3p
Több ponton is változások jönnek, a régi ezreseket senki sem lesz köteles elfogadni, és nő a közfoglalkoztatottak elhelyezkedési juttatása.

A kormány november elsejétől megduplázza az elhelyezkedési juttatását azoknak a közfoglalkoztatottaknak, akik sikeresen helyezkednek el a versenyszférában. Így a munkabér mellett járó elhelyezkedési juttatás havi 45,6 ezer forintra emelkedik, ez a kabinet szerint még jobban motiválhatja a közfoglalkoztatottakat, hogy az elsődleges munkaerőpiacon, magasabb bérezés mellett találják meg a boldogulásukat – írja a napi.hu.

Egyre kiterjedettebb lesz a digitális egészségügyi rendszer

November 1-ig kell csatlakozniuk az elektronikus egészségügyi szolgáltatási térhez (eeszt) azoknak a nem közfinanszírozott egészségügyi ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatóknak, amelyek a Központi implantátumregiszter vagy a Nemzeti csípő- és térdízületi endoprotézis beültetés regiszter rendszerébe kötelesek adatokat szolgáltatni. Szintén csütörtökig csatlakozik az online egészségügyi rendszerhez az Országos Mentőszolgálat.

Ég veletek, ezresek!

Csütörtöktől már nem lehet fizetni - pontosabban senki sem köteles elfogadni - a régi, 2017 előtt kibocsátott ezres bankjegyekkel, amelyekből még több mint 10 millió lehet forgalomban. A határidő után maradnak a posták, a bankfiókok és a jegybank, mint beváltóhelyek. Az ezres címlet az idén ünnepli 35. évfordulóját, ugyanis 1983-ban jelent meg, addig az 500-as volt a legnagyobb értékű bankjegy. Arról, hogy mi a teendő a lejárt pénzekkel, itt írtunk bővebben is a Privátbankár.hu-n. >>>

Változás a kazánoknál

Szeptember 16. óta csak úgynevezett ErP minősítéssel ellátott gázkazánt és vízmelegítőt lehet beszereltetni a háztartásokba. November 1-jétől a készülékek engedélyeztetési folyamata is változik. Ez alapján ki kell vonni a forgalomból minden olyan készüléket, amely nem rendelkezik alacsony kibocsátású engedéllyel. A háztartásokban lévő készülékek tovább működtethetőek, azonban ha csere válik szükségessé, akkor ezekben az új készülékekben kell gondolkodni.

Új államtitkár érkezik a PM-be

Varga Mihály pénzügyminiszter Gion Gábort javasolja Orbán Viktor miniszterelnöknek a pénzügyekért felelős államtitkári tisztség betöltésére a tárcavezető - jelentette be a PM. Novembertől töltheti be a Hornung Ágnes távozásával megüresedő pénzügyekért felelős államtitkári tisztséget.

Új szabályok a fapadosoknál

Ismét megváltoztatta a Wizz Air fapados légicég a poggyász-szabályzatát, amelynek lényege, hogy november 1-től kezdődően minden utas felvihet a fedélzetre egy darab ingyenes kézipoggyászt (legfeljebb 40x30x20 centiméter). Ez tulajdonképpen a tavaly október végéig élt szabályuk ismét. A fedélzeti és feladott poggyászokat kombinálva több mint 50 különböző összeállítást választhatnak az utasok.

Lépett a Ryanair is: idén januárban egyszer már változtattak, most az új szabály, hogy november 1-től 58 literről 20 literre csökken a kézipoggyászméret a társaságnál, azaz már csak egy csomagot vihetünk magunkkal ingyen a fapados gépeire.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG