A Fidesz szóvivője szerint nem szakmai alapon született a Magyar Nemzeti Bank hétfőn közzétett jelentése az államadósságról. Selmeczi Gabriella az MTI-vel közölte: a kormány komoly eredményeket ért el tavaly, és idén is folytatja a megkezdett munkát.
"A Magyar Nemzeti Bank idevonatkozó nyilatkozatairól azt gondolom, hogy sajnos nem szakmai alapon születnek, és legkevésbé sem szolgálják Magyarország érdekeit. Ezekben a nyilatkozatokban az almát a körtével akarják összehasonlítani: a bruttó hazai terméket ugyanis forintban mérik, az államadósság egy jelentős része pedig - és ez a szocialista kormányok egyik nagy bűne - devizában van" - mondta a kormánypárti politikus.
A szóvivő arról nem mesélt a távirati irodának, hogy a nemzetgazdasági tárcánál át tudják váltani az eurót forintra, igaz a szaktárca honlapján elérhető "adósságnyomás-mérő" alkalmazás még 265,5 forinton váltja a közös európai valutát...
Selmeczi hozzátette: mivel az euróválság miatt az árfolyamok meglehetősen hektikusan változnak, függetleníteni kell tőlük az államadósság számítását, mert csak így kapható reális kép az ország gazdasági helyzetéről. Meglepő nyilatkozat ez annak tükrében, hogy még az elemzők szerint is a forint gyengülése miatt nőtt az államadósság 16 éve nem látott csúcsra.
"Magyarország és a magyar gazdaság egyik legsúlyosabb problémáját az jelenti, hogy a Gyurcsány-korszak nyolc éve alatt a szocialista kormányok végletekig eladósították hazánkat" - jelentette ki Selmeczi Gabriella. Emlékeztetett arra, hogy az Orbán-kormány 52 százalékos GDP-arányos államadóssággal adta át az ország vezetését a szocialistáknak 2002-ben, ők viszont 2010-re 82 százalékra növelték az adósságot.
Meglehet az 52 illetve 82%-os adatot is forintban számolták ki korábban, bár devizaadósságunk másfél éve, illetve 9 éve is volt.
A szóvivő közölte, hogy "ezért a nemzeti ügyek kormányának egyik legfontosabb gazdaságpolitikai célkitűzése volt eddig és lesz ezután is az államadósság csökkentése"."A tavalyi évben komoly eredményeket értünk el, és idén is ezen az úton megyünk tovább" - jelentette ki Selmeczi Gabriella.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Nekiment Brüsszelnek az üzemanyagárak miatt Robert Fico
15 perce
-
Beletömködtek plusz 6,5 milliárdot a magyar állam zsebébe
37 perce
-
Jól ment a pesti tőzsde kedd délelőtt
körülbelül 1 órája
-
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
körülbelül 1 órája
-
Megszavazták a Médiatanács elnökét, a tagok ügyében viszont érdekes döntést hozott a Tisza-frakció
2 órája
-
Felfüggesztették Pócs János, Kocsis Máté és Panyi Miklós mentelmi jogát is
2 órája
-
Hiába a 100 dollár alatti olajár, tragikus fordulat érik
2 órája
- Visszatért Matolcsy Ádám
- Több mint kétszáz helyszínen tüntetnek a szakszervezetek Németországban
- Magyar Péter: „Működik az ország”
- Ez aztán az átláthatóság – itt vannak a legfrissebb kormányzati szerződések
- Mi történt a forinttal? Ennyibe kerül egy euró kedd reggel
- Pezsgőt bont Karácsony Gergely: több százmilliárdot érhet ez a győzelem
- Átalakítja a pedagógusok továbbképzését a kormány
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs 2026. szeptember 21. 05:41
- Érdekes toplistán fedeztük fel Magyar Péter nevét 2026. szeptember 20. 05:58
- Jövő héten vidámabban mehetünk tankolni 2026. szeptember 19. 09:35
- Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva 2026. augusztus 26. 06:26
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik 2026. szeptember 4. 09:11
Nekiment Brüsszelnek az üzemanyagárak miatt Robert Fico
Rendkívüli uniós csúcsot is összehívna a szlovák miniszterelnök.
Beletömködtek plusz 6,5 milliárdot a magyar állam zsebébe
Ráadásul a korábbinál alacsonyabb kamattal.
Jól ment a pesti tőzsde kedd délelőtt
Csak a Richter-papírok vannak mínuszban.
-
Az MBH Bank váltja a Waberer’st a közép-európai tőzsdeindexben2026. szeptember 21. 19:16 -
Bernard Arnault fia beszáll a Nike megújításába2026. szeptember 21. 19:16 -
Warren Buffett hat évtized után átadta a Berkshire Hathaway elnöki székét2026. szeptember 20. 18:14 -
Kastélyt, privát síhegyet és tengerparti birtokot is árverésre bocsátanak2026. szeptember 20. 18:11 -
A Microsoft egykori vezére Amerika leggazdagabb sportcsapat-tulajdonosa2026. szeptember 19. 17:55
További hírek >
-
Hatalmas lyuk keletkezett a költségvetésben augusztusban, de nem kell megijedni
12:41
-
Még olcsóbbak lettek a személyi kölcsönök
11:59
-
Lezárult az Orbán-kormány háborúja az orvosi kamara ellen
11:05
-
Jönnek fel a lengyelek a magyaroknál, de nagyon
10:46
-
Akik képesek a csendet is a tányérra tenni – új menüt álmodtak meg az Epicureanban
10:27
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva
2026. augusztus 26. 06:26
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
2026. szeptember 4. 09:11
-
Beütött a krach a benzinkutakon
2026. szeptember 3. 09:13
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
A nap képe: előre ivott a kamatdöntésre Varga Mihály?
2026. szeptember 21. 17:11
-
Döntött az Alkotmánybíróság: Karácsony Gergely ünnepelhet, Magyar Péterék vakarhatják a fejüket
2026. szeptember 22. 08:21
-
Politikai földcsuszamlás: a németeknek is elegük lett – interjú Tarjányi Péterrel
2026. szeptember 22. 05:46
-
Német választások: lemondott a CDU csúfosan elbukott vezetője
2026. szeptember 22. 07:03



