2p
Ma este gyakorlatilag eldőlhet, hogy bukik-e a Johnson-kormány.
Boris Johnson. EPA/NEIL HALL

Ha a brit parlament ma nem fogadja el a  brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről szóló törvénytervezetre vonatkozó menetrendet, és az EU helyt ad az október 31-i kilépési határidő meghosszabbítására vonatkozó brit kérelemnek, akkor a brit kormány a tervezet egészét visszavonja, és megkezdi az előrehozott választások előkészítését, közölte egy kormányzati forrás a BBC-vel.

Nem fogunk újabb hónapokat elpocsékolni ezzel a Parlamenttel

- idézte a brit közszolgálati adó a forrását.  

Nyolckor szavaznak

A kilépési megállapodásról szóló törvénytervezetet tegnap éjjel nyújtotta be a kormány, vitája ma zajlik a parlament alsóházában. Annak javasolt menetrendjéről magyar idő szerint ma este nyolc órakor szavaznak a képviselők. Ha elfogadják, akkor a menetrend alapján a tervezet második és harmadik olvasatbeli alsóházi elbírálása akár csütörtökre befejeződhet.

Boris Johnson múlt héten kötött új kilépési egyezményt az EU-val, de azt a brit parlament alsóháza még nem engedte szavazásra bocsátani. Az alsóház korábbi döntése értelmében Johnsonnak egyúttal kezdeményeznie kellett az EU-nál a kilépési határidő meghosszabbítását.

Johnson még győzködi a honatyákat

A miniszterelnök a törvénytervezet alsóházi vitáját megnyitó felszólalásában kijelentette: a megállapodás elfogadása soha nem látott mértékben erősítené meg Nagy-Britannia szuverenitását, és minden eddiginél több döntési jogot telepítene vissza a brit demokratikus intézmények hatáskörébe.

Hozzátette: az egyezmény törvénybe iktatásával már a jövő héten le lehetne állítani a megállapodás nélküli, rendezetlen kilépés következményeinek elhárítását célzó előkészületeket.

Háttéranyagunk: Felkelt a padlóról és újabb csatába indul Boris Johnson.

:

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG