2p
Nem változtatott az irányadó dollárkamaton a Fed, döntése indoklásában azonban küszöbön álló kamatemelésre tett erőteljes jelzést.

Az irányadó kamatsáv 0,25-0,5 százalékon tartása megfelelt a piaci várakozásoknak. A kamattartó lépés indoklásában a Fed monetáris döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság (FOMC) közleménye hangsúlyozta, hogy a foglalkoztatási helyzet javulása és az amerikai gazdaság teljesítményének növekedése a monetáris politikai szigorítása mellett szól.

Már nincs, aki házat építsen

Felpörgött a lakásépítés, csakúgy, mint 2007-ben. Akkor aztán kipukkadt az ingatlanlufi, az építők szétszéledtek, de most újra nagy a kereslet, épülnek a házak, csak épp a munkások hiányoznak. A Fed munkanélküliségtől és deflációtól tart, miközben már az ellenkezője zajlik. A Privátbankár elemzése >>>

A növekedést veszélyeztető kockázatok jellemzésére a testület a tavaly decemberi ülés óta első alakalommal alkalmazta az enyhébb, a nagyjából kiegyensúlyozott megfogalmazást. A FOMC az akkori ülésen emelte meg 25 bázisponttal az irányadó kamatsávot 0,0-0,25 százalékról 0,25-0,50 százalékra.

A tíz tagú testületből heten szavaztak a kamattartás mellett és hárman javasolták a kamatsáv 0,5-0,75 százalékra emelését. Majdnem két éve nem volt példa arra, hogy a FOMC ülésén hárman szavaztak volna a többségi véleménnyel szemben.

Mindamellett azonban, hogy az idén egy monetáris szigorító lépés szinte biztosra vehető, a későbbiekben a kamatok kevésbé emelkedő pályát követnek majd a korábban jelzettnél.

A mostani kamatdöntő ülés alkalmából kiadott kétéves gazdasági prognózisában a Fed kevésbé meredek kamatpályát vetít előre, mint a három hónappal ezelőtt kiadott prognózisban. A testület 2017-ben és 2018-ban is két-két kamatemelést valószínűsít, szemben a korábbi hárommal.

A Fed negyedévente kiadott előrejelzésének távlata most első alkalommal tolódott ki 2019-re. A testület 1,8 százalékos GDP-növekedést valószínűsít arra az évre. Az idei növekedési előrejelzést a júliusi 2,0 százalékról 1,8 százalékra mérsékelte, a 2017-es és 2018-as előrejelzéseket azonban megtartotta 2,0 százalékon.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG