3p
Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint a Sargentini-jelentés vitájában koncepciós eljárással állunk szemben.

Kovács Zoltán magyar újságíróknak adott nyilatkozatában azt mondta, hogy a Magyarországról szóló jelentésnek az EP strasbourgi plenáris ülésén kedden tervezett vitája és a szerdai szavazás valódi célpontja a magyar kormány migrációt ellenző politikája, a jelentéssel azt kívánják elérni, hogy a kormány megváltoztassa álláspontját, és Magyarországot ez ügyben bíróság elé állíthassa.

A jelentés a kormányszóvivő szerint többnyire valótlanságokat állít és hazugságok, valamint korábban lezárt ügyek gyűjteménye. Olyan politikai motiváció áll mögötte, amely nyilvánvalóan mutatja, hogy milyen érdekek mentén próbálják felhasználni az Európai Parlamentet ezeknek a céloknak az elérésére.

A kormány dolga, a keddi vita során pedig Orbán Viktor miniszterelnök feladata lesz, hogy megvédje igazát, és képviselje a választók akaratát.

Igazunk van

A kormányszóvivő veszélyesnek nevezte, ha bizonyos erők pártpolitikailag és ideológiailag motivált úton megosztják az Európai Parlamentet, valamint egyes országokat, korábban Lengyelországot, most Magyarországot felhasználva próbálnak saját politikai célokat elérni. Ha az EP belecsúszik ebbe a csapdába, az egész Európának rosszat tesz.

Emmanuel Macron francia elnök utóbbi kijelentései, valamint az, amit a Sargentini-jelentés is (a dokumentum egyébként magyarul is elérhető az EP honlapján) képvisel, alkalmasak arra, hogy hogy ezt elérjék.

Judith Sargentini (Forrás: Wikimedia Commons)

"Magyarország, ahogy korábban, ezúttal is megvívja a maga igazáért, politikai álláspontjáért vívott csatáját, mert nincs mit szégyellnie, és tudja, hogy a legtöbb ügyben igaza van" - mondta.

Kovács Zoltán szerint az, hogy Magyarország középpontba került Európában, azt jelenti, hogy olyan dolgokról beszél, amelyekről van értelme beszélni, amelyek fontos és súlyos ügyek. Olyanok, amelyek Európa és az európai projekt jövőjének lényegét képezik.

A jelentésről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is elmondta véleményét ma. Szerinte méltatlan támadás, bosszúállási kísérlet folyik. Részletek >>>>

A kormányszóvivő elmondta azt is, hogy Magyarország mindenféle korábban tapasztalt, több területet is érintően használt kettős mércét elutasít. Kijelentette: vissza kell térni a teljesen egyelő bánásmódhoz, beleértve a politikai eljárásokat is. A nyugat-európai országoknak a magyar érdekeket és célokat - beleértve a migrációt érintő törekvéséket is - ugyanolyan fontosnak és meghatározónak kell tekinteniük. A Magyarországról szóló vitát pedig a józan észre alapozva, nem pedig ideológiai alapon kell lefolytatni.

A magyar kormánypártnak az Európai Néppártban (EPP) betöltött szerepére irányuló kérdésre kijelentette, a kormányzó pártszövetség az EPP-hez tartozik, és segíteni fogja a Néppártot mint a jövő tavasszal esedékes európai parlamenti választások legerősebb pártját.

Figyelmeztették Orbánt

Közben Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője egy hétfői lapinterjúban azt mondta: elvárja Orbán Viktortól, hogy közeledjen az uniós partnerekhez, és jelezze kompromisszumkészségét. Ha ez nem történik meg, akkor a Néppártnak ki kell mondania, hogy "az értékei nem alkuképesek." Részletek >>>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Bemondta az S&P, hogy mi a legvalószínűbb forgatókönyv Grönlanddal kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. február 7. 09:10
Megerősítette Dánia hosszú és rövid lejáratú hazai és külső szuverén kötelezettségeinek lehetséges legjobb, „AAA/A-1 plusz” szintű besorolásait az S&P Global Ratings, ami mellé továbbra is stabil kilátást mellékelt. A nemzetközi hitelminősítő indoklásában kiemelte, hogy az Egyesült Államokkal Grönland ügyében kialakult viszály diplomáciai megoldását valószínűsíti.
Makro / Külgazdaság Pontosan kiszámolták, ki mennyire jár jól a rezsistoppal
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 20:10
A gázzal fűtők, és az egyedül élő előrefizetős mérőórások lehetnek a rezsistop nyertesei. Az elemzés alapján utóbbiaknak érdemes nyilatkozni arról, hogy a villanyszámlára kérik a jóváírást.
Makro / Külgazdaság Osztogat vagy fosztogat a kormány? Jégkockaként olvadt el a GDP-növekedés – Ez Viszont Privát Extra
Havas Gábor – Herman Bernadett – Izsó Márton | 2026. február 6. 18:41
Különleges adással érkezik a héten az Ez Viszont Privát. Gyükeri Mercédesszel és Tóth Leventével beszélget a gazdaság és közélet aktuális témáiról Herman Bernadett főmunkatársunk. 
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy milyen árakon tankolhatunk a hétvégén
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 10:53
Nem lesz árváltozás. 
Makro / Külgazdaság Már Kínával üzletel leginkább Németország
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 09:55
Nőtt Németország kivitele és behozatala is decemberben, novemberhez viszonyítva – közölte a Destatis német szövetségi statisztikai hivatal. A teljesítmény az elemzőket is meglepte, akik kisebb mértékű bővülésre számítottak.
Makro / Külgazdaság Borús számok: csak árnyéka régi önmagának a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 08:30
Egy havi növekedés összejött az év végére, de 2025-ben is mínuszos volt a magyar ipar teljesítménye.
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG