4p
Boris Johnson ma hivatalosan is átveszi az Egyesült Királyság kormányrúdját Theresa Maytől. A kiszivárgott hírek szerint a konzervatív politikus kabinetjében számos női és/vagy kisebbséghez tartozó miniszter kap majd helyet. Johnsonnak azonban így is gordiuszi csomót kellene átvágnia: az újratárgyalásra nem hajlandó EU-val kellene újratárgyalni a kilépési egyezményt, vagy a no deal ellenes brit parlamenttel kellene elfogadtatni a no dealt.
Boris Johnson tegnapi győzelmi beszéde közben. EPA/NEIL HALL

Theresa May ma hivatalosan is átadja a stafétabotot egykori külügyminiszterének, Boris Johnsonnak. A búcsúzó kormányfő délben utoljára válaszol a képviselők kérdéseire a brit parlamentben, ebéd után pedig rövid búcsúbeszédet mond a kormányfői rezidencia, a Downing Street 10 előtt.

Szomorú búcsú

Május végén Theresa May itt jelentette be, hogy idő előtt távozik posztjáról, mivel többszöri próbálkozás ellenére sem tudta elfogadtatni a brit parlamenttel a kormánya és Brüsszel között létrejött, az EU és az Egyesült Királyság jövőbeni kapcsolatait rögzítő kilépési egyezményt.

Az utolsó mondatai közben eltörött a mécses:

Theresa May három év után távozik posztjáról, amely a jelek szerint igencsak megviselte.

Szembetűnő a különbség, ha a fenti beszédet a három évvel ezelőtti kormányfői szűzbeszédéhez hasonlítjuk. May akkor még kifejezetten frissnek és üdének tűnt:

Utódja, a miniszterelnöki posztért folyó versenyfutást nagy fölénnyel nyerő Boris Johnson délután érkezik a Buckingham-palotába, ahol II. Erzsébet királynő kinevezi őt kormányfővé, és megbízza a kormányalakítással.

Színes kormány alakulhat

Ezt követően, magyar idő szerint öt órakor megtartja első miniszterelnöki beszédét a Downing Streeten, majd elkezdi bejelenteni kormányának legfontosabb tagjait.

Egybehangzó brit sajtóértesülések szerint a kabinet "a modern Nagy-Britanniát" fogja visszatükrözni, tehát az eddiginél is nagyobb számban kapnak majd pozíciókat kisebbségekhez tartozó politikusok és/vagy nők.

Johnson a brit parlamentben csütörtökön mutatkozik be kormányfőként, ismerteti Brexit-stratégiáját, és válaszol a képviselők kérdéseire.

Borotvaélen táncol

Az új miniszterelnök tegnapi, győzelme bejelentése után tartott beszédében ugyanolyan frissnek és energikusnak tűnt, mint anno Theresa May:

Hamarosan azonban rá is hatalmas nyomás nehezedik majd, és neki is legalább akkora problémákkal kell szembenéznie, mint elődjének.

Az egyik legnagyobb kihívás, hogy pártjának csak az északír unionistákkal együtt van (minimális) többsége a brit alsóházban. Ráadásul a konzervatív párton belül is legalább 30 olyan képviselő található, akik ellenzik a megállapodás nélküli kilépést az EU-ból. Támogatásukkal a parlament tavasszal el is fogadott egy – nem kötelező érvényű – határozatot, miszerint azt mindenképp el kell kerülni.

Johnson viszont nem fogadja el a kilépési megállapodást, és már többször világossá tette, hogy október 31-én mindenképp kivezeti országát az EU-ból – tehát akár egyezmény nélkül is. Ezzel az állásponttal ugyanakkor parlamenti többségét és végső soron hatalmát kockáztathatja.

Az EU nem enged

Brüsszeltől mindenesetre aligha számíthat segítségre. Michel Barnier, az EU Brexit-ügyi főtárgyalója tegnap azt közölte, hogy az egyezmény parlamenti ratifikálásában próbál majd segíteni az új kormányfőnek – azaz szó sincs újratárgyalásról.

Az Európai Bizottság megválasztott elnöke, Ursula von der Leyen programjában pedig azt írta: ez a megállapodás az egyetlen lehetséges egyezmény a rendezett kilépésre.

Új választások?

Nem csoda, hogy a Johnsonhoz közel álló Daily Telegraph is azt írja: új választásokat kellene kezdeményeznie szeptemberre, mert "csak így járhat túl ellenségei eszén".

Persze lehet, hogy mégis van más lehetőség a patthelyzet feloldására, amibe Theresa May már belebukott. Johnson bízhat saját politikai kvalitásaiban és meggyőző képességében – azt már korábban bizonyította, hogy karizmában és kreativitásban nem szenved hiányt:


Portrénk: De ki az a Boris Johnson? Bemutatjuk a britek új vezérét
.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG