4p
A menekültügyben teljesen kiszolgáltatottá vált EU ma ki akarja szervezni saját védelmét egy kiszámíthatatlan ország beszámíthatatlan vezetőjének. A csúcs záródokumentum-tervezete szerint a menekültek illegális áramlását a nyugat-balkáni útvonalon azonnal be kell szüntetni. Az orosz szankciók által kiváltott török csődhullám miatt több százezer munkanélküli török indulhat el a németországi rokonsághoz.
Merkel és Erdogan

A Kádár-rendszer alatt a hazai iskolákban évente rendezték meg a ’Ki tud többet a Szovjetunióról’ című vetélkedőt. Mostanra a jelek szerint eljött az ideje a ’Lehet-e még szánalmasabb az EU?’ nevezetű versenynek. Brüsszel és Berlin ugyanis ma egy rendkívüli EU-török csúcstalálkozó keretében akarja kiszervezni az EU menekült-védelmét egy kiszámíthatatlan ország beszámíthatatlan vezetőjének, aki szisztematikusan együttműködik az Iszlám Állammal és a polgárháború szélére sodorta saját országát.

Az Erdogan elnök vezette Törökország kíméletlenül használja ki a Merkel és Juncker által vezényelt menekült-koncepció teljes csődjét. Tudja, hogy megnőtt a zsaroló potenciálja Európa felé, ezért például a múlt héten a hatóságok egyszerűen lerohanták a legnagyobb példányszámban megjelenő kormány-kritikus újság szerkesztőségét és a kiadó média-csoportot gondnoki testület irányítása alá helyezték. A nagyzási hóbortban szenvedő Erdogant az utóbbi időszakban külpolitikai és gazdasági kudarcok sorozata érte, és ezért a nemzetellenes terrorista erőket hibáztatja.

Radikális változások a balkáni útvonalon

Az osztrák vezető napilap, a Der Standard megszerezte a mai EU-török csúcs záródokumentum-tervezetét. A dokumentum szerint a menekültek illegális áramlását a nyugat-balkáni útvonalon azonnal be kell szüntetni. Mivel még mindig naponta 2000 menekült érkezik Görögországba és a balkáni útvonal lezárása csak növeli a nyomást Athénra, ezért az EU késznek mutatkozik „közös felelősséget vállalni és minden mobilizálható eszközzel Görögország segítségére sietni.”

Káncz Csaba

Az EU kormányfői a dokumentumban még mindig reményüket fejezik ki, hogy mozgásba jön a 160 000 menekült elosztására vonatkozó kvótarendszer. Mivel tudott, hogy egyes kelet-európai országok vonakodnak teljesíteni ezt a szolidaritási felkérést, ezért a titkos dokumentum „egyes tagállamokat felkér, hogy önkéntesen magasabb menekült-kvótát vállaljanak be”. Végezetül az EU-csúcs dönteni akar arról, hogy az év végéig visszaáll a Schengeni övezet zavartalan működése és a nyolc tagállam, amely határellenőrzést vezetett be, addigra ezt felszámolja.

Mit jelenthet a török csődhullám Berlin számára?

Ennek a tervezett megállapodásnak viszont a kulcsa, hogy Törökország konstruktívan együttműködjön az Égei-tengeri EU-s külső határszakasz védelmében és visszafogadja a azokat a migránsokat, akiknek nincsen esélyük menekült-státuszt kapni az EU-ban. A tervezet ezért magába foglal egy június 1-el hatályba lépő EU-Törökország külön-megállapodást is.

Németország új stratégiai partnere felől azonban egy másik viharfelhő is közeledik. A január elsejei hatállyal életbe lépett orosz gazdasági szankciók ugyanis csődhullámot indítottak el Törökországban – pedig Putyin még ki sem játszotta legerősebb aduját, az energia-kártyát. A turizmus, az építőipar, az élelmiszer-gyártás és a textiliparban török cégek ezrei dobták be a törülközőt az utóbbi hetekben. Turisztikai szakemberek szerint csak ebben a szektorban 500 000 ember vesztheti el az állását.

Képzelhetjük, hogy mi lenne annak a következménye, ha az említett félmillió munkanélkülinek csak a fele-harmada kerekedne hirtelen útra a németországi rokonsághoz munkát vagy segítséget kérni. Ráadásul, ha Merkel-Erdogan korábbi megállapodása alapján október után már vízum nélkül tehetik ezt meg, akkor a német hatóságok még ellenőrizni sem tudják a folyamatot. Holott egyelőre csak a török turizmus-szektorra vonatkozóan ismerjük ezeket a brutális szakmai előrejelzéseket, az építőipart és a mezőgazdaságot ért veszteségeket a török szakemberek még nem is konkretizálták

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hatékonyabb lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, mint az elszámoltatási biztosok?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:01
A vagyonvisszaszerzés lehetőségéről, az új Fidesz-frakció friss tagjairól és nagy hiányzóiról, a „poloskázás” miatti bocsánatkérésről, illetve az eddigi kormánypropaganda háttérbe szorulásáról is beszélgetett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kollégánk, Dobos Zoltán Rangos Katalinnal és Rónai Egonnal.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes lépésre szánta el magát az Egyesült Arab Emírségek
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:45
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Makro / Külgazdaság Záporoztak az új kormánnyal és az euróval kapcsolatos kérdések Varga Mihály felé
Imre Lőrinc | 2026. április 28. 16:45
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a várakozásoknak megfelelően 6,25 százalékon hagyta az irányadó rátát a választások utáni első kamatdöntő ülésén. A 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatón Varga Mihály jegybankelnök a monetáris politikai irányvonalai mellett számos kérdést kapott a legfontosabb aktuálpolitikai kérdésekkel és a Tisza gazdasági ígéreteivel kapcsolatban is.
Makro / Külgazdaság Tényleg jó ötlet az euró bevezetése?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:35
A Tisza-kormány elkötelezett az euró bevezetését illetően, a leendő pénzügyminiszter, Kármán András szerint 2030-ra elérhetőek a csatlakozás feltételei. Hogy milyen hatása lehet a magyar gazdaságra ennek, arról munkatársunk, Király Béla beszélt az ATV Start műsorában. Az euróbevezetés mellett a Tisza agrárprogramjának központi eleme, a zöldségek és gyümölcsök áfacsökkentése is terítékre került.
Makro / Külgazdaság A Patrióták nekimentek, de így is elfogadta az Európai Parlament a hétéves költségvetés tervét
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 15:11
Egységes tervvel állhat az Európai Parlament a tagállamok állam- és kormányfői elé: elfogadták az MFF-jelentést. Az ellentét azonban nem csak a Parlament és a Bizottság között éleződött ki, a pártcsaládok is eltérő irányba húznak.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor volt szövetségese is uniós bírósághoz fordult
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:45
Szlovákia pénteken beadta panaszát az Európai Unió bíróságához az orosz gáz importját tiltó és az orosz kőolaj behozatalának leállítására való felkészülést előirányzó, idén januárban hozott uniós döntés miatt – jelentette be Boris Susko szlovák igazságügy-miniszter közösségi médiaplatformján kedden.
Makro / Külgazdaság Először döntöttek a kamatokról Varga Mihályék a választás óta
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:01
Első kamatdöntő ülését tartotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az április 12-i választás és a Tisza Párt kétharmados győzelme óta. A jegybank a politikai változás ellenére nem módosított a 6,25 százalékon álló alapkamaton.
Makro / Külgazdaság Még drágább lesz a tankolás szerdától
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 10:47
Persze csak annak, aki piaci áron tankol.
Makro / Külgazdaság Fontos hírt közölt a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 06:58
A felek közös célja az európai piaci jelenlét további erősítése.
Makro / Külgazdaság Széthúznak az uniós intézmények, és ezt a gazdák és a leszakadó térségek bánhatják
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 05:59
Az Európai Parlament azt szeretné, ha még ebben az évben véglegessé válna az Európai Unió 2028 és 2034 közötti költségvetése. A tervei azonban nagyságrendekkel többe kerülnének, mint az Európai Bizottságé. A legnagyobb különbség a mezőgazdasági támogatások és a felzárkóztatáshoz szükséges források területén van, amelyeket a Bizottság jelentősen visszavágna a versenyképességre hivatkozva.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG