8p
Noha a múlt héten még mindenki arról beszélt, hogy a Kínából induló vírusos tüdőgyulladás egy lokális probléma, mára kiderült, hogy ennél sokkal súlyosabb a helyzet. A tőzsdék elkezdtek esni, a szakértők pedig a várható gazdasági károkról beszélnek.
Védőmaszkot viselő gyalogosok Tokióban 2020. január 27-én. Az új, tüdőgyulladást okozó koronavírus halálos áldozatainak a száma 80 fölé nőtt Kínában, és világszerte közel háromezer fertőzöttet regisztráltak. Fotó: MTI/AP/Szaszahara Kodzsi

Meglehetősen szélsőséges véleményekbe ütközhetünk a néhány hete kitört, és azóta mind több áldozatot szedő koronavírus kapcsán. A médiában gyakran világvéget jósló írások értelemszerűen sokakban keltenek félelmet, de nem ritka, amikor teljesen ellentétes reakciókat adnak az emberek, felemlegetve, hogy számos kór ennél sokkal több megbetegedéssel és halálos áldozattal jár, és a mostani pánikkeltésnek nem szabad felülni.

Tény, hogy az utóbbi másfél évtizedben egy-két évente felüti a fejét egy-egy olyan, korábban világszerte ismeretlen betegség, amely miatt a sajtó megkongatja a vészharangot. Ilyen volt a nyugat-nílusi láz, a SARS, az emberre is veszélyes madárinfluenza különböző formái, az ebola vagy éppen a Zika-vírus. Hozzá kell tenni, hogy megjelenésükkor valóban számos, erősen túlzó információ látott napvilágot, elég csak azt megemlíteni, hogy a "velünk élő" influenza évente sokszázezer ember haláláért felelős. Ugyanakkor arról sem szabad megfeledkezni, hogy ezek mindegyike esetében a járványok gócpontjában komoly intézkedések történtek annak érdekében, hogy a betegségek terjedését megállítsák.

Egyre több beteg és áldozat

Nem volt ez másképp a napjainkban terjedő vírusos tüdőgyulladás esetében sem. Hiszen normális esetben nem nevezhető szokványosnak, hogy egy tízmilliós várost lezárjanak, márpedig a mostani járvány kiindulópontjával, a kínai Vuhannal ez történt. De az is rendkívüli, hogy a pekingi Tiltott Város és a sanghaji Disneyland sem fogad látogatókat, és országszerte 70 ezer mozi működését függesztették fel. Emellett nagyon komoly utazási korlátozásokat és ellenőrzéseket is életbe léptettek a távol-keleti országban.

Mindezek ellenére a betegséget nem sikerült megállítani, és napról-napra nő az áldozatok száma. A hétfő reggeli hírek szerint Kínában a fertőzöttek száma már meghaladja a 2700-at, a halottaké pedig nyolcvanra nőtt. Szórványos eseteket jelentettek Hongkongból, Makaóról, Thaiföldről, Tajvanról, Vietnamból, Szingapúrból, Malajziából, Nepálból, Franciaországból, az Egyesült Államokból, Kanadából, Ausztráliából. A fentiek miatt pedig immár nem csak Kínában, de számos más országban tesznek sürgős intézkedéseket az egészségügyi hatóságok, hogy fékezzék a koronavírus okozta tüdőgyulladás-járvány terjedését. A korábbi járványok tapasztalati alapján egy-két héten belül várhatóan sikerül konszolidálni a helyzetet, azonban a szakértők szerint a gazdasági hatások így is mérhetők lesznek.

Ha visszatekintünk a 2003-ban tomboló SARS-vírusra, akkor az a becslések szerint fél és egy százalékpont közötti értékkel vethette vissza a kínai gazdasági növekedést. Ez regionális szinten Dél-Kelet Ázsiában is még érzékelhető visszaeséssel járt, a világgazdaságban viszont összességében csak kisebb változást okozott. Azóta viszont Peking súlya tovább növekedett, és a globális ellátóláncok még erősebbek lettek. Így könnyen lehet, hogy a Kínában kitört járvány más országban termelő vállalatok számára is okozhatnak ellátási nehézségeket. Arról nem beszélve, hogy az idegenforgalomra és a fogyasztásra egyaránt direktben jelenthet csapást a járvány terjedése.

Biztosan lesz gazdasági visszaesés

A délkelet-ázsiai régió idegenforgalomi csomópontjában, Szingapúrban már jelezték is, hogy a betegség miatt az utazók számának visszaesésére számítanak. "Ebben az évben minden bizonnyal hatással lesz a gazdaságunkra, az üzleti vállalkozásokra és a fogyasztók bizalmára is a kitört járvány", figyelmeztetett a szingapúri kereskedelmi miniszter. Aki hozzátette, hogy készek kormányzati segítséget adni az idegenforgalmi vállalkozásoknak. Chan Chun Sing kijelentése nem véletlen, a már emlegetett SARS-vírus idején jelentősen visszaesett az idegenforgalom az országban.

Kínában is drasztikusan csökkent a légiközlekedésben utazók száma, a legfrissebb információk szerint 41 százalékos a visszaesés. Pedig a holdújévi ünnepek (amelyek a napokban zajlanak) az év egyik legforgalmasabb időszakát jelentik. Ilyenkor az egymástól távolabb lakó rokonok is felkerekednek, hogy családtagjaikkal töltsék az ünnepi időszakot. Egyébként a légiközlekedésben az áruforgalom is hasonló visszaesést mutat az egy évvel korábbi időszakhoz képest, de még a közúti áruszállítás is 25 százalékkal csökkent. Az ilyen leállás jelzi, hogy nagyon komoly problémák vannak, és ez mérhető hatással lesz nem csak a kínai, hanem a régió gazdaságaira is.

Azt viszont jelen helyzetben nehéz felmérni, hogy összességében mekkora visszaesést okoz a járvány, hiszen ez attól függ, hogy mennyi ideig húzódik el. Persze az sem mindegy, hogy a hatóságok által elrendelt utazási korlátozások feloldása után az emberek mikor zökkennek vissza a korábbi ritmusukba. Az biztos, hogy ez nem egyik napról a másikra fog megtörténni, egyelőre inkább az izoláció folyik, ezt szolgálja, hogy három nappal meghosszabbították holdújévi munka- és iskolai szünetet.

A kínai jelentések szerint problémát jelenthet, hogy nincs elegendő személyzet és eszköz a járvány gócpontjának számító Vuhan városában. Ezt érzékelve a kínai pénzügyminisztérium vasárnap azt közölte, hogy 11,2 milliárd jüan (1,6 milliárd dollár) támogatást adtak ki orvosi ellátáshoz, felszerelések beszerzéséhez és a járvány leküzdésére irányuló egyéb erőfeszítésekhez. Emellett a hét elején további 1600 orvos és nővér érkezését ígérik a korábban odarendelt 450 fős katonai és 900 fős polgári egészségügyi személyzeten túl.

Mi lesz a tőzsdéken?

A piacokon a betegség terjedése bizonytalanságot okozott, a befektetők a három és fél hónapja tartó töretlen emelkedést követően a múlt hét végén már óvatossá váltak és az irányadó indexek gyengülni kezdtek. A hétfő délelőtti kereskedés során a legfontosabb európai tőzsdék mutatói komolyabb, 2 százalék feletti veszteséggel nyitottak, és az amerikai kereskedés során is hasonló veszteségeket jeleznek a határidős mutatók.

A szakértők úgy látják, hogy a járványnak lesz reálgazdasági hatása, ugyanakkor ez vélhetőleg csak korlátozott mértékben fog jelentkezni. A kínai növekedést - ahogy fent írtuk a SARS-vírus kapcsán - érzékelhető módon visszaveti majd, és a régióban is lassabb gazdasági növekedésre kell majd számítani. Ez egyes szektorokat, mint a járműipar, komolyabban érinthet, hiszen Kína és a délkelet-ázsiai régió volt a trend tavalyi megtörését megelőző években a növekedés motorja. A fentieken túl azt is érdemes figyelembe venni, hogy számos nyugati vállalat gyártása zajlik a régióban, csak a Vuhanban előállított termékek és szolgáltatások értéke évi 250 milliárd dollárt ér el, Hupej tartomány pedig, melynek székhelye a város, 500 milliárd dollár feletti össztermékért felel. Így az itt termelő vállalatok számára is okozhat nehézséget a járvány. Egyelőre ugyanakkor egyetlen cég sem adott ki a fentiek miatt figyelmeztetést.

Ha a korábbi járványok analógiáját nézzük, akkor a már említett, szintén Kínából kiinduló SARS hatását érdemes megnézni. Akkor egy gyengélkedő piacot vetett vissza időlegesen a betegség miatt kialakuló pánik, azonban a visszaesés nem tartott sokáig, annak lecsengése után pedig komolyabb fellendülés következett.

A mostani tőzsdei helyzetben egyes elemzők szerint jól is jött, hogy van valami indok, ami tompítja az árfolyamok száguldását, azok ugyanis már-már irracionálisan gyorsan emelkedtek az elmúlt hónapokban, így egy konszolidációs időszak még jót is tehet a piacoknak. Általános vélemény, hogy a járvány lecsengését követően a piacok visszaváltanak optimista üzemmódba, és az indexek újra a történelmi rekordokat fogják ostromolni.

Sokkal rosszabbkor ez nem jöhetett volna

A jelenlegi korai szakaszban nehéz megbecsülni a járvány várható kiterjedését, és így gazdasági hatásait is, de a 2003-as SARS-vírus utólagos értékelése jó kiindulási pont lehet - mondta a Trend FM reggeli műsorában Gáspár András, a Privátbankár.hu és az Mfor.hu főszerkesztője.

A SARS a szakértői becslések szerint 40 milliárd dolláros kárt okozhatott a világgazdaságban, a mostani koronavírus időzítése viszont szerencsétlenebb. A kínai holdújév idején százmilliók szoktak útra kelni - ha a kínaiak most is így tesznek, azzal a járvány terjedését segítik, ha viszont otthon maradnak, az komoly bevételkiesést jelent. A lakossági fogyasztás várható visszaesését biztosan nem fogják tudni ellensúlyozni a  járvány miatt felmerülő állami kiadások. A Reggeli Monitorban a héten várható jegybanki kamatdöntésekről is szó volt, a beszélgetést itt hallgathatja meg:


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG