3p
Frank Timmermans szerint a közeljövőben lezárhatják az együttműködési és ellenőrzési mechanizmust.

Bizakodó az Európai Bizottság, hogy Románia eleget tesz azoknak a feltételeknek, amelyek teljesítésével le lehet zárni a román igazságszolgáltatás uniós figyelését – mondta az Európai Bizottság első alelnöke, Frank Timmermans. Az uniós végrehajtó szerv tisztségviselője Sorin Grindeanu román miniszterelnökkel és Tudorel Toader román igazságügyi miniszterrel tárgyalt Bukarestben, ahol egyebek mellett a román kormánynak a büntetőtörvénykönyv és a -perrendtartás módosítására vonatkozó törvénytervezeteiről tárgyalt.

Timmermans jó véleményen volt a készülő tervezetről és leszögezte: most már csak a parlamenttől függ, hogy Románia a helyes úton maradjon, és visszafordíthatatlan legyen az igazságszolgáltatás reformja. Románia 2007-es belépése óta az Európai Unió folyamatosan figyelemmel kíséri a román és a bolgár igazságszolgáltatás reformját, évente jelentést készít, valamint ajánlásokat tesz.

Az EB első alelnöke szerint Románia sokat fejlődött az elmúlt tíz évben és olyan erdményeket ért el, amit akkor még ő sem hitt. Románia már a célegyenesben van a reformfolyamattal – tette hozzá. Timmermans továbbá reméli, hogy a bukaresti parlament támogatja majd a Grindeanu-kormány által társadalmi vitára bocsátott Btk.-t módosító törvénytervezeteket.

Akár már jövőre lezárulhat az ellenőrzés

Timmermans emlékeztetett, az év elején még komoly kétségek voltak Brüsszelben, hogy az igazságszolgáltatási reformfolyamat leáll Romániában – utalva ezzel a kormány által elfogadott, majd később visszavont kormányrendeletre, amely enyhítette a büntető törvénykönyv bizonyos cikkeinek szigorát. Erről részletesebben itt olvashatsz.

Az EB első alelnöke szerint a Bukaresttel folytatott tárgyalások már reményre adnak okot. Bár konkrét dátumot nem mondott, de úgy fogalmazott, a közeljövőben már lehetségesnek látja az ellenőrzés lezárását. Az alelnök meggyőződése, hogy ezt követően a román állampolgárok fogják követelni a korrupcióellenes harc folytatását, így ők képeznek garanciát arra, hogy Románia nem tér le majd a helyes útról.

Románia miniszterelnöke bízik abban, hogy az idei brüsszeli jelentés megteremti az alapját annak, hogy az EB lezárja Románia megfigyelését, egyúttal megszünteti az úgynevezett együttműködési és ellenőrzési mechanizmust.

A héten Calin Popescu Tariceanu, a román szenátus elnöke is tárgyalt Timmermansszal, és kijelentette, jó esély van arra, hogy az eljárás már 2018-ban lezáruljon. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke tavaly februárban úgy nyilatkozott: még a jelenlegi uniós bizottság megbízatásának lejárta előtt lezárhatják a romániai reformok figyelemmel kísérését.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az energiaárak miatt gyorsult fel a drágulás Európában
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:37
Szeptemberben 3,8 százalékra emelkedett az éves infláció az Európai Unióban és az euróövezetben is, az augusztusi 3,2 százalék után. Az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint a tagállamok többségében gyorsult a drágulás, Magyarország ugyanakkor továbbra is a legalacsonyabb inflációjú országok közé tartozik.
Makro / Külgazdaság Uniós büdzsé: a Takarékos Hatok vagy a Kohézió Barátai győznek?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:49
Az Európai Unió hétéves költségvetéséről, Orbán Viktor és a Fidesz európai szerepéről, valamint Fürcht Pál és az aranykonvoj ügyéről is szó volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, ahol kollégánk, Dobos Zoltán volt az egyik meghívott vendég.
Makro / Külgazdaság Pattanásig feszült hangulat volt az EU-csúcson
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:44
Heves vita alakult ki az uniós állam- és kormányfők csütörtöki brüsszeli találkozóján az autózásra és az épületek fűtésére kiterjedő kibocsátáskereskedelmi rendszer miatt. Magyarország több más tagállammal együtt legalább két évvel elhalasztaná az új szabályozás bevezetését, ezt azonban az országok többsége elutasította.
Makro / Külgazdaság Érezhetően nőtt a bérek vásárlóereje
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:31
Augusztusban 740 600 forint volt a bruttó, míg 519 900 forint a nettó átlagkereset Magyarországon. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a bruttó bérek 8,4, a nettó keresetek pedig 10 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest. Az inflációt is figyelembe véve a reálkeresetek 8,6 százalékkal nőttek.
Makro / Külgazdaság Már látszik, mikor vezetheti be Magyarország az eurót
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 07:41
Akár 2032-ben csatlakozhat Magyarország az euróövezethez az Eurasia Group londoni elemzői szerint. A közös valuta bevezetéséig azonban jelentős költségvetési kihívásokkal kell szembenéznie az országnak: az idei hiány megközelítheti a GDP 8 százalékát, miközben az államadósság is tovább emelkedhet.
Makro / Külgazdaság Sürgős fellépést sürgetnek az energiaárak kezelésére az uniós vezetők
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 07:18
Az energiaárak mérséklése és az európai gazdaság versenyképességének javítása került a csütörtöki brüsszeli uniós csúcstalálkozó középpontjába. A tagállamok vezetői gyors intézkedéseket sürgetnek, amelyek enyhíthetik a vállalkozások és a háztartások terheit, miközben az Európai Unió gazdasági pozícióját is erősítenék a nemzetközi versenyben.
Makro / Külgazdaság Vészjósló számok jöhetnek Brüsszelből, de Magyarország állja a sarat
Csabai Károly | 2026. október 16. 05:42
Bár szeptemberben a hazai infláció ugyanúgy nőtt, mint csaknem valamennyi európai országban, az éves szintű pénzromlásunk továbbra is az egyik legalacsonyabb az öreg kontinensen és azon belül is az Európai Unióban – a legfrissebb Privátbankár Európai Inflációs Körkép előrejelzése szerint ezt teheti közzé ma délelőtt az Európai Bizottság statisztikai hivatala, az Eurostat.
Makro / Külgazdaság Magasabb adóért magasabb nyugdíjat kér a kamara a katásoknak
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:59
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a társadalmi egyeztetés keretében hivatalosan is benyújtotta a Pénzügyminisztériumnak a kata és a vagyonadó tervezetéhez kapcsolódó módosító javaslatait, miután azokat az MKIK elnöksége megtárgyalta és elfogadta. A kamara a kisadózók többletbefizetéseihez magasabb társadalombiztosítási jogosultságot, az alacsony bevételű önfoglalkoztatóknak célzott adózási lehetőséget javasol. A működő vállalkozói vagyon számára adómentességet szorgalmaz, ennek hiányában adóbeszámítást kezdeményez.
Makro / Külgazdaság Perek indulnak a ChatGPT „gazdája” ellen – az egész AI-iparág kerülhet veszélybe
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 13:16
Betiltatnák a saját magukat fejlesztő mesterségesintelligencia-modelleket is.
Makro / Külgazdaság A tervezettnél is 78,5 milliárddal többet zsebelt be a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:56
Annyira jó hozamot kínáltak a befektetők a tízéves papírokra, hogy több mint ötszörös mennyiségben adott el az ÁKK.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG