3p
Újabb probléma adódott az új CAF villamosokkal, feltételezhetően a párás idő kezdte a burkolatot.

Egyre rosszabb állapotban vannak a BKV által megvásárolt új CAF villamosok, a budapesti klíma ugyanis kikezdi az egy-két éves spanyol villamosokat. A tömegközlekedési társaság elmondta: a hibajelenséget ismerik, a CAF villamosok ablakai és ajtajai fölött, a burkoló lemezeinek szélein korróziós elváltozások jelentek meg – írja az Index az Omnibusz blogra hivatkozva.

A BKV azonnal jelentette a hibát - a járművek tulajdonosán (BKK) keresztül - a CAF, a járművek gyártója felé. A járművek karbantartásáért is felelős cég tudomásul vette a hibabejelentést és jelezték: vizsgálják a jelenség okait és a probléma garanciális felszámolásán dolgoznak.

Túlóra és emberhiány: mennyit fognak keresni a BKV-nál? További részletek >>>

Az első budapesti CAF-villamos 2015 februárjában készült el Zaragozában, és még abban az évben szeptemberben forgalomba is állt. A BKV-val kötött szerződés 35 darab rövidebb (34 méteres), és 12 darab hosszabb (56 méteres) villamos szállításáról szólt Az első 56 méter hosszú villamos 2016 tavaszán állt forgalomba az 1-es vonalon. A rövidebb CAF-ok a 3-as és a budai fonódó vonalain járnak.

A négy évszak a legnagyobb ellenség

Nem ez az első felmerülő probléma az új villamosokkal: 2017 februárban ki kellett állnia a forgalomból a budai fonódó (és azóta az 1-es villamos) vonalán közlekedő új CAF-villamosoknak, mert az ónos eső miatt a visszapillantó tükröket helyettesítő kamerák burkolata egyszerűen bejegesedett. A jeges védőüvegen keresztül a kamerák jóformán semmit se láttak, emiatt pedig a villamosvezető sem tudta a monitorokon figyelni a le- és felszálló utasokat.

Bár a kamerákat védő üveget fűtőszállal látták el, ez kevés volt az ónos eső leolvasztására. A gyártó szerint a problémákat a berendezések eltömítése, valamint elektronikai hibák okozták, amelyek miatt a járművek páramentesítő berendezése nem tudta megfelelően ellátni a feladatát. A hiba kijavítása legalább nem jelentett többletköltséget a BKK Zrt.-nek, mint a villamosok megrendelőjének és a BKV Zrt-nek, mint üzemeltetőnek, a hibaelhárításról ugyanis a CAF gondoskodott.

Banális hiba: nem férnek be a villamosok az új kocsiszínbe

Tervezési hibák miatt nem férnek be a villamosok az új budafoki kocsiszínbe. A közlekedési vállalathoz közel álló források szerint a remíznél van egy rossz helyen lévő oszlop, emiatt az egyik, a Forgalmi utcával párhuzamos, rövid vágányra nem lehet bemenni. Az oszlopot hamarosan áthelyezik, az esettel kapcsolatban a kivitelezőhöz fordulnak. További részletek >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Egyre sürgetőbb a szegedi vasút felújítása, de csak jövőre kezdhetik el a munkát
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 13:48
Hiába vannak kész tervek, évek óta csúszik a Szeged-Kiskunfélegyháza vasútvonal felújítása. A Tisza Párt a Szeged és Budapest közötti menetidőt másfél órára csökkentené a jelenlegi két és fél óra helyett, de ehhez az említett szakasz renoválása elengedhetetlen.
Makro / Külgazdaság Hiába illegális, egész Európát ellepték a kínai vape-ek
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 12:32
A szabályozatlan vape termékek forgalma már most is meghaladja a 6,6 milliárd eurót, éveken belül pedig tízmilliárdos üzlet lehet Európa-szerte.
Makro / Külgazdaság Indul a verseny az idővel: Magyar Péter szerdán Brüsszelbe megy
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 12:07
Az uniós források Magyarországra juttatásáról tárgyal Magyar Péter Ursula von der Leyennel szerdán Brüsszelben. 
Makro / Külgazdaság Velük lehet teljes Magyar Péter kormánya
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 16:41
Még négy miniszter személye nem ismert a tizenhatból. Jövő héten az ő kilétükre is fény derülhet.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor lemond a Fidesz-elnöki tisztéről és a parlamentbe se ül be?
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 14:27
Török Gábor politikai elemző osztotta meg az értesülését.
Makro / Külgazdaság Mibe fektetnek be a világsztárok?
Elek Lenke | 2026. április 25. 14:01
A külföldi hírességek bevételének csak egy részét teszik ki a gázsik és a reklámbevételek. Jövedelmi portfólióik között elsősorban kockázati tőkeprojektek, különféle étteremláncokba vagy kozmetikai márkákba való befektetések, valamint ingatlanok és újabban kriptovaluták szerepelnek.
Makro / Külgazdaság Nagy ugrás előtt a hazai üzemanyagárak
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 12:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő azt prognosztizálja, hogy jóval többet kell fizetniük a tankolásért azoknak, akik nem jogosultak a védett árakra.
Makro / Külgazdaság Pogátsa Zoltán: Nagy hiba lenne, ha megszorítana az új kormány és elkezdené az államadósságot csökkenteni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. április 25. 11:11
A közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem docense az április 23-ai élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 96. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Az EU más intézmények kedvét is meghozta Ukrajna hitelezéséhez
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 09:05
Naperőmű építését finanszírozza az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Makro / Külgazdaság Magyar Péter hallgatott az iskolaigazgatókra: nem az lesz az oktatásügyi miniszter, akire számítottak
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 14:34
Váratlan lépés: Magyar Péter Lannert Juditot jelölte az alakuló gyermek- és oktatásügyi minisztérium vezető pozíciójára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG