3p
Az EU drasztikusan csökkentette a Törökországnak nyújtott csatlakozás-előkészítő támogatást ebben az évben. Ez azonban az EU által Törökországnak a menekültügyi megállapodás alapján fizetett kifizetéseit nem érinti. Közben izzik a levegő Líbia körül, holnap nagy emberek ülnek le tárgyalni róla.
Tripoli, Líbia fővárosa 2011 autusztusában. MTI Fotó: Nyulas Szabolcs

Az EU úgy határozott, hogy tovább csökkenti a Tökországnak nyújtott támogatásokat. Az eredetileg tervezett összegek 75 százalékát törlik 2020-ra vonatkozóan. Erről Josep Borrell, az EU külpolitikai megbízottja küldött levelet az Európai Parlamentnek – írta a Spiegel Online a Funke médiacsoportra hivatkozva.

Az előcsatlakozási támogatással az EU segíteni kívánta a tagjelölt országok reformfolyamatait és javítani versenyképességüket. A Törökországgal folytatott csatlakozási tárgyalások azonban évek óta megrekedtek, miután az EU Ankarát a jogállamiság megsértésével vádolja.

Borrell az új intézkedést azzal indokolta, hogy Törökország illetéktelen földgázfúrásokat végez az EU-tag Ciprus partjainál. Másrészt katonai műveletekbe kezdett októberben Szíria északkeleti részén.

Pénzt adnak a török demokráciára

Az EU Bizottság szerint Törökország ebben az évben csak 168 millió eurót fog kapni az úgynevezett IPA-programból az uniós csatlakozás elősegítésére. Ebből 150 millió euró a demokráciára és a jogállamiságra, 18 millió euró pedig a vidékfejlesztési programra fordítandó. Az EU Bizottság eddig nem kommentálta a kiszivárgott levelet.

Az újságcikk szerint az EU összesen 1,2 milliárd euróval csökkentette a segélyeket 2017 óta. Az EU-támogatás továbbra is fontos a demokrácia és a jogállamiság előmozdítása érdekében – idézik az EU-megbízottat.

Menekültekkel fenyeget

Holnap, vasárnap Líbia-konferenciát tartanak Berlinben. Ennek alkalmából Recep Tayyip Erdogan elnök óva intett attól, hogy a Tripoliban székelő, általa támogatott kormányt megöntsék. Ebben az esetben szerinte csak az iszlamista szervezetek erősödnének meg és újabb menekültáradat indulhat meg Európa felé – írta a Faz.net.

Erdogan, aki a tripoli kormányt támogatja, a Politico című magazinnak azt írta, történelmi hiba lenne az ellenzéki Chalifa Haftar hadurat hatalomra segíteni. Felajánlotta, hogy ennek megakadályozása érdekében az Eu és Törökország működjenek együtt.

A földgáz az oka?

Itt jön be a képbe a földgáz: Tavaly Erdogan a tripoli kormánnyal megállapodást kötött egyes földközi-tengeri határok megosztásáról. Amelyek alatt jelentős nyersanyag-lelőhelyeket sejtenek. Csakhogy ezek egy részét Görögország magáénak tekinti. A holnapi konferencián olyan illusztris személyek vesznek majd részt, mint Angela Merkel kancellár, Erdogan elnök, Vlagyimir Putyin orosz elnök, Mike Pompeo amerikai külügyminiszter vagy Emmanuel Macron francia elnök.

Líbiában 2011 óta van polgárháború. Szombatra virradóra leállt az ország keleti részének olajexportja, a kiesés napi 800 ezer hordó lehet.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG