4p
Az Erste Bank Hungary tavalyi működési nyeresége nagyobb arányban, 11 százalékkal, 229 millió euróra emelkedett, mint 70 százalékos tulajdonosa, az osztrák Erste Csoport egészének.

„Az éves működési eredményünk jelentős növekedése bizonyítja, hogy az Erste alapműködése is egészséges. Ez meglehetősen ritka jelenségnek számít jelenleg az európai bankszektorban, ugyanakkor erős alapot ad jövőbeli növekedésünkhöz” – jelentette ki az Erste Group Bank AG 2019-es adatait ismertető bécsi sajtótájékoztatón Bernhard Spalt. Aki elődje, Andreas Treichl távozása óta először vezényelte le a negyedévente szokásos rendezvényt.

Az Erste Csoport működési bevételei kétszer olyan gyorsan nőttek, mint a kiadásai, miközben az összes bevétele gyarapodott. Ez a kulcsa a bankcsoport előző évinél 8,7 százalékkal magasabb, közel 3 milliárd eurós működési eredményének, amelyhez az Erste Bank Hungary 229 millióval járult hozzá, 11 százalékkal többel, mint egy évvel korábban. Ez több, mint Horvátország 207 milliós és Oroszország 20 milliós működési eredménye.

Az 59 százalékos csoportszintű költség/bevétel aránnyal szemben Magyarországé 48,6 százalék volt 2019 végén, mintegy 2 százalékponttal alacsonyabb a 2018 véginél. Ennél két országé volt alacsonyabb, Csehországé és Szlovákiáé.

Az Erste Csoport nettó kamatbevétele – elsősorban a cseh, de a román és a magyar leányvállalatoknak is köszönhetően – nőtt éves szinten 3,6 százalékkal, 4,7 milliárd euróra.

Az Erste Csoport 2019 végi 160,2 milliárd eurós nettó hitelállománya több mint 7 százalékkal haladta meg a 2018 végit. Ehhez a magyarországi leánybank 4,7 milliárdot tett hozzá, 700 millióval többet, mint tavalyelőtt. Ennél kevesebb csak a bank oroszországi érdekeltségének a hozzájárulása volt. Ugyanez volt a helyzet a betéteknél, azok csoportszintű növekedése csak kevéssel maradt el a hitelekétől, 2019 végén 173,8 milliárd eurót tettek ki, Magyarországon pedig 6,6 milliárdnyit. „A térség válságálló növekedési pályájának, valamint bankcsoportunk méretének és márkánk erejének köszönhetően sikerült növelnünk gyakorlatilag ugyanannyival mind a betét- és hitelállományunkat” – jelentette ki Bernhard Spalt.

Míg az Erste Csoport hitel-betét aránya 92,2 százalék volt a tavalyi év végén, addig Magyarországon csak 71,8 százalék. Ennél csak a román leánybanké alacsonyabb, ami visszaigazolja azt, amit Jelasity Radován már többször hangsúlyozott, miszerint bőven van még tér a magyarországi hitelezés növekedésére.

Az 1997-es nyilvános részvénykibocsátás óta nem volt ilyen alacsony, 2,5 százalék az Erste Csoport nem teljesítő hiteleinek aránya, az 2019 végén 0,7 százalékponttal maradt el az egy évvel korábbitól. A kedvező kockázati környezet fennmaradása is hozzájárult a ráta alacsony értékéhez, ami kiváló eszközminőséget tükröz – hangzott el a sajtótájékoztatón.

Magyarországon a csoportszintűnél nagyobb mértékű volt a csökkenés, aminek eredményeként a hazai nem teljesítő hitelek aránya a múlt év végén 1,1 százalékponttal maradt el az egy évvel korábbitól, 2,6 százalék. Ez utóbbi csak három Erste-felségterületen – Ausztriában, Csehországban és Oroszországban – volt alacsonyabb.

Ami az idei kilátásokat illeti, az eurózónában tapasztalható negatív kamatok ellenére az Erste Csoport vezetői arra számítanak, hogy a nettó kamatbevétel tovább gyarapodik az idén, nagyrészt a Csehországban és Magyarországon szerény mértékben emelkedő rövidtávú piaci kamatok jóvoltából.

Az előző évinél magasabb eredményből az Erste Csoport részvényeseinek is többet kíván juttatni, papíronként 1,5 euró osztalék kifizetését javasolja az áprilisban esedékes éves közgyűlésén. A 2018-as év után 1,4 euró volt a nyereségrészesedés mértéke, ami 2014 óta – amikor a bankcsoport nem fizetett osztalékot – évről évre emelkedik, 2015-ben 0,5, 2016-ban 1, 2017-ben 1,2 euró volt.

A részvényeseket azonban most a koronavírus foglalkoztatja, ezzel magyarázható, hogy a globális tőzsdei esés az Erste Bank AG papírjait sem kímélte, a bécsi sajtótájékoztató idején az előző napi záróértékükhöz képest 5 százalékkal alacsonyabb árfolyamon cseréltek gazdát.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rá sem lehet majd ismerni az idei Győzelem-napi parádéra Moszkvában
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 16:20
Május 9-én rendezik a putyini Oroszország legfontosabb nemzeti ünnepét, a Győzelem-napi ceremóniát.
Makro / Külgazdaság Elképesztően bonyolult helyzetet vesz át a Fed új elnöke
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 15:40
Austan Goolsbee, a chicagói Fed elnöke szerint a legutóbbi inflációs adatok „rossz hírt” jelentenek a jegybank számára. Az infláció alakulása óvatosságra inti a döntéshozókat a kamatcsökkentések ütemezésével kapcsolatban – írja a Reuters.
Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG