3p
Nincsen semmi meglepő abban, hogy indul Lengyelország ellen a kötelezettségszegési eljárás. Hivatalos értesítő levelet küldött az Európai Bizottság Lengyelországnak, amellyel elindította az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti, kötelezettségszegési eljárást az igazságszolgáltatást érintő lengyel szabályozások miatt.

Az uniós bizottság tájékoztatása szerint az Európai Bizottság korábbi ajánlásaiban szereplő aggályokat nem sikerült orvosolni, sőt még súlyosabbá vált a fenyegetés a bírói függetlenségre és a jogállamiságra nézve.

A lengyel kormánynak egy hónap áll rendelkezésére, hogy rendezze az aggodalmat keltő kérdéseket és tájékoztasson az e célból megtett intézkedésekről - közölte az uniós bizottság.

Az eljárást megelőző botrányokról itt írtunk. >>>

Összefolyna a hatalom

Az uniós bizottság közleményében aggályosnak nevezte, hogy olyan törvényeket fogadnak el Lengyelországban, amelyek felmentenék vagy nyugdíjaznák a legfelsőbb bíróság tagjait azok kivételével, akiket az igazságügyi miniszter kivonna ennek hatálya alól.

Emellett megszüntetnék 15 jelenlegi bíró mandátumát a 25 fős országos igazságszolgáltatási tanácsban (KRS), utódait a parlament alsóháza választaná meg, s nem a szakmai szervezetek, mint eddig.

A legfelsőbb bíróságot és az országos igazságszolgáltatási tanácsot érintő törvényjavaslatok mellett a bíróságok szervezetéről szóló törvénytervezetre és arra a július 13. óta már hatályos törvényre vonatkozóan fejezte ki aggályait, amely a Krakkóban működő Nemzeti Bírói és Ügyészi Iskola működését szabályozza.

Az Európai Bizottság szerint a tervezett változtatások a kormánypárt ellenőrzése alá vonnák a legfelsőbb bíróságot és az igazságszolgáltatás más területeit. Mint írták, ezeknek a szabályoknak a jelenlegi formájukban rendkívül negatív hatásuk lenne, módszeresen aláásnák a bíróságok függetlenségét az országban.

A bizottság továbbá az unió működéséről szóló szerződés nemek közötti egyenlőség elvéről szóló szabályozásával ellentétesnek nevezte azt, hogy az új bírósági törvény a férfiak esetében 65, a női bírák esetében 60 évben rögzítené a kötelező nyugdíjkorhatárt.

Párbeszédet akarnának

A bizottság tájékoztatása szerint Frans Timmermans első alelnök pénteken levelet küldött Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszternek, amelyben megismételte a párbeszéd újbóli megnyitása érdekében tett felhívását, és brüsszeli tárgyalásra hívta a tárcavezetőt.

A hetes cikk olyan, többlépcsős eljárást tesz lehetővé, amely - az uniós alapértékek súlyos és módszeres megsértése esetén - végső soron akár az érintett ország szavazati jogának a felfüggesztésével is járhat, ehhez azonban az összes többi tagállam egyhangú támogatására van szükség.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntöttek Varga Mihályék, ismét változik az alapkamat
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 14:01
Ahogy azt Varga Mihály jegybankelnök az előző, június 23-i kamatdöntő ülésen is jelezte, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa júliusban is 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kicsattannak a német gazdasági szereplők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:59
Rég nem voltak ennyire optimisták a meghatározó német gazdasági szereplők.
Makro / Külgazdaság Elsőre lehetetlen küldetésnek tűnik, de van, ami reményt adhat Kármán Andráséknak
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 10:57
A költségvetési szabályok megsértése miatt már két éve van folyamatban túlzottdeficit-eljárás a magyar kormánnyal szemben, habár ennek a megszüntetése alapkövetelmény lenne az euró bevezetéséhez. A számok alapján egyelőre ez inkább csak vágyálomnak tűnik, de jó hír, hogy az Európai Bizottság inkább a tendenciára kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Újabb gigászi hitelösszeg folyhat be Zelenszkijéknek
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 10:42
Már meg is született erről a döntés az érintett nemzetközi szervezetnél.
Makro / Külgazdaság Véget ért a foci-vb, máris rátámad Trump az északi szomszédjára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 08:53
Vaskos vámot vetne ki Kanadára, akikkel közösen rendezték a vasárnap lezárult foci-világbajnokságot.
Makro / Külgazdaság Méregdrágává vált a benzin Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:37
Nagyon fáj az amerikaiak pénztárcájának is a további háborúskodás Iránnal szemben.
Makro / Külgazdaság Vége a találgatásnak: Polgár Judit nem vállalja
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:25
Megszólalt a sakk-királynő. 
Makro / Külgazdaság Nem várt helyről kapott rossz hírt Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:16
Júniusban két hónap emelkedést követően csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe havi szinten.
Makro / Külgazdaság Mi járhat Varga Mihályék fejében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 17:44
Ezt találgatja a piac a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése előtt. A tippversenybe főszerkesztőnk, Csabai Károly is beszállt, aki a Trend FM hétfő délelőtti adásában nemcsak a biztosra vett monetáris lazításról mondta el a véleményét, hanem arról is, hogy az év végéig hogyan alakulhat a jegybanki alapkamat.
Makro / Külgazdaság Jó hírek érkeztek Kanadából
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 16:45
Kanadában az elemzők által vártnál erőteljesebben lassult a fogyasztói árak éves növekedési üteme júniusban a májusi, több mint kétéves csúcsot követően.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG