2p
Bűncselekmény hiányában felmentette a vörösiszapper mind a tizenöt vádlottját első fokon a Veszprémi Törvényszék.
Devecseri ház fala a katasztrófa után egy hónappal.

A bíróság a vádlottakat a halált okozó gondatlan közveszélyokozás vétsége, a gondatlanságból elkövetett környezet- és természetkárosítás, továbbá a hulladékgazdálkodás rendjének megsértésének vádja alól is felmentette. A törvényszék szerint a 2010. október 4-én bekövetkezett katasztrófa oka az „altalaj eredetű stabilitásvesztés” volt, ami miatt a töltés tönkrement.

Szabó Györgyi, a büntetőtanács elnöke az ítélet indoklásában azt hangsúlyozta, hogy a perben a Mal Zrt. nem ül a vádlottak padján. A cég ellen indított polgári, közigazgatási és egyéb ügyek nem azonosak a büntetőeljárásban vizsgált objektív felelősséggel. A törvényszék személyek büntetőjogi felelősségét vizsgálta, így született meg a felmentő ítélet.

Állandó volt a veszély

A katasztrófát okozó 10-es számú kazetta körüli közveszélyokozás a kazetta létesítését célzó első kapavágással kezdődött, amikor alapozás nélkül kezdték el kialakítani, majd 1998 decemberében, amikor megkezdték a betöltését. Ellentmondásos, a kazetta és a hozzá tartozó egyéb építmények létesítésével kapcsolatos engedélyek kiadása is, hiszen nem volt egyértelmű, hogy melyik hatóság hatáskörébe tartozott.

A szakértők a tervezés körében felmerült hibaként értékelték az altalaj tönkremenetelét, azt állapították meg, hogy nem történt alapozás az építés során. A szakértői csoport szerint a kazetta a kezdetek kezdetétől halálra volt ítélve, úgy fogalmaztak, hogy ketyegő bombán ültek, a katasztrófa bekövetkezte csak idő kérdése volt ilyen altalajjellemzők, tervezés és az építés során történt hiányosságok miatt.

Nem volt megfelelő a monitoringrendszer sem, de a szakértők véleménye szerint ha az lett volna, akkor sem akadályozta volna meg a katasztrófát - közölte. Bár az addigi élettartama alatt a legnagyobb terhet a tragédia bekövetkeztekor hordta a kazetta, nem volt benne az engedélyezettnél több anyag.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG