4p
Az orosz elnöknek politikailag érzékeny időszakban jött a terrortámadás és az ellenzéki demonstráció. Egy évvel az elnökválasztás előtt kemény kezet kell felmutatnia a nép előtt a terrorral és a korrupcióval szemben, de megértőnek kell mutatkoznia az orosz tiltakozók és a szír néppel szemben. Otthon közben meg kell találnia a közös hangot azzal a 10 millió muszlimmal, akiket a szláv népesség többsége gyűlöl.
Vlagyimir Putyin orosz elnök egy katonai bázison (Kép forrása: MTI/EPA pool/Szergej Karpuhin)

Kirgiz származású orosz állampolgár lehetett a hétfői szentpétervári metrórobbantás elkövetője. A 22 esztendős Akbarzson Dzsalilov merénylete legalább 14 ember halálát okozta, további 50-en pedig az életükért küzdenek a kórházakban. Dzsalilov évek óta dolgozott egy szusi-bárban szakácsként és borzalmas tette most átalakítja az orosz belbiztonság tájképét. Egy országét, amelyben legalább 10 millió muszlim hitű polgár él.

A hírhedt terrorista keltetőhely

A közép-ázsiai vendégmunkások milliói nélkül (akiket az orosz szélsőségesek csak ’feketeseggűek’-nek hívnak), Oroszországban már nem működne a vendéglátás, a Szocsi téli olimpia helyszíne soha nem épült volna meg, a szemetet nem szállítanák el és a jövő évi foci-VB-re sem készülnének el a stadionok és a szállodák. Az, hogy ez a nagy társadalmi csoport most biztonsági kockázattá vált, már önmagában egy tragikus fejlemény.

A kirgizisztáni Os városa, ahonnan a tettes származik, már megélt egy komoly etnikai összecsapást a helyi kirgizek és üzbégek között. A Fergánai medence, ahol a város fekszik, pedig hírhedt arról, hogy a terroristák keltetőhelye. A brutális állami elnyomás ellen lázadó fiatalok itt gyakran találnak támogatást a mecsetek radikális hitszónokainál.

Medvegyev a gyűlölet céltáblája

A merénylet komoly politikai csapás Putyin elnök számára, egy évvel a foci-VB előtt és szintén egy évvel az elnökválasztás előtt, ahol Putyin – jó eséllyel - újraválasztásban reménykedik. De a merénylet megingatja Putyin imázsának tartóoszlopait, amelyek a stabilitáson és biztonságon alapulnak.  Holott március 26-án így is politikai földrengést okoztak az ellenzéki tüntetések 82 orosz városban, ahol tízezrek tiltakoztak az elképesztő szintű korrupció ellen. A demonstrálók között ráadásul megdöbbentően sokan voltak a tizenévesek.

A tiltakozás politikai lángjához a szikrát Alekszej Navalnij ellenzéki vezető egy YouTube videója szolgáltatta, amelyet eddig elképesztő módon több, mint 17 millióan néztek meg Oroszországban. Navalnij ebben Dmitrij Medvegyev miniszterelnököt vette célba, aki az orosz ellenzék szerint több, mint 1.2 milliárd dollár értékű vagyont harácsolt össze strómanjain keresztül magának: egy palotát, két luxusjachtot (ja kérem, ott is jachtja van a strómannak?!), összesen százhektárnyi birtokot, valamint állattenyésztő és borgazdaságokat odahaza és Olaszországban.

Káncz Csaba

Kiegyezésre várva otthon és Szíriában

A negyedik elnöksége elé néző Putyin népszerűségi indexe eközben stabilan 80 százalék fölött áll. A nyugati szankciók következtében előállt gazdasági nehézségek paradox módon az elnököt erősítik, még a szovjet propaganda-iskolákban jól bevált ’ostromlott erőd’ pszichózisát kihasználva. Putyin az elnökválasztásig szinte bizonyosan játssza tovább a ’jóságos cár’ szerepét, leváltva jó pár népszerűtlen kormányzót, sőt esetleg magát Medvegyevet is.

Putyinnak kemény kezet kell felmutatnia a nép előtt a terrorral és a korrupcióval szemben, de megértőnek kell mutatkoznia az orosz tiltakozók és a szír néppel szemben. Az orosz elnöknek végre politikai megoldást kell találnia Szíriában, egy olyan egyensúlyt, ahol nem a damaszkuszi Asszád-klán ragadja vissza a totális hatalmat. Otthon pedig meg kell találnia a közös hangot azzal a 10 millió muszlimmal, akiket a szláv népesség többsége gyűlöl. Putyinra nem kis feladat vár: hűvös fejjel kell megtalálnia a kiegyezés ösvényét a morajló birodalom érdekcsoportjai között.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az év egyik leggyengébb teljesítményét produkálta az ipar novemberben
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 08:30
Havi és éves alapon is csökkent az ipari termelés még tavaly novemberben Magyarországon. Októberhez viszonyítva 2 százalékkal, az egy évvel korábbihoz képest pedig 5,4 százalékkal mérséklődött a szektor kibocsátása.
Makro / Külgazdaság Brutális támadás alatt a Fed: eljárás indult az elnök ellen
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 06:01
A Fed elnöke maga jelentette be, hogy idézést kapott, melyre kemény, már-már leleplező válasszal reagált. 
Makro / Külgazdaság Kamatstop Amerikában? – Donald Trump plafont sürget a hitelkártya-kamatokra
Privátbankár.hu | 2026. január 11. 12:30
Donald Trump amerikai elnök pénteken közölte, hogy egyéves időtartamra 10 százalékos felső korlátot vezetne be a hitelkártyák kamataira, január 20-tól. Arra azonban nem tért ki, miként valósulna meg a terv, illetve hogyan kényszerítené a vállalatokat a betartására.
Makro / Külgazdaság Csúnya kudarcot szenvedett el a cseh jegybank
Privátbankár.hu | 2026. január 10. 15:51
A cseh központi bank 72,9 milliárd cseh korona (körülbelül 3,5 milliárd dollár, 1 korona=15,87 forint) veszteséggel zárta a tavalyi évet – a CTK cseh január hírügynökségét.
Makro / Külgazdaság Mi történt? Kínában is megtorpant az autóeladás
Privátbankár.hu | 2026. január 10. 14:23
Kínában három éve a legkisebb ütemben, 3,9 teljes, 23,7 millió darabra nőtt a személygépkocsik kiskereskedelmi eladása tavaly. Egy évvel korábban, 2024-ben az éves növekedés 5,3 százalék volt – közölte a Kínai Személygépkocsi Szövetség (CPCA).
Makro / Külgazdaság Visszavettek a tempóból a románok
Privátbankár.hu | 2026. január 10. 13:49
Romániában 2,6 százalékkal kevesebb személygépkocsit gyártottak tavaly mint egy évvel korábban – közölte a romániai autógyártók egyesülete (ACAROM).
Makro / Külgazdaság Már az euróbevezetés első hetében boldogok lehetnek a bolgárok
Privátbankár.hu | 2026. január 10. 10:37
A Bolgár Értéktőzsde jelentős árfolyamemelkedéssel reagált az euró január elsejei bevezetésére, az idei első kereskedési héten a bolgár börze legrégebbi indexe, a Sofix 14,4 százalékkal 18 éves csúcsra emelkedett.
Makro / Külgazdaság Egyelőre hiába unszolja Trump az amerikai olajcégeket venezuelai beruházásokra
Privátbankár.hu | 2026. január 10. 08:12
Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump a Fehér Házban tartott pénteki találkozón arra szólította fel a nagy amerikai olajvállalatok vezetőit, hogy legalább 100 milliárd dollár értékben ruházzanak be Venezuela olajiparának újjáépítésébe.
Makro / Külgazdaság A bécsi kutató megbecsülte az EU-Mercosur megállapodás ausztriai hatását
Privátbankár.hu | 2026. január 9. 17:25
Oliver Reiter közgazdász, a Bécsi Nemzetközi Gazdasági Összehasonlítások Intézetének (wiiw) munkatársa fejtette ki véleményét.
Makro / Külgazdaság Többen dolgoznak az Egyesült Államokban, de van, akiknek ez sem elég
Privátbankár.hu | 2026. január 9. 16:45
A vártnál kevesebb munkahely jött létre, de a munkanélküliség csökkent decemberben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG