1p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

A magyar GDP harmadik negyedévi 1,5 százalékos csökkenése után idén 1,2-1,4 százalékkal eshet vissza a gazdaság az MTI által megkérdezett elemzők szerint, akik jövőre 0,2-0,4 százalékos GDP bővüléssel számolnak.
A KSH előzetes adatai szerint az előző negyedévhez mérve 0,2 százalékkal csökkent a GDP a harmadik negyedévben. Ez a technikai recesszió folytatását jelenti, miután az első negyedévben 1,1 százalékos, a második negyedévben 0,4 százalékos volt a GDP visszaesése. Az év első kilenc hónapjában a gazdaság teljesítménye 1,3 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakáétól. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint (ezt a mutatót közli az Eurostat az EU 27 országában) a magyar GDP 1,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Erste-elemző: a mezőgazdaság és a külker miatt volt nagyobb a vártnál az esés

Árokszállási Zoltán, az Erste elemzője a KSH által közölt adatnál jobbat, egy százalékos GDP csökkenést várt. Úgy ítélte meg, hogy az aszálykár okozta rossz mezőgazdasági teljesítmény mellett a gyenge szeptemberi külkereskedelmi mérleg is hozzájárulhatott a 1,5 százalékos GDP csökkenéshez. (Szeptemberben az euróban számolt export 4,3, az import 4,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.)

Az elemző szerint a KSH közlését - miszerint az aszály módosította más nemzetgazdasági ágak harmadik negyedévi enyhe pozitív irányú elmozdulását - úgy kell értelmezni, hogy az aszálykár miatt például kisebb a szállítási ágazat és az élelmiszeripar teljesítménye is. Bár a részletes számok ismerete nélkül kissé bizonytalan vállalkozás GDP prognózist adni a negyedik negyedévre, illetve 2012 egészére, az Erste a negyedik negyedévre kicsit jobb GDP adatot vár, ugyanakkor az idei év egészére a korábban várt 1,0 százalékos csökkenést 1,3-1,4 százalékra módosítja - mondta Árokszállási Zoltán.

Takarékbank: teljes mértékben az aszály a felelős

Suppan Gergely, a TakarékBank elemzője is úgy értékelt, hogy a vártnál rosszabb GDP adatért szinte teljes mértékben az aszály felelős, mivel a többi ágazat a várakozásoknak megfelelően teljesített. Az ágazatok mintegy fele stagnált, míg az információ, a telekommunikáció, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az építőipar teljesítménye növekedett. Ez utóbbi alapján a beruházások a vártnál kedvezőbben alakulhattak a harmadik negyedévben. Az elemző számítása szerint felhasználási oldalon a háztartások fogyasztása visszaesést mutathatott, amit részben enyhíthetett a vendéglátás pozitív teljesítménye. A beruházások visszaesése lényegesen mérséklődhetett, a nettó export pedig továbbra is pozitívan járult hozzá a gazdasági teljesítményhez, így a legnagyobb mértékben a készletek további leépítése húzhatta le a gazdaságot.

Idén több mint 1 százalékkal esik, jövőre már nőhet a GDP

Suppan Gergely szerint a negyedik negyedév a kiábrándító európai konjunktúramutatók alapján igen bizonytalan, így idei GDP előrejelzését a TakarékBank 1,2-1,3 százalékos visszaesésre módosítja. A jövő évi GDP prognózist a TakarékBank elemzője azzal vezette be, hogy mivel a gazdaság csak lassan lábalhat ki a recesszióból, 0,4 százalékos GDP növekedés várható. A fogyasztás és a beruházások 1-1 százalékkal csökkenhetnek, míg a nettó export a gyenge külső kereslet ellenére stabilan járulhat hozzá a növekedéshez az autóipari kapacitások fokozatos élénkülésének köszönhetően.

Árokszállási Zoltán némileg alacsonyabb, 0,2 százalékos GDP növekedést vár 2013-ra, hozzátéve, hogy az idei rossz mezőgazdasági év után jövőre már egy átlagos év is javíthat a GDP adaton. Ugyanakkor arra figyelmeztetett az Erste elemzője, hogy a bankadó elhalasztott kivezetése miatt a pénzintézeti szektor hozzáadott értéke esetleg nem változik, s amennyiben a kibocsátott hitelek nem nőnek, akkor az nem tud lökést adni a beruházásoknak illetve a fogyasztásnak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elképesztő mennyiségű devizán ül Kína
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 09:09
3411 milliárd dollárra nőtt a tartalék.
Makro / Külgazdaság Ez már a Tisza-hatás? Váratlanul nagyot estek az árak a boltokban
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. június 8. 05:44
Drágák az energiahordozók, elszáll a műtrágya ára, hónapok óta emelkedik a globális élelmiszerár-index – az aggasztó kilátások ellenére mégis kellemes meglepetésben volt részünk június elején a magyarországi hipermarketekben. Lehet, hogy ez csak a vihar előtti csend, de az új kormány hivatalba lépését követő első hónapban a családok számára kifejezetten kedvezően alakultak az élelmiszerárak.
Makro / Külgazdaság Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, amit Ausztráliában történik
Litván Dániel | 2026. június 7. 16:15
Elképesztő ütemben változik a kontinensnyi ország energiatermelése és főleg -raktározása. A szép zöld jövő akár már jelen is lehet?
Makro / Külgazdaság Megállította Brüsszelt az energiaválság, miközben az Egyesült Államoknak annyira nem kell aggódnia
Imre Lőrinc | 2026. június 7. 06:01
Újabb hónapok teltek el az iráni háború kirobbanása óta, így a 38 tagországot számláló Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) menetrendszerűen tovább rontotta, 2,8 százalékra az idei átlagos globális gazdasági növekedési prognózisát. A fő ok az energiaválság és az abból fakadó inflációs kockázatok. Az Európai Unió különösen rosszul járhat, Belgium, Írország és Románia egyenesen recesszióba süllyedhet idén. Miközben a közel-keleti helyzet fő okozója, az Egyesült Államok változatlan növekedési kilátásokkal számolhat.
Makro / Külgazdaság Igazi pénzeső zúdulhat Magyarországra az Európai Beruházási Banktól
Privátbankár.hu | 2026. június 6. 17:30
Az Európai Beruházási Bank tavaly is nyújtott 759 millió eurónyi hitelt Magyarországnak, ám az idei évtől jelentős bővülésre számítanak.
Makro / Külgazdaság Kiszivárgott egy újabb brüsszeli terv az energiaválság ellen
Privátbankár.hu | 2026. június 6. 16:55
Az Európai Bizottság egy új szabályozási csomaggal csökkentené a megújuló energiát terhelő adókat, rugalmasabbá tenné a villamosenergia-rendszert, és felgyorsítaná az okosmérők bevezetését.  
Makro / Külgazdaság Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Privátbankár.hu | 2026. június 6. 15:15
Amióta Kármán András pénzügyminiszter a május 12-ei parlamenti meghallgatásán arról beszélt, hogy megszüntetik a bizalmi vagyonkezeléshez indokolatlanul kapcsolódó kedvezményeket, a figyelem középpontjába kerültek idehaza a bizalmi vagyonkezelők.
Makro / Külgazdaság Vihar előtti csend, vagy megnyugodhatnak az autósok?
Privátbankár.hu | 2026. június 6. 14:10
Némi megnyugvást látni az olaj piacán, miután Donald Trump amerikai elnök a nyilatkozatai alapján megegyezésre törekszik Iránnal. Ugyanakkor továbbra is kicsi az esély a békemegállapodásra, ami miatt a feszültség kitarthat – számol be róla laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor Üzemanyagár-figyelője.
Makro / Külgazdaság Lezárult a felülvizsgálati kör, megszólalt a pénzügyminiszter
Privátbankár.hu | 2026. június 6. 10:49
A Fitch Ratings is döntött Magyarország szuverén államadósság-besorolásáról a Moody's és a Standard & Poor's után.
Makro / Külgazdaság Kijev szerint Moszkva most valódi esélyt kapott a békére, Putyin viszont nem élt vele
Privátbankár.hu | 2026. június 5. 19:32
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Vlagyimir Putyinhoz intézett nyílt levele lehetőséget kínál Oroszország számára a háború befejezésére – erről beszélt pénteken Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter a nyugat-ukrajnai Vinnicjában tartott sajtótájékoztatón. A tárcavezető szerint a levél egyértelműen jelzi Ukrajna békeszándékát, és reális diplomáciai javaslatokat tartalmaz a konfliktus lezárására. Putyin úgy reagált, nem látja okát a találkozónak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG