiak küldik őket?

Földi korábban már azzal az elmélettel is előállt, hogy a menekülthullámmal Amerika (vagy esetleg Kína) célja Európa meggyengítése. A Magyar Hírlapnak azt is nyialtkozta korábban: szerinte mindenképp „szervezett áradat” a menekülthullám, amely leköti az európai határrendészeket és az elhárítást, gyengítve ezzel a kontinenst.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Versenyfutás az idővel: mennyi pénzt szerezhetnek vissza Magyar Péterék Brüsszelben?
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 19:06
Még meg sem alakult az új kormány, leendő képviselői máris tárgyalnak a belga fővárosban arról, hogyan lehetne feloldani a távozó Orbán-kormány jogállam-ellenes lépései miatt befagyasztott eurómilliárdokat. Az idő ugyanis szorít, augusztus 31-éig teljesíteni kell az Európai Bizottság által szabott feltételeket, december 31-éig pedig le is kell zárni a kifizetéseket. Ezt járta körül a Trend FM-ben hétfő délelőtt főszerkesztőnk, Csabai Károly, aki az adás második részében a hazai ár- és kamatstopok lehetséges jövőjéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter és Vitályos Eszter is helyet kap a Fidesz padsoraiban
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 16:36
Megalakult a Fidesz frakciója.
Makro / Külgazdaság Negatívról stabilra – döntött a hitelminősítő
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:37
Jó hírt kapott a kínai gazdaság.
Makro / Külgazdaság Mosolyt csalt Magyar Péter arcára Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:17
Itt a válasz a hétfői levélre.
Makro / Külgazdaság Ukrán segítséggel épülne a lengyel drónarmada
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:58
Kell az ukránok szakértelme.
Makro / Külgazdaság Hiába a fölényes Tisza-siker, Varga Mihályék még nem lazíthatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:49
Ezt mutatja a Monetáris Tanács keddi kamadöntése előtt az Mfor Elemzői Konszenzus.
Makro / Külgazdaság Ez lehet a Tisza-kormány egyik legnagyobb gazdasági kihívása
Imre Lőrinc | 2026. április 27. 12:18
Az Orbán-kormány 16 éve alatt összességében nem sikerült csökkenteni a Budapest és a vidéki régiók közötti gazdasági különbségeket. 2016 környékén valamelyest szűkült az olló, de a 2020-as évek után visszatértünk a startvonalra, vagy talán még azon is túlra. A Tisza most ismét nekikezdhet a felzárkóztatásnak.
Makro / Külgazdaság Érdekes közleményt adott ki a kormány, Orbán Viktorról szó van benne, a vagyonmentésről nem
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:04
Nem tűnik el hetekre a leköszönő miniszterelnök? De mi a helyzet a bécsi repülőtérről felszálló magángépekkel?
Makro / Külgazdaság Keddtől megint érdemes szemkötővel menni a benzinkútra
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:41
Itt a fordulat, újra meglódulnak felfelé a piaci árak.
Makro / Külgazdaság Mészáros Lőrinc a munkavállalói miatt aggódik, megkereste Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:51
Nem szeretik a bizonytalanságot a Mészáros Csoportnál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG