3p
A GDP 72,1 százaléka volt a bruttó államadósságunk 2017 végén - azaz inkább lett volna, ha nem kellene bevenni az Eximbankot is az állami körbe. Így inkább 74 százalék az év végi adat.

A múlt év végén 27 359 milliárd forintot tett ki az államháztartás névértéken számolt bruttó konszolidált - úgynevezett maastrichti - adóssága, ami a bruttó hazai termék (GDP) 72,1 százalékának felel meg - jelentette a pénzügyi számlák előzetes adatai alapján hétfőn a Magyar Nemzeti Bank. Egy évvel korábban még 73,9 százalék volt ezt a mutató, ami azt jelenti, hogy összességében a magyar gazdaság jól teljesített, főként a növekvő GDP-nek köszönhetően érdemben sikerült csökkenteni az államadósságrátát.

Van azonban egy kis szépséghiba is: az MNB most először közzétett az Eximbank adósságát is tartalmazó mutatót. Ezt figyelembe véve az uniós módszertan szerint számolt maastrichti adósság 1,9 százalékponttal magasabb, a GDP 74,0 százaléka volt az egy évvel korábbi 76,0 százalékkal szemben.

Hogy jön ide az Eximbank?

Az MNB közölte, hogy a mostani adatközléstől kezdődően kiegészítő információként közzéteszi az államháztartás Eximbankkal együttes maastrichti adósságát is. Az Eurostat módszertani döntése értelmében ugyanis ez a kibővített adósság-kategória lesz a későbbiekben a magyar kormányzati szektor maastrichti adósságának fő mutatószáma.

Korábban ugyanis a magyar állam nem sorolta be az államháztartáson belüli kategóriába, így a bank adóssága nem volt része a magyar államadósságnak. Ezt a módszertant kezdte vitatni az Eurostat, végül szűk többséggel ugyan, de az Eurostat álláspontja győzött az illetékes testületben a magyar kormányéval szemben.

Az Eximbank alapvetően a magyar külkereskedelem élénkítésén dolgozik, fő tevékenysége az exporttal, importtal foglalkozó vállalatok hitelezése és támogatása - igaz, egyebek közt Andy Vajnának is adtak komolyabb hitelt a TV2 megvásárlására, aminek exportélénkítő hatása nemigen van. A magyar fél szerint bár állami tulajdonú a bank, de önállóan hoz döntéseket, saját jogon birtokol eszközöket és forrásokat, piaci jelleggel működik. Az Eurostat azonban úgy látja, az Exim egy úgynevezett "foglyul ejtett pénzügyi intézmény", gyakorlatilag az állam kontrollálja, nem valódi piaci szereplő, és így be kell számítani adósságát a magyar államadósságba is - az MNB közlése alapján tehát úgy tűnik, beletörődünk, hogy ez lett az elfogadott álláspont, ezért kell most módosítani (visszamenőleg is) a hazai statisztikákat is.

Csúnyább lesz az összkép, de azért nem dől össze a világ

Szakértők korábban úgy értékelték: nem szerencsés, ha magasabb lesz az államadósság ráta, amit főleg a nemzetközi hitelminősítők figyelnek, amelyek pozitív tényezőként szokták értékelni, hogy a magyar gazdaság jól áll, van fogyasztás, alacsony az infláció, csökken a külföldiek szerepe az államadósságban, ugyanakkor negatívumként mindig előkerül, a régióban még mindig magas a magyar államadósság ráta. Összességében viszont nem ront akkorát a besorolás változása a magyar mutatón, hogy megtörjön az államadósság csökkenő trendje.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Európai Bizottság: addig is folytatjuk a munkát, amíg a Magyar-kormány a felállására készül
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 15:09
A brüsszeli intézményben is érezhetik, hogy sürget az idő: a következő hetekben is folytatódhat a Tisza Párttal az egyeztetés.
Makro / Külgazdaság Egyre sürgetőbb a szegedi vasút felújítása, de csak jövőre kezdhetik el a munkát
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 13:48
Hiába vannak kész tervek, évek óta csúszik a Szeged-Kiskunfélegyháza vasútvonal felújítása. A Tisza Párt a Szeged és Budapest közötti menetidőt másfél órára csökkentené a jelenlegi két és fél óra helyett, de ehhez az említett szakasz renoválása elengedhetetlen.
Makro / Külgazdaság Hiába illegális, egész Európát ellepték a kínai vape-ek
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 12:32
A szabályozatlan vape termékek forgalma már most is meghaladja a 6,6 milliárd eurót, éveken belül pedig tízmilliárdos üzlet lehet Európa-szerte.
Makro / Külgazdaság Indul a verseny az idővel: Magyar Péter szerdán Brüsszelbe megy
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 12:07
Az uniós források Magyarországra juttatásáról tárgyal Magyar Péter Ursula von der Leyennel szerdán Brüsszelben. 
Makro / Külgazdaság Velük lehet teljes Magyar Péter kormánya
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 16:41
Még négy miniszter személye nem ismert a tizenhatból. Jövő héten az ő kilétükre is fény derülhet.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor lemond a Fidesz-elnöki tisztéről és a parlamentbe se ül be?
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 14:27
Török Gábor politikai elemző osztotta meg az értesülését.
Makro / Külgazdaság Mibe fektetnek be a világsztárok?
Elek Lenke | 2026. április 25. 14:01
A külföldi hírességek bevételének csak egy részét teszik ki a gázsik és a reklámbevételek. Jövedelmi portfólióik között elsősorban kockázati tőkeprojektek, különféle étteremláncokba vagy kozmetikai márkákba való befektetések, valamint ingatlanok és újabban kriptovaluták szerepelnek.
Makro / Külgazdaság Nagy ugrás előtt a hazai üzemanyagárak
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 12:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő azt prognosztizálja, hogy jóval többet kell fizetniük a tankolásért azoknak, akik nem jogosultak a védett árakra.
Makro / Külgazdaság Pogátsa Zoltán: Nagy hiba lenne, ha megszorítana az új kormány és elkezdené az államadósságot csökkenteni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. április 25. 11:11
A közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem docense az április 23-ai élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 96. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Az EU más intézmények kedvét is meghozta Ukrajna hitelezéséhez
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 09:05
Naperőmű építését finanszírozza az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG