Az egyik vezető citybeli gazdasági-pénzügyi elemzőcsoport, a Capital Economics közgazdászai befektetőknek összeállított napi európai kötvénypiaci áttekintésükben kiemelték, hogy az irányadó tízéves portugál szuverén kötvény hozama egy százalékpontot meghaladó emelkedéssel 16 százalék fölé - Portugália eurócsatlakozása óta nem mért magasságba - ugrott a hétfői londoni kereskedésben.
A Capital Economics londoni elemzői szerint jóllehet a Portugáliának nyújtott előző segélycsomagnak 2012 végéig teljes mértékben fedeznie kellene a portugál finanszírozási igényeket, ilyen kötvényhozamok mellett azonban az ország jó eséllyel újabb külső segítségre szorulhat jóval az év vége előtt.
A ház elemzői szerint Portugália - bár kevésbé eladósodott, mint Görögország - "a nem túl távoli jövőben" valószínűleg törlesztésképtelenné válik, és "valamikor 2013-ban" akár úgy is dönthet, hogy elhagyja az euróövezetet. A Capital Economics elemzői közölték, hogy ez a fejlemény most már központi előrejelzési forgatókönyvük része.
A "Ki lesz a következő Görögország?" című, nagyon is komoly vetélkedőbe egyre több a jelentkező. Az irányadó portugál államkötvény hétfőre kialakult rekordhozama arra utal, hogy tarthatatlanná válhat Portugália adóssághelyzete a valutaunión belül - vélekedtek hétfői helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Újabb települést kebeleztek be az oroszok Dnyipropetrovszk megyében
5 órája
-
Ahol egyszer felvonták az orosz zászlót, ott azt nem szabad leereszteni
6 órája
-
Árréscsökkentést jelentett be Orbán Viktor egyik fő szövetségese
6 órája
-
Megszólalt Szijjártó Péter az Északi Áramlat elleni robbantás elkövetőjével kapcsolatban
7 órája
-
Tényleg távozik Nagy Márton? Megszólalt a nemzetgazdasági miniszter
8 órája
-
Hadászati eszközöket gyártottak a kilőtt munkácsi gyárban?
8 órája
-
Folytatják a harcot – üzent Zelenszkij Ukrajna függetlenségének napján
9 órája
Mfor.hu Top24
- Megint itt egy adat, amit Orbán Viktorék nem látnak szívesen – A hét ábrája
- Sokkoló fotók is bizonyítják, hogy valóban éhínség pusztít Gázában
- Pónik, vadásztrófeák meg a lusta asszony rétese
- A közösségi médiában ment egymásnak Szijjártó Péter és a lengyel külügyminiszter
- A magyar kormányt másolja Szerbia
- Több száz orosz és ukrán fogoly szabadult ki
- Orbán Viktor egy majdnem 20 éves mobiltelefont használ – de miért?
Makro / Külgazdaság
Árréscsökkentést jelentett be Orbán Viktor egyik fő szövetségese
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 24. 17:01
A kereskedelmi láncok árrését 20 százalékra korlátozó gazdasági intézkedéseket vezetnek be Szerbiában – jelentette be vasárnap Aleksandar Vucic szerb elnök sajtótájékoztatóján.
Makro / Külgazdaság
Tényleg távozik Nagy Márton? Megszólalt a nemzetgazdasági miniszter
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 24. 15:17
Erről Magyar Péter beszélt egy interjúban.
Makro / Külgazdaság
Kedden kiderül, lépnek-e Varga Mihályék
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 24. 10:41
A jövő héten jelenik meg az államháztartás július végi helyzetéről szóló részletes tájékoztató, kamatdöntő ülést tart a monetáris tanács, valamint több adatot is közöl a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság
Magyar Péter: Orbán Viktor lebukott és korrupt!
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 23. 13:19
Magyar Péter hét kérdést tett fel.
Makro / Külgazdaság
A Wall Street szárnyal, mivel Jerome Powell szeptemberi kamatcsökkentésre utalt
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 19:01
A Wall Street főbb indexei pénteken emelkedtek, miután Jerome Powell, az amerikai Federal Reserve elnöke a Jackson Hole-i szimpóziumon tartott beszédében egy lehetséges kamatcsökkentésre utalt.
Makro / Külgazdaság
Lórúgásként érte a kiskereskedőket az árrésstop meghosszabbítása
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 12:48
A kereskedelmi szövetség attól tart, felgyorsulhat a kisboltok bezárási hulláma, a felmérésük szerint pedig a vásárlók többsége az árrésstop mellett is érzi, hogy drágulnak az élelmiszerek.
Makro / Külgazdaság
Trump meggondolta magát: elengedte a 250 százalékos vámterveit
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 11:23
A gyógyszerekre és a félvezetőkre is a többi szektornak megfelelő vámokat fog kivetni. A szeszes italokról azonban még nincs megállapodás.
Makro / Külgazdaság
Drágult az olaj, emelkednek a magyar üzemanyagárak is
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 10:39
A Brent emelkedésével párhuzamosan a magyar nagykereskedelmi árak is nőnek, ismét közelít a 600 forintos átlagár.
Makro / Külgazdaság
A kormány 1 százalékos növekedési céljának is annyi?
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 08:30
Bár a beruházások második negyedéves visszaesése enyhébb lett az első negyedévinél, a -8,2 százalék így sem ad okot örömre.
Makro / Külgazdaság
Már a szemünk se rebben: ebben az összevetésben az utolsó előttiek vagyunk az EU-ban
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 08:11
A bruttó hazai termékek (GDP) éves szintű változásának összevetésében csak Ausztria került mögénk. Némi fényt jelenthet az alagút végén, hogy az előző negyedévhez viszonyított mutatókban a középmezőnyben állunk.
Heti top
- MNB-botrány: hihetetlen újabb részletek derültek ki 2025. augusztus 21. 10:05
- Mégis beadja a derekát Zelenszkij? Megvan, milyen alku születhet Washingtonban 2025. augusztus 18. 15:59
- A nap képe: Zelenszkij kényszeredett mosolya árulkodó 2025. augusztus 18. 20:01
- Putyin tervei az ukrajnai háború vége utáni időszakra 2025. augusztus 19. 05:46
Havi top
- Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért 2025. augusztus 17. 16:19
- Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását 2025. augusztus 14. 14:23
- Már közel 70 millió forinttal fogadtak Magyar Péterre – de a győzelmére vagy a vereségére? 2025. augusztus 5. 09:08
- Megjött az igazi orosz válasz Trump ultimátumára 2025. július 31. 10:08
A privátbankár ajánlja
Friss
Nemzetközi
Újabb települést kebeleztek be az oroszok Dnyipropetrovszk megyében
Elfoglalta az orosz hadsereg Filaja települést az ukrajnai Dnyipropetrovszk megyében.
5 órája
Nemzetközi
Megszólalt Szijjártó Péter az Északi Áramlat elleni robbantás elkövetőjével kapcsolatban
Újabb fordulóhoz érkezett a magyar és a lengyel külügyminiszter csörtéje.
7 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Tragikus turistabusz baleset a Niagara-vízesés közelében
14:02
-
Így próbálja a BKK orvosolni a Keleti pályaudvar lezárása miatt borítékolható felfordulást
15:03
-
MTÜ gyorsjelentés: augusztus 20-ai programok vendégszámai
12:12
-
Állatkertek éjszakája a debreceni Nagyerdőben
11:11
-
Postakocsiállomástól a designhotelig – a Traunsee partjának különleges helye
11:11
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért
2025. augusztus 17. 16:19
-
Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását
2025. augusztus 14. 14:23
-
Már közel 70 millió forinttal fogadtak Magyar Péterre – de a győzelmére vagy a vereségére?
2025. augusztus 5. 09:08
-
Megjött az igazi orosz válasz Trump ultimátumára
2025. július 31. 10:08
-
Van egy kis baj, ha most venne eurót
2025. augusztus 11. 18:30
top 24
-
Tényleg távozik Nagy Márton? Megszólalt a nemzetgazdasági miniszter
2025. augusztus 24. 15:17
-
Uniós külügyminiszterrel szólalkozott össze Szijjártó Péter
2025. augusztus 24. 08:46
-
Megszólalt Szijjártó Péter az Északi Áramlat elleni robbantás elkövetőjével kapcsolatban
2025. augusztus 24. 16:18
-
Hadászati eszközöket gyártottak a kilőtt munkácsi gyárban?
2025. augusztus 24. 15:01
-
Kedden kiderül, lépnek-e Varga Mihályék
2025. augusztus 24. 10:41
