2p
Annegret Kramp-Karrenbauert választotta meg új elnökévé a CDU. Az eddigi főtitkár rendkívül szoros versenyben, 35 szavazattal verte Friedrich Merzt. Kramp-Karrenbauer a pártelnöki tisztségről 18 év után leköszönő Angela Merkel szövetségesének számít, ami jó hatással lehet a kormányzásra.
A győztes. EPA/HAYOUNG JEON

Megválasztották a pártelnöki tisztségről leköszönő Angela Merkel utódját a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) kongresszusán Hamburgban: a második fordulóban legtöbb szavazatot az eddigi főtitkár, Annegret Kramp-Karrenbauer kapta, megelőzve Friedrich Merz korábbi parlamenti frakcióvezetőt. Az eredmény rendkívül szoros volt: Kramp-Karrenbauer 517, Merz 482 szavazatot gyűjtött be.

Az első fordulóban szintén Kramp-Karrenbauer szerezte meg a legtöbb voksot, szám szerint 450-et, őt követte Merz (392) és Jens Spahn egészségügyi miniszter (157)

A kancellár örülhet

A Frankfurter Allgemeine Zeitung által idézett vélemények szerint Kramp-Karrenbauer nem annyira megosztó személyiség, mint Merz, főtitkárként hamar tekintélyt szerzett magának, ráadásul a Saar-vidéken csaknem negyven százalékos eredménnyel nyerte meg pártjának a tartományi választásokat. Merkel bizalmasának számít, így valószínűleg hosszabb életű lesz a szövetségi kormány azáltal, hogy ő került a pártelnöki székbe.

Kramp-Karrenbauer az 1945-ben alapított párt nyolcadik elnöke, és a második nő a CDU élén.

Tizennyolc év után búcsúzott Merkel

A most leköszönő Angela Merkel 2000. április 10-e óta töltötte be a CDU elnöki tisztségét. Azóta nyolcszor erősítették meg pozíciójában, ellenjelöltje soha nem volt. Idén október végén jelentette be, hogy nem pályázza meg a pártelnöki tisztségét, és legkésőbb a törvényhozási ciklus végén, 2021 őszén visszavonul a politikai életből. Hivatalosan egyébként egyik jelölt mellett sem tette le a voksát.

Merkel mai búcsúbeszédében egységre szólította fel a pártját, és azt mondta: itt az idő, hogy új fejezet kezdődjön. A könnyeivel küszködő kancellárt beszéde után felállva tapsolták meg a delegáltak.

Merkel kormánya meglehetősen ingatag lábakon áll. Mind pártja, mind a koalíciós partner szocdemek népszerűsége több évtizedes mélyponton van, ezért mindkét párton belül vannak olyan vélemények, miszerint jobb lenne felmondani az együttműködést. A CDU/CSU és a baloldali párt között tartalmi kérdésekben is komoly nézetkülönbségek vannak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Foci-vb: ünneprontók ünnepe
Privátbankár.hu | 2026. július 5. 08:28
Két rendkívül unalmas mérkőzésen Marokkó és Franciaország jutott elsőként a legjobb nyolc közé az Egyesült Államok 250-ik születésnapján.
Makro / Külgazdaság Elárulta a szakértő, hogy miben a legerősebbek és a leggyengébbek a magyar cégek – Interjú
Imre Lőrinc | 2026. július 4. 10:24
A magyarországi kis- és középvállalkozások szakmai tudása kiemelkedő, de hatékonyságuk alapján az európai uniós mezőny alján találhatók – mondta el a Privátbankárnak adott interjúban a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség vezérigazgatója. Fehérváry Tamást az Ipar Napjai szakkiállításon arról is kérdeztük, hogy az új kormányzati ciklusban hogyan lehetne átalakítani a támogatott hitelek rendszerét, ami részben már el is indult, a Széchenyi Kártya Program likviditási célú hiteleinél ugyanis eltörölték a 3 százalékos kamatplafont.
Makro / Külgazdaság Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:11
A tűzvédelmi hatóság azonnali hatállyal minden tevékenységet megtiltott a Semcorpban.
Makro / Külgazdaság Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:44
A korábbi külügyminiszter eddig nem reagált arra, hogy négy év alatt 4 milliárd 865 millió forintot fordított bérlésre.
Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
Makro / Külgazdaság Gajdos László keményen üzent az akkugyáraknak, egy új főhatóság jöhet
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:10
Szeptemberben egy új, az akkumulátorgyárakat kiemelten szigorúan ellenőrző főhatóság felállítását tervezi a kormány.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG