2p
Oroszország és Ukrajna megállapodott a földgáz áráról és az ukrán tartozás törlesztésének ütemezéséről.

Az Európai Bizottság valódi fejlődésként értékeli az erről szóló megállapodást, amely azt is tartalmazza, hogy a júniusi gázszállítás árát Moszkva nem követeli előre Kijevtől.

Günther Oettinger uniós energiaügyi biztos az orosz és ukrán energiaipari miniszterekkel – az orosz Gazprom és az ukrán Naftogas vezetőinek jelenlétében – folytatott hétfői tárgyalása után azt mondta, felek a héten vagy a jövő héten még folytatják az egyeztetéseket.

Bíróságra vitték volna az ügyet

Amíg folynak a háromoldalú tárgyalások az Európai Unió, Oroszország és Ukrajna között az energiaellátás biztonságáról, addig Moszkva biztosan nem állítja le a gázszállításokat - derül ki az egyeztetések után kiadott nyilatkozatból.

Az alku része az is, hogy egyik fél sem fordul a gázvásárlási szerződés ügyében a stockholmi döntőbírósághoz. Ezt Ukrajna helyezte kilátásba miután Moszkva bejelentette: 268,5 dollár helyett áprilistól 485 dollárt követel Kijevtől 1000 köbméter földgázért.

A kijevi kormány szerint a piaci viszonyok nem indokolnak ilyen arányú áremelést. Az alacsonyabb árról még decemberben állapodott meg Vlagyimir Putyin orosz elnökkel Viktor Janukovics, később a hivatalából elmozdított ukrán elnök, miután visszalépett az uniós társulási és szabadkereskedelmi egyezmény aláírásától.

A közleményből az is kiderül, hogy az ukrán Naftogaz 786 millió dollárt (kb. 175,6 milliárd forint) utalt át az orosz állami gázvállalatnak, a Gazpromnak, a két cég vezetője pedig kétoldalú megbeszéléseket folytatott, hogy rendezni lehessen a vitás kérdéseket.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Már hivatalos, hogy megvárja az új kormányt a magyar ipar a felfutással
Imre Lőrinc | 2026. április 8. 16:06
A vártnál jóval erősebb januári teljesítmény után februárban ismét csalódást keltett a magyar ipar. Ráadásul a közel-keleti háború okozta energiaárrobbanás hatásai még nem is látszódtak meg a visszaesésben. Ha minden jól alakul – és a feltételes mód itt duplán indokolt –, akkor 2026-ban talán véget érhet az ipar három éve tartó vesszőfutása.
Makro / Külgazdaság Ez a szektor még hónapokig érezheti a Hormuzi-szoros lezárásának hatásait
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 13:36
Sokáig tarthat, míg helyreáll az ellátás.
Makro / Külgazdaság Nálunk kérdezhet is Somogyi Zoltántól – élő adás a Klasszis Klubban
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 13:16
A Political Capital szociológus alapítójával való beszélgetést fél 2-től a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság A turkálókban sokkal jobban nőtt a forgalom, mint az élelmiszerboltokban
Vámosi Ágoston | 2026. április 8. 12:21
Nem tud lépést tartani a fogyasztás a reálkeresetek növekedési ütemével, összesítve az élelmiszerboltokban volt a legkisebb a bővülés az egy évvel ezelőttihez képest. Ezek a fő megállapításai az elemzőknek a KSH februári kiskereskedelmi adatait nézve.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy drágább lesz-e tankolás
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 11:38
A védett ár természetesen marad.
Makro / Külgazdaság A Tisza győzelme mára piaci konszenzussá vált?
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 10:54
A befektetők számára a legrosszabb forgatókönyvet egy vitatott választási eredmény jelentené. 
Makro / Külgazdaság Kijózanító adat jött a magyar iparból
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 08:50
Az előző év azonos időszakához képest 1,5, az előző hónaphoz viszonyítva 1,8 százalékkal csökkent az ipari termelés februárban Magyarországon – közölte első becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Pedig januárban a kiigazított adatok szerint még éves alapon is 0,3 százalékkal bővült az ágazat teljesítménye.
Makro / Külgazdaság Nem az élelmiszerek húzták a magyar kiskereskedelmet februárban
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 08:30
Az élelmiszer jellegű vegyes üzletek forgalma 4,1 százalékkal bővült, az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzleteké 4,3 százalékkal csökkent.
Makro / Külgazdaság Várható volt, de akkor sem jött jókor ez az adat a kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 08:30
Az infláció gyorsult, a februári 1,4-ről márciusra 1,8 százalékra, ami alapvetően annak köszönhető, hogy a tavaly március 17-én bevezetett árrésstop levitte a bázist.
Makro / Külgazdaság Még 4 nap a választásokig! Ma élőben kérdezhet Somogyi Zoltántól
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 07:36
A Political Capital szociológus alapítója a szokásosnál két órával korábban, 13:30-kor lesz a Klasszis Klub Live vendége. Akit ezúttal sem csak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG