4p
Elfogadta az Országgyűlés a 2018-as költségvetést. Jön a "munkából élők költségvetése".

Az Országgyűlés elfogadta csütörtökön Magyarország 2018-as költségvetését, amely 4,3 százalékos gazdasági növekedéssel, 2,4 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal, valamint 3 százalékos inflációval számol a GDP-arányos államadósság további csökkenése mellett. A Ház 127 igen szavazattal, 62 nem ellenében hagyta jóvá a kormány május elején benyújtott, és hétfőn - a hiány változatlanul hagyása mellett - több ponton módosított előterjesztését.

Ez a költségvetés kinek szól?

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter korábban a munkából élők költségvetésének nevezte a jövő évi büdzsét, egyúttal hangsúlyozta, a célok változatlanok: a teljes foglalkoztatottság, a gazdasági növekedés fenntartása és a biztonság erősítése.

Kreatív a kormány! Nosztalgiázzon nálunk és nézze meg, hogyan nevezték el az elmúlt évek költségvetéseit. Gyűjtésünk >>>

A kormány bőkezű lesz: szinte minden terület nagyobb költségvetéssel gazdálkodhat jövőre: oktatásra 81 milliárd forinttal, az egészségügyi területre 102 milliárd forinttal, nyugdíj-, családi és szociális kiadásokra 287 milliárd forinttal, a rendvédelemre 83 milliárd forinttal, gazdaságfejlesztésre pedig 205 milliárddal többet biztosít a büdzsé.

Nullszaldóra számítanak

Az Országgyűlés hétfőn a hiány változatlanul hagyása mellett, a bevételek és kiadások 11 milliárd forintos emelésével fogadta el a büdzséhez benyújtott módosító javaslatokat.

A parlament ez alapján a jövő évi büdzsé végleges bevételi főösszegét 18 751 milliárd 458,2 millió forintban, kiadási főösszegét 20 112 milliárd 108,4 millió forintban, a költségvetés hiányát 1360 milliárd 650,2 millió forintba állapította meg. A bevételi és kiadási főösszegeken belül a hazai működési költségvetés jövő évi bevételét 15 894 milliárd 506,4 millió forintban, kiadási főösszegét szintén 15 894 milliárd 506,4 millió forintban állapították meg a képviselők, azaz a működési egyenleget nullszaldósra tervezték.

A hazai felhalmozási költségvetés 2018-as bevételi főösszegét 942 milliárd 681,0 millió forintban, kiadási főösszegét 1 799 milliárd 959,0 millió forintban, a hiányát 857 milliárd 278 millió forintban határozták meg.
A bevételi és kiadási főösszegeken belül az európai uniós fejlesztési költségvetés jövő évi bevételi főösszegét 1 914 milliárd 270,8 millió forintban, a kiadási főösszegét 2 417 milliárd 643,0 millió forintban, a deficitet 503 milliárd 372,2 millió forintban állapította meg a parlament.

A családok éve?

Az előre nem látható kockázatok kezelésére és az év közben felmerülő kormányzati intézkedések forrására több mint 200 milliárd forint áll rendelkezésre. A büdzsé a négy évvel korábbihoz hasonlóan ezúttal is hatmilliárd forintot szán a pártok és jelöltek parlamenti választási kampányköltségeire.

A jövő évi költségvetés az ideinél is több, 226 milliárd forintot szán az otthonteremtési programra, 2018-tól a minimálbér további 8 százalékkal, míg a szakmunkás minimálbér újabb 12 százalékkal nő majd. A nyugdíjemelés jövőre is az infláció mértékével megegyező, 3 százalékos lesz.

Bár jelentős, több mint 125 milliárd többletkiadást tartalmaznak az Országgyűlés által elfogadott módosítások, ez azonban az államháztartás tervezett hiányán nem változtatott, a többletkiadásokat ugyanis részben az előzetesen várthoz képest jobb makrogazdasági pálya által generált, megnövekvő bevételek, részben bizonyos kiadások csökkentése ellentételezi, illetve fedezi majd.

Az elfogadott módosító indítványok alapján a legnagyobb tételt a Paks II. beruházásra szánt, 20 milliárd forintos többletforrás jelenti, valamint a családok támogatására előirányzott 19-20 milliárd forintos átcsoportosítás. A turisztikai fejlesztések 16,4 milliárd forint többletforrást kaptak, míg a jövőre évfordulókat ünneplő ciszterci és a premontrei rend együttesen 6,2 milliárd forintos többletforrást kapott.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az Egyesült Államok megtriplázza a cseppfolyósított földgáz exportját
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:26
Az Egyesült Államok 2030-ra harmadával növeli a cseppfolyósított földgáz (LNG) exportjára szolgáló kapacitását, ugyanakkor az európai metánrendelet nehezítheti az európai szállításokat – jelentette ki Charlie Riedl, az LNG kitermelésével és kereskedelmével foglalkozó amerikai szereplőket tömörítő Center for Liquified Natural Gas szervezet ügyvezető igazgatója az amerikai külügyminisztérium szervezésében Washingtonban helyi idő szerint csütörtökön tartott tájékoztatóján.
Makro / Külgazdaság Egy tagállam sincs teljesen felkészülve a migrációs paktumra – mondja a Migrációkutató Intézet vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 17:43
Az új migrációs paktum jogilag a szigorítás felé mutat, gyakorlatilag viszont nagyon komoly aknák és csapdák vannak a rendszerben. 
Makro / Külgazdaság Az EU többszáz millió eurós segítőkezet nyújt a műtrágyaválság sújtotta gazdáknak
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 14:47
Az Európai Bizottság 540 millió eurós pénzügyi támogatást, valamint további könnyítéseket javasol a műtrágyaválság miatt nehéz helyzetbe került gazdálkodók számára az uniós élelmiszerbiztonság megőrzése érdekében – közölte a brüsszeli testület pénteken.
Makro / Külgazdaság Virág Barnabás: Nem kell attól tartani, hogy csupán az uniós források miatt még erősebb lesz a forint
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 12. 14:26
A Magyar Nemzeti Bank 2020-2025 közötti alelnöke, Varga Mihály jelenlegi jegybankelnök tanácsadója a június 11-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 99. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Cseh vállalkozó vásárolja fel a csíkszeredai bevásárlóparkot
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:59
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Makro / Külgazdaság „Kémteknősökre” és „kémhalakra” figyelmeztet Kína
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:21
A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium. A tárca szerint egyes külföldi szervezetek felderítőbójákat, pilótanélküli vízijárműveket, valamint úgynevezett „kémteknősöket” és „kémhalakat” is felhasználhatnak érzékeny adatok gyűjtésére.
Makro / Külgazdaság Erős nyári szezonra számít idén is a Budapest Airport
Sipos Ildikó | 2026. június 12. 13:00
A közel-keleti konfliktus bizonytalanságot hozhat. A cég nem érzi veszélyben a Terminál+ projekt megvalósítását a kormányváltás miatt. 
Makro / Külgazdaság Valamelyest csökkent a német árnyomás
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 10:29
Németországban az előzetes becsléssel összhangban 2,6 százalékra lassult az éves infláció májusban az előző havi 2,9 százalékról. Ez a német szövetségi statisztikai hivatal végleges adata.  
Makro / Külgazdaság Az ipar továbbra is keresi önmagát
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:45
Az előző év azonos időszakához mérten 0,9 százalékkal bővült, az előző hónaphoz képest 1,1 százalékkal mérséklődött az ipari termelés idehaza. A KSH második becslése alapján április sem hozott megváltást a hazai ipari szereplők számára.
Makro / Külgazdaság Utak és vasutak is bőven épültek áprilisban – ez tartotta életben az építőipart
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:39
A régiók között nagyok az eltérések: Fejér és Csongrád-Csanád megyében visszaesett az építőipari termelés áprilisban, míg Budapesten és Komárom-Esztergom megyében bővült.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG