1p
Az Új Demokrácia kapta a legtöbb (29,66 százaléknyi) szavazatot és az ezzel járó plusz 50 mandátumot a görög választáson - összesen 129-et szereztek. A Sziriza alig 3 százalékkal maradt le, ezzel 71 mandátumra tettek szert. A PASZOK 33 mandátumra jogosult, a volt koalíciós partnerek megszerezték a többséget.

A görög belügyminisztérium honlapján olvasható eredmények szerint közel 100 százalékos feldolgozottság mellett az Új Demokrácia és korábbi koalíciós partnere, a PASZOK összesen 162 mandátumot szerzett a 300 fős görög parlamentben.

A mandátumok megoszlása - forrás: Wikipedia / Peeperman

A Független Görögország 20 mandátumot szerzett, a szélsőjobboldali Arany Hajnal 6,92 százalékos eredménnyel 18 képviselőt delegálhat a parlamentbe. A Demokratikus Baloldal 17, a kommunisták 12 mandátumot szereztek.

A májusi választásokon a korábban kormányzó két nagyobb párt, az Új Demokrácia (ND) és a szocialista PASZOK mellett öt olyan párt került a görög parlamentbe, amelyek elutasítják a megszorításokat - márpedig ezeket szabta feltételül az államcsőd elkerüléséhez szükséges pénzügyi segítségért cserébe az EU és az IMF. Mivel azonban egyik politikai erő sem kapott elegendő voksot ahhoz, hogy önállóan vagy valamely szövetségesével kormányt alakíthasson, így az államfő új választásokat írt ki június 17-ére.

Az eredmény ismeretében szárnyalnak a piacok, Görögországban azonban kemény időszak következik: a hírek szerint folynak a koalíciós tárgyalások, a PASZOK esetleg ragaszkodhat a Sziriza bevonásához a kormánykoalícióba, amit az Új Demokrácia nem fogadna el. Ha sikerül a kormányalakítás, a csőd szélén álló ország folytathatja a tárgyalásokat a nemzetközi szervezetekkel a további mentőcsomagokról.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A háború lezárása is inflációs kockázat, „most vagy soha” helyzetbe kerülhet az MNB
Imre Lőrinc | 2026. február 3. 05:44
Az idei év finoman szólva sem kezdődött túl fényesen a magyar gazdaság számára. Bár a januárban közölt adatok még 2025-ről adtak képet, ezek is iránymutatóak lehetnek az áthúzódó hatás miatt. Az úgynevezett „puha indikátorok”, vagyis a különböző hangulatindexek pedig szintén azt sugallják, hogy 2026 sem hozza majd el a már több mint három éve hiába várt lendületes felpattanást. A Magyar Nemzeti Bank viszont kihasználhatja, hogy egy 8 éve nem látott, kedvező inflációs adat érkezhet az év elején.
Makro / Külgazdaság Megkongatták a vészharangot: kifogy egy kulcsfontosságú nyersanyag az EU-ban?
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 19:02
Már 2030-ra problémák léphetnek fel.
Makro / Külgazdaság Trumpék az amerikai cégek hóna alá nyúlnának – itt az új csodafegyver
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 18:36
Érkezik a Project Vault.
Makro / Külgazdaság Mennyire gyenge a tavalyi GDP-adatunk Európában?
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 15:03
Erről is beszélt főszerkesztőnk, Csabai Károly a Trend FM hétfői adásában. Meg a február 1-jétől duplájára emelt havi ingyenes készpénzfelvételi limit kapcsán a bankkártya-használati szokásokról.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter elárulta, perre megy a kormány Brüsszellel
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 13:44
Megtámadták az orosz energiarendeletet. 
Makro / Külgazdaság Van, ahol még mindig veszik a svájci órákat, mint a cukrot
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 11:31
A svájci órák exportja egy év alatt 3,3 százalékkal, 2,1 milliárd svájci frankra nőtt decemberben, tavaly összességében 1,7 százalékkal, 25,6 milliárd frankra esett – áll a svájci óraipari szövetség ((FHS) honlapján.
Makro / Külgazdaság Pesszimisták a beszerzési menedzserek
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 09:00
A GDP-t előrejelző mutató nagyon rosszul áll a friss felmérés szerint. 
Makro / Külgazdaság Nagyon bejött a Lidl, a Penny és az Aldi árcsökkentési terve
Kollár Dóra | 2026. február 2. 05:44
Az év első hónapja ezt hozta a diszkontokban.
Makro / Külgazdaság A világ egyik legnagyobb aranykészletén ül egy kriptós cég
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 16:58
Heti 1-2 tonnát vásárolnak belőle továbbra is.
Makro / Külgazdaság Nem növeli termelését az OPEC, maradhat a magas olajár?
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 15:07
Nem változtatnak a terveken az iráni feszültség árnyékában sem.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG