1p
Az Eurogroup miniszterei szerint várhatóan szerdán teljes egészében jóváhagyják az euróövezeti pénzügyminiszterek a Görögországot segítő újabb nemzetközi támogatási programot. Evangelosz Venizelosz Brüsszelben elmondta, hogy a kötvénycsereprogramban 96 százalékos részvételt sikerült már elérni, névértéken összesen 177,25 milliárd euró kötvény értékesítésével.

Miután a múlt héten sikeresnek bizonyult a görög adósság részleges elengedését gyakorlatba ültető kötvénycsere az ország magánhitelezőivel, az eurózóna pénzügyminiszterei még pénteken úgy döntöttek, hogy 35,5 milliárd eurót folyósítanak a 130 milliárd eurós mentőcsomag első részleteként. A maradékra vonatkozóan azonban még nem született hivatalos jóváhagyás, bár hétfőn sem a csoportot vezető Jean-Claude Juncker, sem Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter nem hagyott kétséget afelől, hogy ez még a héten várható.

A görög Evangelosz Venizelosz Brüsszelben elmondta, hogy a kötvénycsereprogramban 96 százalékos részvételt sikerült már elérni. Tárcája előzőleg közleményben jelentette be, hogy a program lezárult, névértéken összesen 177,25 milliárd euró kötvény értékesítésével.

Juncker leszögezte azt is, hogy Spanyolországnak - amely nemrégiben jelezte, hogy az idén nagyobb lesz a hiánya a tervezettnél - jövőre teljesítenie kell deficitcélját, vagyis a hiánynak a bruttó hazai termékhez (GDP) képest 3 százalék alatt tartását. Luís de Guindos spanyol pénzügyminiszter a találkozóra érkezve megerősítette, hogy Madrid továbbra is teljes mértékben elkötelezett a pénzügyi fegyelmezettség és az uniós pénzügyi szabályok betartása mellett. Mint mondta, a hétfői és keddi brüsszeli ülésen be kívánja mutatni az ország konszolidációs és reform erőfeszítéseit.

Wolfgang Schäuble egy újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy Spanyolországot nem lehet összehasonlítani Görögországgal, az utóbbi "teljesen egyedi eset" az euróövezetben. Spanyolország szerinte jelentős mértékű haladást mutatott fel, és elsősorban azt kell megerősítenie, hogy meg is marad a megfelelő úton.

Az Eurócsoport találkozójának egyik témája az euróövezeti pénzügyi stabilitási mechanizmus keretének véglegesítése is. A jelenleg 500 milliárd eurósra tervezett keret várhatóan még növekedni fog, de Juncker már előre jelezte azt is, hogy erről csak a hónap utolsó napjaiban vár döntést.

A találkozó kedden a teljes EU huszonhét pénzügyminiszterének ülésével folytatódik. Azon napirenden lesz a Magyarország ellen túlzott államháztartási hiány miatt folyó eljárás keretében kidolgozandó újabb ajánlás is, beleértve azt a javaslatot, hogy a jövő év elejétől függesszék fel a Magyarországot megillető kohéziós keret egy részének lehívhatóságát, ha fél éven belül nem születnek újabb intézkedések a deficit tartós leszorítására. Uniós források egybehangzó előzetes nyilatkozatai szerint Brüsszelben arra számítanak, hogy a javaslatot a miniszterek elfogadják. Részletek>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Infláció a kutakon, még drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 10:32
A héten szombaton tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak.
Makro / Külgazdaság Aggasztó jelek: gyengélkedik a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 09:29
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított júliusi értéke: 50,7.
Makro / Külgazdaság Volt jegybankelnök: Jobb az óvatosság
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 09:05
Bod Péter Ákos a hitelezési folyamatokat mutatta be közelebbről.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor élőben jelentette be: két új akcióterv jön
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 08:47
Az állami médiában beszélt a miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Megdöbbentő adatot közölt a KSH a lakásépítésekről
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 08:33
Nagyon kevés új lakás épül, főleg vidéken.
Makro / Külgazdaság Mit ártott Donald Trumpnak a szélenergia?
Litván Dániel | 2025. augusztus 1. 05:59
Elképesztő állításokkal támadta a szélenergiát az amerikai elnök még az Ursula von der Leyennel folytatott vámtárgyalásokon is. De mi igaz abból, amit mond, és miért zavarják ennyire a szélerőművek?
Makro / Külgazdaság Elkapkodják a munkásokat az euróövezetben
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 15:28
Júniusban az előző havival megegyező rekordalacsony szinten maradt a munkanélküliségi ráta az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtöki jelentése alapján.
Makro / Külgazdaság Tolonganak az új uniós hitelért az országok – vajon Magyarországnak jut belőle?
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 10:59
Nem biztos, hogy elég lesz a 150 milliárd eurónyi védelmi hitelkeret.
Makro / Külgazdaság Újabb adat érkezett a KSH-tól, az euró drágulása itt is meglátszott
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 08:30
Az előző hónaphoz képest belföldön drágábban, külföldön olcsóbban értékesítettek a magyar termelők, idén 7,4 százalék eddig az áremelkedés.
Makro / Külgazdaság Dél-Korea azt kapta jutalmul, amit az unió büntetésből, Brazíliában foghatják a fejüket – vámháborús fordulatok
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 08:09
Megállapodás született Dél-Koreával, Brazíliának viszont odacsaptak Trumpék, a rézkereskedelemről és a postai küldeményekről is döntöttek.Így áll a vámháború csütörtök reggel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG