3p
Úgy tűnik, az Európai Parlament munkahelyteremtésért felelős biztosjelöltje is amellett van, hogy egyfajta közös szabályozás, minimumkeretet érdemes lenne meghatározni a minimálbért illetően. Kommunikáció és szándékok szintjén egy pici lépéssel ismét közelebb kerültünk a változáshoz.

Néhány héttel ezelőtt Dobrev Klára jelentette be, hogy az Európai Bizottság új elnöke, Ursula von der Leyen támogatja az európai tisztességes minimálbér ötletét. Ugyan túl sok plusz információ ennek kivitelezését illetően nem állt rendelkezésre, de tekintve a tagállamok közötti hatalmas fejlettségbeli különbséget, a legnagyobb esélye annak van, hogy a tagállamok bruttó béréhez kötik a minimálbér összegét.

Most európai parlamenti meghallgatásán a munkahelyteremtésért felelős biztosnak jelölt Nicolas Schmit fejtette ki véleményét a kérdésben, mely megerősíti a minimálbér bruttó bérhez kötés lehetőségét.

Az MTI tudósítása szerint Schmit véleménye szerint a minimálbérek nem lehetnek azonosak EU-szerte, azonban bizonyos minimális kritériumszinteket kell meghatározni, figyelembe véve a helyi megélhetési költségeket, illetve folyamatosan egyeztetve a tagállamokkal és az érintett szereplőkkel. Az Eurostat adatai szerint a 28 tagállamból jelenleg 22-ben van érvényben minimálbér, amely míg Bulgáriában például 286 euró, addig Luxemburgban 2071 euró havonta.

Ezek alapján talán újabb lépéssel került közelebb Magyarország és az EU is ahhoz, hogy idővel egy egységes szabályozás vonatkozzon a tagállamok minimálbérére. Ez a most érvényben lévő kötelezően adandó legkisebb fizetésből kiindulva mintegy 46 százalékos emelést jelentene hazánk esetében, jelenleg ugyanis a bruttó bér 41 százalékával egyenlő a minimálbér.

A bruttó 149 ezer forintot 218 879-re kellene emelni, hogy megfeleljen a 60 százalékos kritériumnak. Ez azt jelenti, hogy 99 085 forint helyett 145 555 forintot vihetnének haza azok, akik a kötelezően adandó legkisebb bérért végzik a munkájukat.

Mint azt kifejtettük mi is, a dolgozók szempontjából kívánatos és előnyös is lenne egy ilyen mértékű emelés, hiszen magasabb életszínvonalat biztosítana az érintetteknek, ráadásul a hazai bérszínvonalat is emelné. A minimálbér emelése ugyanis nemcsak azokat érintené, akik most a legkisebb összegért végzik a munkájukat, de azokat is, akik az új minimálbérnél kevesebbért dolgoznak - az ő bérüket is szintre kellene hozni.

Az átgondolatlan és elkapkodott végrehajtás azonban komoly veszélyekkel járna, hiszen a kisebb vállalkozások az emeléssel járó terheket nem tudnák kigazdálkodni, csődbe sodorhatná őket egy ilyen intézkedés. Ezért különösen fontos, hogy ha idővel tényleg a bruttó bérhez kötnék a minimálbért, akkor a meghatározott szint elérésére több év álljon rendelkezésre. A történetben fontos pont lenne az is, hogy a kormány milyen segítséget, támogatást nyújtana az érintett, legkisebb vállalkozásoknak.

A témáról bővebben:

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG