3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az szakértők szerint a korábbi szándéknyilatkozatok ellenére sem történt leszerelésre utaló tevékenység.
Kim Dzsong-un, egy őrült kommunista diktátor. Fotó: EPA/KCNA

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség jelentése szerint az észak-koreai vezető folytatja nukleáris tevékenységét. Amano Jukija, az ügynökség vezérigazgatója szerint a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság atomprogramja fejlesztésének folytatása rendkívül aggasztó – főként, hogy korábban Kin Dzsongun és Donald Trump közös szándéknyilatkozatot írtak alá, amelyben a leépítéssel kapcsolatos lépéseket fogalmazták meg.

Az ügynökséget még 2009-ben utasították ki Észak-Koreából, ennek ellenére arra utaló jeleket tapasztalt, hogy 2018. április vége és május eleje között - vagyis a két Korea vezetőinek találkozója után - tevékenységek folytak az észak-koreai radiokémiai laboratóriumban. A szervezet szerint Phenjan folytatja könnyűvizes reaktorának építését, valamint urán kitermelését és dúsítását a pjongszani létesítményben. Ezen intézkedések sértik az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait, a vezérigazgató így ismételten felszólította Észak-Korát, hogy maradéktalanul tegyen eleget nemzetközi kötelezettségének.

Trump másként látja

Ahogy arról korábban már írtunk, a rezsim vezetője a Donald Trump amerikai elnökkel tartott találkozóján megerősítette, hogy támogatja a félsziget teljes nukleáris leszerelését. Ezt áprilisban Mun Dzsein dél-koreai elnökkel találkozva is megerősítették, de a szándéknyilatkozat nem tartalmazott sem határidőt, sem a leszerelés módozatait.

Az amerikai külügyminisztérium ugyanakkor a múlt héten úgy ítélte meg, hogy "jó irányba haladnak" az Észak-Koreával folyó tárgyalások. Donald Trump nyilatkozata alapján minden valószínűség szerint tárgyalóasztalhoz ülnek a vezetők. Az amerikai elnök a Reutersnek tett nyilatkozatában elmondta: úgy hiszi, Észak-Korea határozott lépéseket tett az atomfegyver-mentesítés érdekében. Trump ugyanakkor elmarasztalta Kínát, amiért nem segíti mindezt annyira, mint korábban – feltételezhetően a kereskedelmi háború miatt.

Trump mindent elnéz tavalyi legfőbb ellenségének

Ráér, közölte Donald Trump Észak-Korea nukleáris leszerelését illetően. Semmi sietség, semmi kapkodás, határidő nincs. Mit szól vajon ehhez Japán, Dél-Korea, sőt Guam és Hawaii, ahol már polgári védelmi gyakorlat, sőt téves atomháborús riasztás is volt már? És ha Kim rezsimjéval ilyen elnéző az elnök, Iránnal miért nem az? További részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kihúz-e minket a csávából Nagy Márton új elképzelése?
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 11:29
A Klasszis Média Lapcsoport állandó szerzője, Bod Péter Ákos volt jegybankelnök, egyetemi tanár, közgazdász a nemzetgazdasági miniszter által jegyzett versenyképességi stratégiát elemzi.
Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Medgyessy Pétertől - hétfőn, a Klasszis Klubban
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 15:13
Ehhez nem kell mást tennie, mint ingyenesen regisztrálni az április 22-én, hétfőn 15:30 órakor kezdődő eseményre.
Makro / Külgazdaság Kalapozásba fogott az ukrán kormány Washingtonban
Mester Nándor | 2024. április 18. 15:01
A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tavaszi ülését használja fel az ukrán vezetés, hogy megszerezze a gazdaság stabilizálásához szükséges pénzt vagy annak egy részét. Közben amerikai befektetőkkel is tárgyal az újjáépítési projektekről.
Makro / Külgazdaság Rekordmagas szinten a csehországi személyautó-gyártás
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 14:29
Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.
Makro / Külgazdaság Fizethetjük majd a gigantikus kamatokat
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 12:33
A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal nagyobb összegben, 50 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket, emelkedő átlaghozam mellett csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ.
Makro / Külgazdaság A háborúnak van egy eddig nem látott veszélye is
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:57
Környezeti károkat okozhatnak a rossz kondíciójú, biztosítással nem rendelkező, homályos orosz tulajdoni hátterű árnyékflotta tankerei.
Makro / Külgazdaság Szeretne új autót? Itt vannak az európai piac statisztikái!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:28
Csökkent a forgalomba helyezett új autók száma márciusban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára csütörtökön fölkerült adatok szerint.
Makro / Külgazdaság Újabb inflációs adatok érkeztek, nézze csak!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 10:38
Az OECD-országokban februárban átlagosan 5,7 százalék volt az éves infláció, míg az élelmiszer- és energiaárak nélkül számított maginfláció 6,4 százalékra csökkent.
Makro / Külgazdaság Itt van V. Naszályi Márta válasza a Várnegyed fideszes kerületi lapjára
Kormos Olga | 2024. április 18. 08:11
Budapest I. kerületében már jóval az önkormányzati választások kampányhajrája előtt dúlt a harc. A Várnegyed irányításáért már most négyen jelezték indulásukat, miközben V. Naszályi Márta, a Budavári Önkormányzat polgármestere úgy döntött: a kormánypárt kezébe került kerületi lap ellenében saját hírlevelet indít, és feljelenti Sára Botond főispánt. Sorozatunkban a június 9-i önkormányzati választások legérdekesebbnek ígérkező összecsapásait mutatjuk be.
Makro / Külgazdaság Vigyázat! Hatalmas benzinár-emelés közeleg
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 10:17
A 95-ös oktánszámú üzemanyag bruttó 7 forinttal kerül többe péntektől, a gázolaj ára viszont 6 forinttal csökken, így utóbbi lesz már olcsóbb.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG