1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A konzervatív Antonis Samaras feladta, a választások utáni első görög kormányalakítási kísérlet kudarcot vallott. Most a radikális baloldal elnöke következik, aki a megszorítások ádáz ellensége, de neki is alig van esélye a sikerre. Egyre valószínűbbnek látszik, hogy új választásokat kell majd tartani, sokan vélik úgy, hogy az IMF/EU segélyprogram sem lesz hosszú életű .

Nem jártak sikerrel a konzervatív pártvezető, Antonis Samaras tapogatózó tárgyalásai a kormányalakításra, így most a radikális baloldal szövetsége, a Syriza elnöke, Alexis Tsipras próbálkozhat – írja a Handelsblatt.com. A korábban kormányzó két nagyobb párt, az ND és a PASOK mellett öt olyan párt került a parlamanetbe a hétvégi választásokon, amelyek elutasítják a megszorításokat. Pedig ezeket szabta feltételül az államcsőd elkerüléséhez szükséges pénzügyi segítségért cserébe az EU és az IMF.

Délben új kormányalakítási mandátumot osztanak

Az eredeti görög menetrend

(A Buda-Cash Brókerház gyűjtése)

május 7-9: a választásokon győztes New Democracy vezetője, Antonis Samaras megpróbálhat egy koalíciós kormányt létrehozni (ez már az első napon lezajlott)

május 10-12: a Syriza vezetője, Tsipras próbálhat meg koalíciós kormányt létrehozni (már május 8-án elkezdődik)

május 13-15: ha továbbra sincs koalíciós kormány, akkor a Pasok-at vezető Evangelos Venizelos próbálkozhat egy koalícióval

május 16: a köztársasági elnök összehívja a hét parlamenti pártot, egy utolsó próbálkozásként

május 16 után: amennyiben továbbra sincs kormány, akkor egy ideiglenes kormányt bíznak meg (valószínűleg Papademos vezetésével), amely a következő választásokig vezetheti az országot

június 10: a legkorábbi dátum egy esetleges következő választásokig

június 30: a görög parlamentnek adott határidő, hogy elfogadja a Trojka által meghatározott 11,5 milliárd eurós megszorítást

Tsipras kedden délután egykor (görög idő szerint kettőkor) kapja meg a kormányalakításhoz szükséges mandátumot az államfőtől, amely három napra szól, de athéni megfigyelőkre hivatkozva a lap azt írja, kevés esély látszik a sikerre. Samaras, a legerősebb párt vezetője már egy nappal a választás vége után visszaadta mandátumát, mert hiába kereste meg az összes parlamenti pártot, nem tudott kormányt alakítani. A részleteket nem tudni, de a többi párt vagy visszautasította a koalíciós kormányalakítási felkérést, vagy elfogadhatatlan feltételeket szabott.

A politikai bizonytalanság rosszkor érkezett, mert pont most kéne Görögországnak bizonyítani ahhoz, hogy megkapja az ígért 14,5 milliárd eurós mentőcsomagot, amely a 2013-2014-es pénzügyi stabilitást megteremtené. Elsősorban az előírt megszorítások iránti elkötelezettséget kéne igazolnia.

A kommunistákon már előre elbukott a következő kísérlet is

Tsipras az Ekathimerini.com görög portál szerint elsősorban a kommunista pártot (KKE) és a mérsékelt Demokratikus Baloldalt  szeretné megnyerni kormányához, csakhogy a KKE már elutasítóan nyilatkozott az együttműködésről. Ha ez nem sikerülne, ami nagyon valószínű, akkor fordul a többi párthoz. Alighanem még parlamenten kívül rekedt kis baloldali pártokat is meg fog keresni, hogy egy esetleges újabb választáson támogassák.

A Bloomberg elsősorban a görög helyzettel magyarázza az európai tőzsdék gyenge nyitását, valamint azt is, hogy az euró három haviu mélypontja közelében tartózkodik a dollárral szemben. (Az előző esti 1,305-ről 1,301-re is leesett reggel a középárfolyam.)

Az IMF misszióvezetője már legszívesebben olajra lépne?

Közben a görög közéletet az Athens News portál szerint a vasárnap hét százékos szavazati hányadot szerző neonáci párt botrányos viselkedése foglalkoztatja, amely súlyosan fenyegeti azokat, akik az országot ebbe a helyzetbe juttatták. Valamint az, hogy kiszivárgott: az IMF görögországi misszióvezetője már fél évvel ezelőtt kérte áthelyezését más országba, de nem tudni, mikor távozik.

Londoni stratégiai elemzők szerint "teljesen lehetetlen" a görögországi kormányalakítás a hétvégi parlamenti választások után kialakult helyzetben, és a jövő hónapban minden bizonnyal újabb választásokat kell tartani, amelyek azonban akár a mostaninál is rosszabb helyzetet eredményezhetnek a görög pénzügyi segélyprogram szempontjából – írta az MTI hétfőn este.  Az Eurasia Group nevű globális gazdasági-politikai kockázatelemző csoport londoni részlegének szakértői annak a véleményüknek adtak hangot, hogy a görög parlamenti választások olyan politikai patthelyzethez és széttöredezett törvényhozási összetételhez vezettek, ami elkerülhetetlenné teszi az újabb választások kiírását.

Kitartóan próbálkoznak a lehetetlennel

A két fő politikai erő, az Új Demokrácia (ND) és a szocialista PASZOK számára - miután a voksoknak kevesebb mint a harmadát kapták - "lehetetlen kihívást" jelent a koalíciós kormányalakítás, és ez valószínűleg más pártok bevonásával sem fog nekik sikerülni. Az Eurasia szerint még a Demokratikus Baloldal lehetne - legalábbis papíron - az egyetlen olyan csoport, amely megállapodhatna a két nagy párttal, mert bár a Görögországnak megszavazott pénzügyi segélycsomag feltételrendszerét bírálja, ez a parlamenti erő erőteljesen EU-párti. Ám a Demokratikus Baloldal vezetője máris gyakorlatilag kizárta az együttműködést.

Az Eurasia Group szerint az is jó eséllyel gyorsan zsákutcába vezet, ha a választásokon második helyen végzett Syriza (Radikális Baloldal) próbálna meg alternatív koalíciót összekovácsolni a külső pénzügyi mentőcsomag feltételeit elutasító pártokból, tekintettel arra, hogy a hatalmas ideológiai különbségek, a pártvezetők közötti konfliktusok és a puszta parlamenti aritmetika miatt egy ilyen kormány létrehozása is lehetetlen. A cég szerint Görögország mélységes politikai instabilitás előtt áll, aminek kimenetele minden bizonnyal újabb választások kiírása lesz.

A pénzügyi mentőcsomag is eltűnhet a süllyesztőben

Az Eurasia szakértői szerint az új választásokat akár már június 10-ére vagy 17-ére is kiírhatják. Saját becsléseik szerint Görögországnak jelenleg van annyi mozgósítható finanszírozási tartaléka, amelyből június közepéig-végéig eleget tud tenni hazai és külső törlesztési kötelezettségeinek. Az új választások kimenetele is abszolút kiszámíthatatlan.

Más nagy londoni házak már a választások előtt arra a következtetésre jutottak, hogy az új IMF/EU-segélyprogram nagy valószínűséggel nem lesz hosszú életű. A Capital Economics közgazdászai a jelenlegi, második görög pénzügyi segélyprogramról annak elfogadása után összeállított értékelésükben úgy vélekedtek, hogy jóllehet a görög mentőcsomaggal az euróövezet nyerhet egy kis időt, azonban a program irreális gazdasági feltételezésekre épül és várhatóan nem lesz sikeresebb, mint az első. A cégnél arra számítanak, hogy a segélyprogram valószínűleg néhány hónap alatt összeomlik, és Görögország még az idén elhagyja az euróövezetet.

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Tényleg Matolcsy Györgyöt hallgatta ki a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 18:55
Hivatali visszaélés miatt folyik eljárás a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke ellen. Erről is beszélt a Klasszis Klub legutóbbi adásában Simor András volt jegybankelnök. 
Makro / Külgazdaság Hatalmas összeget utalt át a Világbank Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 18:51
A Világbank 841 millió dollárt utalt át Ukrajnának kanadai kormánygaranciával – közölte Szerhij Koreckij ukrán miniszterelnök Telegram csatornáján kedden.
Makro / Külgazdaság Olyat tettek Varga Mihályék, amire negyed évszázada nem volt példa
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 18:15
A várakozásoknak megfelelően nem változtatott a jegybanki alapkamaton a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, ám 25 év után csökkentette a középtávú inflációs célt, illetve évi tizenkettőről évi nyolcra csökkentette a kamatdöntő ülések számát.
Makro / Külgazdaság Újabb részletek derültek ki a készülődő vagyonadóról
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 22. 17:55
Bár még gőzerővel zajlik a részletszabályok kialakítása, Kövesdy Attila, a Pénzügyminisztérium adópolitikáért felelős államtitkára a GKI 2030 konferencián megerősítette, hogy a kormány kibővíti a kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) lehetőségét, illetve a vagyonadót is bevezeti, egymilliárd forintos értékhatár felett. Néhány héten belül indulhat a jogszabálytervezetek társadalmi konzultációja.
Makro / Külgazdaság Lassuló béremelkedés, berobbanó beruházások: ez várhat a gazdaságra a kormányzati ciklus végéig
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 22. 17:05
A magyar gazdaság minden húzóágazata növekedhet a 2030-ig tartó kormányzati ciklus végéig, azonban egyik sem kiemelkedő mértékben – hangzott el a GKI 2030 konferencián. A gazdaságkutató hosszabb távon 2,5 százalékos GDP-bővülésre számít, ami alacsonyabb a Gazdasági és Energetikai Minisztérium (GEM) parlamenti államtitkára által elmondott célkitűzésnél. A beruházások hosszú évek után – nagyrészt az európai uniós forrásoknak köszönhetően – jövőre már érdemben hozzájárulhatnak a növekedéshez, a reálbéremelkedés üteme viszont csökkenhet.
Makro / Külgazdaság Ezt se teszi zsebre a brit gazdaság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 16:29
A brit közadósság összege a vártnál sokkal nagyobb növekedéssel háromezer milliárd font közvetlen közelébe emelkedett augusztusban, a kedden ismertetett legfrissebb közfinanszírozási adatok szerint. A hazai össztermékhez (GDP) mért államadósságráta ezzel együtt is csökkent ugyan, de változatlanul jóval meghaladja a 90 százalékot.
Makro / Külgazdaság Hozzányúltak Varga Mihályék egy tabuhoz
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:30
2001, az inflációs célkövető rendszer bevezetése óta 3 százalék a Magyar Nemzeti Bank inflációs célja. Ez 2028-tól 2,5 százalékra csökken.
Makro / Külgazdaság Házkutatást tartottak az MNB-ügyben
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:19
Kedden házkutatást tartottak, de azt nem tudni, hogy az MNB-ben, vagy Matolcsy Györgyék környezetében.
Makro / Külgazdaság Varga Mihályék kicsit borúsabban látják a jövőt
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:18
Már csak 1,8 százalékra várják az idei GDP növekedését, 0,2 százalékponttal alacsonyabbra, mint három hónapja. Az 1,8 százalékos inflációs előrejelzésükön viszont nem változtattak.
Makro / Külgazdaság Tömeges bankszámlazárolások Iránban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 14:31
Az iráni hatóságok 2191 bankszámlát zároltak, továbbá 39 járművet foglaltak le azzal a váddal, hogy ezek tulajdonosai „államellenes” tevékenységet folytatnak – közölte kedden a teheráni ügyészségre hivatkozva a Tasnim iráni hírügynökség.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG