4p
Bár a Nyugat általában, a washingtoni neokonzervatívok pedig különösképpen szeretnék az iráni megmozdulásokat rezsimellenes felkelésként láttatni, a tüntetések valójában szociális indíttatásúak olyan problémák ellen, amelyek a Föld déli féltekéjén országok tucatjait jellemzik. Az amerikai titkosszolgálatok zöld lámpát adhattak Izraelnek ahhoz, hogy merényletet hajtsanak végre egy vezető iráni tábornok ellen. Az esetleges merényletet Teherán teljes joggal tekinthetné háborús cselekménynek, amely hadüzenettel járna.
Könnygázfelhő gomolyog egy diák körül, aki a növekvő árak miatt tiltakozik társaival az iráni kormány ellen a Teheráni Egyetemnél 2017. december 30-án, néhány órával az után, hogy kormánypárti tüntetők fejezték ki támogatásukat Irán vezetése iránt. (Fotó forrása: MTI/EPA)

2009 óta nem látott kormányellenes tüntetéshullám indult Iránban múlt csütörtökön a széleskörű korrupció, az áremelések, a növekvő társadalmi egyenlőtlenségek, a fiatalkori munkanélküliség magas szintje, a környezeti leromlás és a szíriai polgárháborúban való részvétel pénzszórása miatt. A jelentések eddig 15 halálos áldozatról számolnak be, bár a rendőrség tucatnyi városban nyitott tüzet a tiltakozókra, vélhetően további haláleseteket okozva. A hivatalos és a közösségi média közléseiből országosan több száz letartóztatásra lehet következtetni.

Szándékos félreértés

Az elmúlt évek teheráni megszorító politikája nem kedvezett a munkahelyteremtésnek, a jelenlegi 18 százalékos jegybanki alapkamat sem igazán segíti a gazdasági élet dinamikáját és a szankciós rezsim utáni kisebb felfutás sem jutott el még meg az alsóbb néprétegekhez. A jelenlegi megmozdulások hasonlóak az 1991-1992-es állapotokhoz, amikor az infláció 46 százalékot ért el, az alapélelmiszerek ára az égbe szökött és az iráni riált egy-huszadára értékelték le.

Trump egy újévi Twitter-üzenetében úgy vélte: Irán kudarcot kudarcra halmoz annak ellenére, hogy meg tudott állapodni nukleáris programjáról a nagyhatalmakkal – köztük a Barack Obama vezette Egyesült Államokkal -, bár ez szerinte egy nagyon rossz megállapodás, következésképpen megérett az idő a változásra az ázsiai országban. „A nagyszerű iráni népet évek óta elnyomják. Ez a nép hiányt szenved élelemből, és vágyik a szabadságra. Az iráni népet emberi jogaival együtt vagyonától is megfosztják” – írta az elnök. Trumpnak ez már a harmadik nyilatkozata volt a friss iráni eseményekkel kapcsolatban.

A befolyásos héjának tekintett Lindsey Graham republikánus szenátor is úgy vélekedik, hogy a szankciós rezsim feloldása által felszabadított pénzek csak arra jók, hogy az ajatollahok rezsimje azt a „hadsereg újjáépítésére és a közel-keleti destabilizációra költse”. Graham felszólította Trumpot, hogy egy beszédben nyilvánítsa bukottnak az iráni nukleáris megállapodást és fejtse ki, miként lehetne egy jobb megállapodást tető alá hoznia. Itt szükséges megjegyeznünk, hogy akárcsak a Jeruzsálem státuszáról szóló döntésnél, Washington mintha nem is érzékelné, hogy ezekben az esetekben az ENSZ Biztonsági Tanácsa által jóváhagyott döntésekről beszélünk, ahol a nemzetközi jog szerint a Fehér Háznak egyszerűen nincsen felhatalmazása egyoldalúan dönteni.

Jöhetnek a kommandók?

Káncz Csaba

Hacsak már eleve nem a fegyverekre és a törvények látókörén kívül működő kommandókra lett tervezve Trump új Közel-Kelet politikája. A tegnapi izraeli sajtó széles körben számolt be arról az értesülésről, amely szerint az amerikai titkosszolgálatok zöld lámpát adtak Izraelnek ahhoz, hogy merényletet hajtsanak végre egy vezető iráni tábornok ellen. Az esetleges merényletet Teherán teljes joggal tekinthetné háborús cselekménynek, amely hadüzenettel járna.

A célkeresztbe került személy Kászim Szulejmáni tábornok, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz különleges egység parancsnoka. Szulejmáni széles körű ismertségre tett szert a közel-keleti fegyveres konfliktusokban bizonyított kiemelkedő stratégiai és taktikai képességei miatt, aki személyesen győzte meg 2015-ben Putyin elnököt arról, hogy Moszkvának be kell avatkoznia a szír polgárháborúba.

Három éve Izrael már közel került ahhoz, hogy kivégezze Szulejmánit Damaszkusz közelében, de akkor még az Obama által vezetett Fehér Ház ennek keresztbe tett. Izrael egyébként hírhedt a külföldön végrehajtott titkos merényleteiről. Egy nagy port felvert művelet során 2008-ban izraeli ügynökök végeztek ki egy vezető szír tábornokot és Asszad elnök személyes tanácsadóját, mialatt a tábornok családjával és ismerőseivel vacsorázott Tartuszban, a szír tengerparton fekvő villájában.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magasabb adóért magasabb nyugdíjat kér a kamara a katásoknak
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:59
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a társadalmi egyeztetés keretében hivatalosan is benyújtotta a Pénzügyminisztériumnak a kata és a vagyonadó tervezetéhez kapcsolódó módosító javaslatait, miután azokat az MKIK elnöksége megtárgyalta és elfogadta. A kamara a kisadózók többletbefizetéseihez magasabb társadalombiztosítási jogosultságot, az alacsony bevételű önfoglalkoztatóknak célzott adózási lehetőséget javasol. A működő vállalkozói vagyon számára adómentességet szorgalmaz, ennek hiányában adóbeszámítást kezdeményez.
Makro / Külgazdaság Perek indulnak a ChatGPT „gazdája” ellen – az egész AI-iparág kerülhet veszélybe
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 13:16
Betiltatnák a saját magukat fejlesztő mesterségesintelligencia-modelleket is.
Makro / Külgazdaság A tervezettnél is 78,5 milliárddal többet zsebelt be a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:56
Annyira jó hozamot kínáltak a befektetők a tízéves papírokra, hogy több mint ötszörös mennyiségben adott el az ÁKK.
Makro / Külgazdaság Magasabb fokozatba kapcsol a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottság: Varga Juditot és Navracsics Tibort is beidézik
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:46
Hat volt minisztert várnak raportra a parlamentbe.
Makro / Külgazdaság A nemzetközi piacról hoz el egy fontos embert Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:14
Megvan, ki vezeti ezután a Magyar Postát.
Makro / Külgazdaság A napi egymillió eurós bírság nem elég? Az embercsempészek miatt is elítélte az uniós bíróság Magyarországot
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 11:26
Nem szabadott volna szabadon engedni őket.
Makro / Külgazdaság Valamit nagyon elszámolhattak Moszkvában – árulkodó lépés az orosz jegybanktól
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 10:53
Visszavonták az inflációs előrejelzést.
Makro / Külgazdaság El a kezekkel a műkincsektől: változtatnának a vagyonadón
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 10:21
A műkincs nem jacht! Bajokat okozhat a műtárgypiacon a benyújtott tervezet.
Makro / Külgazdaság Újabb fontos perben marasztalták el az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:11
Jogellenes volt a tanárok sztrájkjogának korlátozása.
Makro / Külgazdaság Valami nagyon furcsát csináltak a magyarok a bankkártyáikkal
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 08:28
Ilyen még soha nem történt korábban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG