1p
A közvetlenül Brüsszelből pályázható források miatt a Magyarország által kialkudott, nettó 7301 milliárd forintos keretösszeg további 20 százalékkal is bővülhet a következő hét évben.

Csepreghy Nándor, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára azt mondta, hogy a rendelkezésre álló források bővülésének kulcsa a gyors tervezés és felkészülés lesz, valamint fontos tényező lehet, hogy a közvetlen brüsszeli támogatást az adott tagállam milyen célokra kívánja felhasználni.

A Privátbankár korábban megírta, hogy a kormány az uniós támogatások jelentős részét költené gazdaságélénkítésre. Részletek >>

Megjegyezte, hogy a következő uniós fejlesztési ciklusban Magyarországra fejenként a jelenlegi 660 ezer forint helyett 712 ezer forint fejlesztési pénz jut. Ennek 85 százaléka uniós, 15 százaléka pedig hazai forrás lesz. Hozzátette: az általános forgalmi adó megmarad elszámolható költségtételnek, és a nyertes pályázóknak a szerződés aláírásától számítva három évük lesz a megvalósításra.

Januártól nem kell papírokat töltögetni

Az helyettes államtitkár kiemelte: az EU 2020 stratégia értelmében fontos célkitűzés lesz minden uniós tagállamban a mélyszegénység csökkentése, a megújuló energiák további hasznosítása. Magyarországnak 15 százalékra kell emelnie a megújuló energiák részarányát a jelenlegi 4,8 százalékról. Fontos terület lesz a kutatás-fejlesztés: GDP-arányosan 1,8 százalékra kell emelni a kutatás-fejlesztésre és innovációra szánt forrásokat.

Csepreghy Nándor közölte: 2014. január elsejétől teljesen megszűnik a papíralapú pályázati lehetőség, kizárólag elektronikus úton lehet majd pályázni. Egyszerűbbé válik a nyilatkozattétel, vagyis a pályázóktól a kormányzat semmilyen nyilatkozatot nem követelhet, ami bármilyen másik állami nyilvántartásban, adatbázisban szerepel.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A nap képe: nem egyedül vonatozott Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 15:49
A miniszterelnök Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel közösen szállt fel egy menetrendszerinti vonatra.
Makro / Külgazdaság Sokkoló adatot közölt a Pénzügyminisztérium a hiányról
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 12:52
Június végén a hiánycél 80,2 százalékát érte el a központi alrendszer deficitje.
Makro / Külgazdaság Megszólalt Orbán Viktor: a jogállam helyreállítását ígérte
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 11:37
A volt kormányfő szerint Sulyok Tamás volt Magyarország utolsó legitim köztársasági elnöke.
Makro / Külgazdaság Megint drasztikusan drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 11:11
A kiskereskedelemi átlagárakban nem biztos, hogy megjelenik.
Makro / Külgazdaság K&H: több mint kétszeresére nőtt az új terméket tervező vállalatok aránya
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 09:13
A vállalatok 57 százaléka számolt be jelentősebb digitális fejlesztésről, ami a kutatás történetének legmagasabb értéke.
Makro / Külgazdaság Nem tágít a jegybank: újabb kamatcsökkentésre utalt Varga Mihály
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 16:45
Varga Mihály két fő okkal indokolta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának júliusi, 25 bázispontos kamatcsökkentését, amivel az irányadó ráta több mint 4 éves mélypontra, 5,75 százalékra süllyedt. A döntés egyhangú volt, a közel-keleti háború kiéleződése ellenére sem volt olyan tanácstag, aki kamattartásra szavazott volna.
Makro / Külgazdaság Döntöttek Varga Mihályék, ismét változik az alapkamat
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 14:01
Ahogy azt Varga Mihály jegybankelnök az előző, június 23-i kamatdöntő ülésen is jelezte, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa júliusban is 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kicsattannak a német gazdasági szereplők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:59
Rég nem voltak ennyire optimisták a meghatározó német gazdasági szereplők.
Makro / Külgazdaság Elsőre lehetetlen küldetésnek tűnik, de van, ami reményt adhat Kármán Andráséknak
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 10:57
A költségvetési szabályok megsértése miatt már két éve van folyamatban túlzottdeficit-eljárás a magyar kormánnyal szemben, habár ennek a megszüntetése alapkövetelmény lenne az euró bevezetéséhez. A számok alapján egyelőre ez inkább csak vágyálomnak tűnik, de jó hír, hogy az Európai Bizottság inkább a tendenciára kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Újabb gigászi hitelösszeg folyhat be Zelenszkijéknek
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 10:42
Már meg is született erről a döntés az érintett nemzetközi szervezetnél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG