2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Nyugtatólag reagált az Európai Bizottság Erdogan indulatos kirohanására
Recep Tayyip Erdogan (Kép forrása: EPA)

Az Európai Bizottság teljes mértékben elkötelezett az Európai Unió és Törökország között kötött migrációs szerződés minden részletének betartása és a tervezett intézkedések megvalósítása mellett - jelentette ki Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottság (EB) vezető szóvivője.

Szkínász szerint a megállapodás a kölcsönös bizalmon alapszik. A bizottság elvárja az aláíróktól, hogy maradjanak elkötelezettek a megállapodásban rögzített minden részletet illetően. Az Európai Unió a maga részéről megtette és végrehajtja vállalt kötelezettségeit, de csak a folyamat végén lehet majd a megállapodás általános eredményeit megvizsgálni - tette hozzá.

A szóvivő szerint a török vízummentesség folyamata még nem ért véget. A csatlakozáshoz szükséges intézkedések közül szerinte már csak hét esetében vannak lényeges elmaradások, az egyik ilyen a terrorizmus elleni törvény módosítása.

Erdogan dühöng

Ahogy azt mi is megírtuk, Recep Tayyip Erdogan török elnök indulatosan reagált arra az EP-szavazásra, amely szerint fel kell függeszteni a török EU csatlakozási tárgyalásokat. Mint mondta, ha az Európai Unió továbbmegy az Európai Parlament csütörtöki döntésénél, Ankara megnyitja a határokat, illetve az üres fenyegetésekből sem ő, sem a török nép nem ért.

Az Európába irányuló menekültáradat visszafogásának érdekében március 18-án kötött EU-török megállapodásban Brüsszel az uniós csatlakozási folyamat felgyorsítását, schengeni vízummentességet, valamint több milliárd eurós támogatást helyezett kilátásba Ankarának, ennek egyik előfeltételéül azonban a vitatott török terrorellenes törvény enyhítését szabta. A török vezetés erre nem hajlandó, és többen azt vetik a szemére, hogy a jogszabályokat a politikai ellenzék és egyes újságírók elhallgattatására használja fel.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megszólalt az államtitkár a fix 3-as kkv-hitelről
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 13:00
Szabados Richárd elmondta, hogy a kis- és középvállalkozásokat célzó, fix 3 százalékos kölcsönt már 2600 vállalkozás igényelte, 140 milliárd forint értékben.
Makro / Külgazdaság Az Airbus bemutatott az Egyesült Államoknak: Kínában nyit céget a francia óriás
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 12:43
A gyártó célja, hogy 2027-re rekordmennyiségű A320-ast szállítson. Az Airbus új összeszerelő sorokat nyitott Tiencsinben és Mobile-ban, így a világ két legnagyobb légi közlekedési piacán erősíti pozícióját.
Makro / Külgazdaság AI-központot hoz létre a kormány a vállalkozásoknak
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 12:00
Ezt a mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos árulta el.
Makro / Külgazdaság Már a kormány is elismeri: irreálisak a minimálbér-emelési tervek
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 11:40
Irreálisnak nevezte a 13 százalékos jövő évi minimálbér-emelésre vonatkozó terveket a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 műsorában.
Makro / Külgazdaság Minél tovább húzza Putyin a háborút, annál nagyobb kárt okoz az oroszoknak
Király Béla | 2025. október 22. 11:11
Az egyelőre bizonytalan budapesti béketárgyalások hírére a hurráoptimizmus uralta el a propagandamédiát, miközben a háborút valóban lezáró megállapodásra kevés az esély. Ugyanakkor az idő immár az oroszokat is szorítja: a gazdasági problémáikat egyre kevésbé tudják elkendőzni.
Makro / Külgazdaság Így változnak az üzemanyagárak a százhalombattai tűzeset után
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 10:57
Emelkedés a kutakon, mindkét típusnál.
Makro / Külgazdaság Kína után Japán is megkerülte Trump vámjait
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 10:45
Úgy tűnik, hogy Japán is eredményes volt az új exportpiacok megtalálásában.
Makro / Külgazdaság Több lett a munkanélküli Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 08:30
Augusztushoz képest 4,4 százalékról 4,5 százalékra nőtt a munkanélküliségi ráta Magyarországon – közölte a KSH.
Makro / Külgazdaság Ennyi ideig okozhat zavart a százhalombattai Mol-tűzeset
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 08:20
A Mol és a szakemberek sem tartanak ellátási problémáktól.
Makro / Külgazdaság Reagált Kína az amerikai-ausztrál ásványkincs-megállapodásra
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 06:25
A héten aláírta az Egyesült Államok és Ausztrália vezetője a kritikus nyersanyagok zavartalan kereskedelméről szóló megállapodást. A lépést sokan Kína ellenében értelmezik, most reagált a távol-keleti nagyhatalom.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG