8p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A magyar származású üzletember összeszedte, mik az unió legnagyobb problémái a menekültválságon túl.
Forrás: Niccolò Caranti/Wikimedia Commons

Az Európai Unió léte veszélybe került, írja Soros György a HVG.hu-nak közölt cikkében. Az üzletember kifejtette: az Európai Unió létrehozása generációjának nagy sikere volt, amelyben a nyílt társadalom megtestesülése valósulhat meg. Egyenlő államok önkéntes társulása, amelyek a közjóért szövetkeznek és adják fel szuverenitásuk egy részét.

"A 2008-as gazdasági válság óta úgy tűnik, az EU utat vesztett. A megszorítás programját választotta, amely elvezetett az euróválsághoz, és az eurózónát hitelezőkre és adósokra osztotta fel. Előbbiek feltételeket támasztottak, amelyeket az utóbbiak nem tudtak teljesíteni. Ez már sem önkéntes, sem egyenlő társulás nem volt – pont az ellenkezője annak, amire az EU épült.

A filantróp szerint ennek eredményeként ma sok fiatal számára az EU ellenség, amely megfosztotta őket a munkájuktól és a biztos jövőtől. Az ellenérzésekre rárepültek a populista politikusok, és EU-ellenes pártokat és mozgalmakat alapítottak rájuk – tette hozzá.

Orbán az EP uralmára törne?

A 2015-ös menekülthullám során a többség elsőre együttérzően fogadta az elnyomás vagy polgárháború elől menekülőket, ugyanakkor tartottak az ellátórendszer túlterhelésétől. Hamarosan pedig elvesztették bizalmukat, amikor azt látták, hogy a hatóságok nem képesek a válság kezelésére – mondta. Németországban mindez a szélsőjobboldali AfD erősödéséhez vezetett, míg Olaszországban az EU-ellenes Öt Csillag Mozgalom és az Északi Liga alakíthat kormányt.

Orbán elmondta: ez lesz az új kormány első lépése

Amint megalakul az új magyar kormány, megtartotta első ülését, azonnal benyújtják az Országgyűlés elé a Stop Soros törvénycsomag és az alkotmánymódosítás tervezetét - mondta Orbán Viktor kormányfő. Részletek >>>

"Egész Európát összezavarta a menekültválság. Gátlástalan vezetők még azokban az országokban is ki tudták használni, ahová szinte egyáltalán nem érkeztek menekültek. Magyarországon Orbán Viktor arra alapozta a kampányát, hogy engem vádolt hamisan azzal, hogy muszlim menekültekkel akarom elárasztani Európát és benne Magyarországot. Orbán ma a saját, keresztény Európa-víziójának védelmezőjeként lép fel. Ez a jövőkép szemben áll az EU alapelveivel. Az a célja, hogy átvegye az Európai Parlament legnagyobb frakcióját adó kereszténydemokraták vezetését.

Nem lehet bezárkózni teljesen

Soros György szerint az EU három súlyos bajjal néz szembe: a menekültválsággal, a gazdasági fejlődést akadályozó megszorításokkal és a dezintegrációval, amelynek első példája a Brexit. Mindenekelőtt a menekültválságot kell kezelni – húzta alá. Az üzletember álláspontja szerint a menekültek szétosztásának teljesen önkéntes alapon kell történnie: sem a tagállamokat nem szabad befogadásra kényszeríteni, sem a menekülteket olyan országokba irányítani, ahová ők nem akarnak menni. Hozzátette: Felül kell vizsgálni vagy megszüntetni a dublini szabályozást, amely felelős az Olaszországra és más déli államokra nehezedő igazságtalan terhelésért.

"Az EU-nak meg kell védenie külső határait, de nyitva kell állnia a legális bevándorlás előtt. Ezzel szemben a belső határokat nem szabad lezárni. Az Európa-erőd, amely totálisan zárt mindenfajta bevándorlás előtt, nemcsak a nemzetközi és európai joggal ellentétes, de teljesen lehetetlen is.

Helyben kellene a segítség

Az EU szeretne segíteni a fejlődő világon, az oktatás és a munkaerőpiac javításával az afrikai országok polgárai ugyanis kevésbé vállalnák az Európába vezető utat. Egy ilyen segítség eredményeképp elapadna az ellenőrizhetetlen menekülthullám és lehetővé válna a rendezett bevándorlás megszervezése is – véli az üzletember.

Mit csinál valójában Brüsszelben Soros? Szijjártó Péter megfejtette

A magyar külügyminiszter szerint Soros egyetlen célja, hogy megbüntesse a magyar embereket azért, mert a Fideszre szavaztak. Az biztos, hogy Soros és Timmermans találkozóján nem fogják sokat dicsérni a magyar kormányt. Cikk >>>

Ma messze vagyunk ettől az ideális helyzettől. Az uniónak még mindig nincs egységes migrációs politikája. Minden tagállam a maga útját járja, gyakran egymás érdekeit keresztezve. Európa országai nem az afrikai demokratikus fejlődést tartják szem előtt, hanem csak meg akarják állítani a migrációt. Ezért a rendelkezésre álló összeg nagy része diktátorokkal kötött piszkos üzletekre megy el: megvesztegetik őket, hogy erőszakkal állják útját a népmozgásnak, és elnyomással akadályozzák meg saját állampolgáraik utazását.

Az afrikai Marshall-terv

Egy ilyen „afrikai Marshall-terv” sikeréhez legalább évi 30 milliárd euróra lenne szükség, a tagállamok ennek csak kisebb részét tudnák fedezni. Az EU hitelképessége magas, ám kihasználatlan. A történelem tanulsága szerint háborús időkben mindig emelkedik az államadósság. Habár a hitelfelvétel ellenkezik a ma uralkodó, megszorítást szorgalmazó gazdasági nézetekkel - csakhogy a megszorítás maga is az egyik oka a válságnak. Soros szerint ez a politika csak eddig működött, hamarosan azonban negatív hatásai lesznek.

"Új pénzügyi válság közeleg. Az afrikai Marshall-terv a legjobbkor érkezne. Ezért javaslom, hogy oldjuk meg a finanszírozását innovatívan és bátran. Olyan új pénzügyi eljárást szorgalmazok, amellyel az EU anélkül veheti igénybe a pénzpiac segítségét, hogy közvetlen kötelezettséget vállalna akár uniós, akár tagállami szinten. A lényeg, hogy Európának radikálisan kell cselekednie a túlélésért. Újra fel kell találnia magát, ennek pedig alulról jövő kezdeményezésnek kell lennie. Közös erőfeszítésre van szükség; az uniós szervek irányítása és a civil mozgalmak kombinálására."

Szétszakadás

Komoly feladvány a területi dezintegráció kezelése: Brexit elképesztő károkkal jár, mindkét fél számára. A válás hosszú folyamat lesz, akár öt évnél is hosszabb – mondta. Hozzátette: végül a britek döntik el, mit is akarnak de jobb lenne mielőbb dűlőre jutni. Egy kezdeményezésen keresztül már sikerült elérni egy parlamenti határozatot, amelyben benne van a lehetőség, hogy Nagy-Britannia az unió tagja marad.

Maradnának: a CEU nem vonul ki Magyarországról?

A Nyílt Társadalom Alapítvány közleményében jelezte ma, hogy megszünteti a működését Budapesten, és Berlinbe költözik át. A Közép-európai Egyetem (CEU) azonban továbbra is elkötelezett amellett, hogy a kutatásban és oktatásban vállalt misszióját Budapesten folytassa - Tovább >>>

A bennmaradás mellett erős érvek szólnak, ezek azonban csak az utóbbi időszakban váltak világossá. Fontos, hogy olyan szervezetet alakuljon, amelyhez a szigetország ismét csatlakozni kíván – tette hozz.

"Ez már egy másik Európa lenne. Olyan, amelyben egyértelműen megkülönböztetjük az uniót és az eurózónát. Másrészt be kell vallani, hogy az euróval súlyos gondok vannak, és ezeket meg kell oldani.

Nem kell mindenkinek euró

Soros György szerint az eurózónát elavult szerződések mentén irányítják, amelyek feltételezik, hogy minden ország bevezeti az eurót, ha a követelményeknek megfelel. Ezzel szemben számos ország kifejezte, hogy nem akar eurót, sem szorosabb szövetséget az unióval.

"A ki nem mondott elv az, hogy a tagállamok különböző sebességgel ugyan, de ugyanoda tartanak – ezt a célt el kell engedni. A többsebességes Európa helyett többsávos Európát építeni, amelyben a  tagállamoknak több választási lehetőségük van. Ma a kooperáció nem népszerű, de ez megváltozhat, ha az emberek azt látják, hogy megéri."

A rideg valóság rákényszerítheti a tagállamokat, hogy nemzeti érdekeiket félretéve az unió fennmaradását helyezzék előtérbe. Ezt sürgette Emmanuel Macron francia elnök aacheni beszédében, és csatlakozott hozzá Angela Merkel német kancellár is. Ha sikerrel járnak, Monnet és társai nyomába léphetnek. Ám ehhez maguk mögé kell állítaniuk Európa tömegeit. Én és a Nyílt Társadalom Alapítványok mindent megteszünk, hogy segítsünk – mondta Soros György.

Nem örülnek Brüsszelben, hogy bezár a Soros-alapítvány

Az Európai Bizottság első alelnöke szerint sajnálatos, hogy egy olyan civil szervezet, mint a Nyílt Társadalom Alapítványok nemzetközi irodája, bezárja kapuit egy európai uniós tagországban. Frans Timmermans elmondta: szenved a demokrácia ott, ahol egy olyan civil társadalmi szervezet, amely dinamikus és toleráns demokráciák kiépítését segíti, fenyegetve érzi magát, és úgy ítéli meg, hogy már nem képes munkájának elvégzésére. További részletek >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Medgyessy Pétertől - hétfőn, a Klasszis Klubban
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 15:13
Ehhez nem kell mást tennie, mint ingyenesen regisztrálni az április 22-én, hétfőn 15:30 órakor kezdődő eseményre.
Makro / Külgazdaság Kalapozásba fogott az ukrán kormány Washingtonban
Mester Nándor | 2024. április 18. 15:01
A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tavaszi ülését használja fel az ukrán vezetés, hogy megszerezze a gazdaság stabilizálásához szükséges pénzt vagy annak egy részét. Közben amerikai befektetőkkel is tárgyal az újjáépítési projektekről.
Makro / Külgazdaság Rekordmagas szinten a csehországi személyautó-gyártás
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 14:29
Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.
Makro / Külgazdaság Fizethetjük majd a gigantikus kamatokat
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 12:33
A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal nagyobb összegben, 50 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket, emelkedő átlaghozam mellett csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ.
Makro / Külgazdaság A háborúnak van egy eddig nem látott veszélye is
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:57
Környezeti károkat okozhatnak a rossz kondíciójú, biztosítással nem rendelkező, homályos orosz tulajdoni hátterű árnyékflotta tankerei.
Makro / Külgazdaság Szeretne új autót? Itt vannak az európai piac statisztikái!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:28
Csökkent a forgalomba helyezett új autók száma márciusban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára csütörtökön fölkerült adatok szerint.
Makro / Külgazdaság Újabb inflációs adatok érkeztek, nézze csak!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 10:38
Az OECD-országokban februárban átlagosan 5,7 százalék volt az éves infláció, míg az élelmiszer- és energiaárak nélkül számított maginfláció 6,4 százalékra csökkent.
Makro / Külgazdaság Itt van V. Naszályi Márta válasza a Várnegyed fideszes kerületi lapjára
Kormos Olga | 2024. április 18. 08:11
Budapest I. kerületében már jóval az önkormányzati választások kampányhajrája előtt dúlt a harc. A Várnegyed irányításáért már most négyen jelezték indulásukat, miközben V. Naszályi Márta, a Budavári Önkormányzat polgármestere úgy döntött: a kormánypárt kezébe került kerületi lap ellenében saját hírlevelet indít, és feljelenti Sára Botond főispánt. Sorozatunkban a június 9-i önkormányzati választások legérdekesebbnek ígérkező összecsapásait mutatjuk be.
Makro / Külgazdaság Vigyázat! Hatalmas benzinár-emelés közeleg
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 10:17
A 95-ös oktánszámú üzemanyag bruttó 7 forinttal kerül többe péntektől, a gázolaj ára viszont 6 forinttal csökken, így utóbbi lesz már olcsóbb.
Makro / Külgazdaság Most London mutatott fityiszt a Karmelitának
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 08:42
Egy hellyel hátrébb került Magyarország lapunk szerda reggel kiadott európai inflációs rangsorában, miután a britek is nyilvánosságra hozták a maguk rátáját.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG