5p
A koronavírus a legtöbb áldozatot továbbra is Olaszországban követeli, a legtöbb fertőzött azonban már az Egyesült Államokban van. Az olaszoknál ismét növekedni kezdett az új diagnosztizált betegek száma. Kínában már nem terjed a vírus, azt most a külföldiek hozzák be. Peking ezért lezárta a határokat. Nemzetközi hírösszefoglalónk következik.
Kihalt utca az olaszországi Anconában 2020. március 26-án. EPA/STEFANO SACCHETTONI

Négy nap csökkenés után ismét jelentősen növekszik a napi új fertőzöttek száma Olaszországban: tegnap 4492 új beteget regisztráltak az ANSA hírügynökség szerint.

Több mint 80 ezer fertőzött

Összehasonlításul: szerdán 3491, kedden 3612, hétfőn 3780, vasárnap pedig 3957 új esetet jelentettek. A diagnosztizált fertőzöttek száma tegnap estére összességében meghaladta a 80 ezret – ebben benne vannak az elhunytak és a felgyógyultak is.

A fertőzéssel összefüggésben tegnap 662-en vesztették életüket – szerdán 683, kedden 743, hétfőn 601, vasárnap 651 volt ez a szám. A halálos áldozatok száma így összesen 8100 fölé nőtt. Ezzel Olaszország világelső.

Tetőzött a járvány?

Szakértők nem zárták ki, hogy elérkezett a "tetőzés", amelyet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ezekben a napokban várt.

A WHO főigazgató-helyettese, Ranieri Guerra szerint a számok alakulásától függetlenül, az olaszoknak továbbra is szigorúan be kell tartani az óvintézkedéseket, írja az MTI. 

Sok a látens beteg, sok az idős

A Corriere della Sera vizsgálatában arra jutott, hogy a magas olasz halálozási ráta a következő faktorokra vezethető vissza:

a fertőzöttek alulbecsült száma, a több mint egyharmadában 65 év feletti lakosság és a magas várható élettartam, a Pó-alföld szennyezettsége, valamint az intenzívebb társadalmi élet.

Az olasz napilap szerint a legfőbb ok, hogy a fertőzöttek valós száma az ismertnél sokkal magasabb. Minden igazolt beteg mellett ugyanis legalább további 5-10 nem diagnosztizált fertőzött van.

Az olasz statisztikai hivatal március 12-i számításai szerint az akkori több mint 12 ezer regisztrált beteg mellett további több mint 105 ezer, nem nyilvántartott, tünetmentes vagy nagyon enyhe tünettel rendelkező fertőzött volt. Ekkora létszámmal számolva a halálozási ráta is alacsonyabb lenne, és megközelítené a kínait.

A lap emellett arra is felhívja a figyelmet, hogy magas a 65 év felettiek aránya.

A fertőzésben elhunyt olaszok átlagéletkora 80 év körül mozog, és több mint 48 százalékukat legalább három más betegség miatt is kezelték.

57 ezer fertőzött Spanyolországban

Ami a többi országot illeti, a haláleseteket tekintve Olaszország után már Spanyolország következik, ahol több mint 4300-an vesztették életüket a járvánnyal összefüggésben. A fertőzöttek száma meghaladja az 57 ezret.

Az egészségügyi és szociális intézményekben továbbra is gondot jelent a védőfelszerelések nagy mennyiségű utánpótlása, Madrid ezért a NATO segítségét kérte.

Németországban mintegy 44 ezer fertőzött mellett 267 a halálos áldozatok száma, több mint 5600-an meggyógyultak.

Franciaországban csaknem 30 ezer a fertőzöttek száma, 1698-an vesztették életüket és csaknem 5 ezren távozhattak egészségesen a kórházból. A kedd reggel életbe léptetett egészségügyi szükségállapot két hónapig lesz érvényben.

Az Egyesült Királyságban 580-ra emelkedett a halálos áldozatok száma, a regisztrált fertőzötteké pedig csaknem 12 ezerre. A betegségből eddig 150-en gyógyultak fel.

Csúcstartó lett az USA

Az Egyesült Államokban mintegy 86 ezer fertőzöttet, 1296 halottat és 753 gyógyult beteget tartanak nyilván. Ezzel már itt van a legtöbb fertőzött a világon.

Ugyanakkor a héten egy televíziós beszélgetésben Donald Trump amerikai elnök a szigorítások enyhítését, valamint a munkába visszatérést szorgalmazta, és közölte: tervei szerint az Egyesült Államokban már április közepén ismét a régi kerékvágásban zajlik majd az élet.

Peking lezárja a határokat

Kínában, ahol a járvány tavaly év végén elkezdődött, 81 782 esetet tartottak nyilván, 3291-en haltak meg és mintegy 74 ezren gyógyultak meg. Csütörtök reggel óta haláleset nem történt. Péntekre virradóra a kínai hatóságok 55 új fertőzöttet regisztráltak, közülük azonban 54-en külföldről érkeztek.

Peking csütörtökön bejelentette, átmenetileg lezárja határait a külföldről érkezők előtt. A rendelkezés nem vonatkozik a diplomáciai testületekre, más, "szükséges gazdasági, kereskedelmi, tudományos vagy technológiai tevékenység céljából" Kínába utazni kívánó külföldiek vízumot kérhetnek.

Iránban a fertőzöttek száma meghaladta a 29 ezret, a halottak száma pedig 2234. Kianus Dzsahánpúr iráni egészségügyi minisztériumi szóvivő szerdán arra figyelmeztetett, hogy a tesztelések felgyorsításával a regisztrált fertőzöttek száma tovább nő majd.

Félmillió regisztrált fertőzött

Összességében eddig több mint 530 ezer fertőzöttet regisztráltak világszerte. Mintegy 24 ezren vesztették életüket, és 122 ezren gyógyultak meg.

A vírusfertőzést 176 országban mutatták ki. A diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott az elvégzendő tesztek száma, valamint a számontartás kritériumai is különböznek egymástól.

Az AFP francia hírügynökség számítása szerint a világ 70 országában vagy régiójában már több mint 3 milliárd embert szólítottak fel otthonmaradásra.

Orbán Viktor kormányfő ma reggel jelentette be, hogy szombattól kijárási korlátozás lép életbe Magyarországon.

Nem okozunk-e még a vírusnál is nagyobb kárt azzal, hogy bezárjuk-e fél világot? Meddig tartható a jelenlegi válságkezelési módszer, és lehet-e reális alternatívája? És merünk-e erről szabadon gondolkodni? Videókommentárunkat itt tekinthetik meg:

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
Makro / Külgazdaság Az akkugyáraknak üzent Gajdos László: „Szükségünk van az iparra, de nem minden áron”
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:15
Önálló akkumulátoripari igazgatóság alakul a januárban létrejövő Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságon belül – közölte Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Egyéves haladékot kapott Magyarország az Európai Bizottságtól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:16
Jóváhagyta az Európai Bizottság a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kérelmét, így Magyarországnak átmenetileg nem kell alkalmaznia egy uniós gázpiaci szabályt a szerb határon – közölte a hivatal. A haladék nagyjából egy évre szól: a szabály a 2027/2028-as gázévtől lép teljeskörűen életbe.
Makro / Külgazdaság Tizenötmillió eurós szerződést írt alá a prémium kategóriás cég, a Mol is érintett benne
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:58
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést kötött a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel. Az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását – tette közzé az Alteo a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG