3p
A tárcavezető szerint öt éven belül el kell készülnie a Budapest-Belgrád gyorsvasúti vonalnak.

Legkésőbb 2023 végére el kell készülnie a Budapest-Belgrád vonalnak – mondta a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter a gyorsvasúti vonal háromoldalú projektjéről először a kínai nemzeti fejlesztési és reformbizottság alelnökével, Ning Csi-csövel tárgyalt egy kétoldalú megbeszélésen, ezután volt a háromoldalú magyar-szerb-kínai kormányközi munkacsoport hetedik ülése.

A miniszter szerint Kína nagymértékben növelné az Európába történő áruszállítást, ennek a tengeri útvonala Kelet-Kínából a görögországi Pireusz kikötővárosba vezet, Pireuszból pedig vasútvonalon szándékoznak az árut a kontinens belsejébe juttatni. Hozzátette: azért folyik a verseny, hogy mely országokon keresztül vezessen a kínai áruszállítási útvonal, és amennyiben megépítik a Budapest-Belgrád gyorsvasúti vonalat, az lesz a leggyorsabb szállítási útvonal Görögországból.

Orbánék pénzt akarnak kérni a kínaiaktól

A Budapest és Belgrád közötti vasútvonal építéséhez vennének fel hitelt. További részletek >>>

Szijjártó kifejtette, a projekt munkahely-teremtési, logisztikai és pénzügyi szempontból is nagy előnyöket jelent Magyarország és Szerbia számára. Az építkezésről szóló tender dokumentációját harminc cég váltotta ki, közülük két konzorcium nyújtott be érvényes jelentkezést, amelyek magyar és kínai vállalatokból állnak.

Még tárgyalnak a hitelezésről

A két magyar-kínai konzorciumnak július végéig kell beadnia műszaki ajánlatát, ezt követően szeptemberben lesznek a műszaki és pénzügyi tárgyalások a két ajánlattevővel, majd november végéig, de legrosszabb esetben az idei év végéig, a győztes ajánlatevővel aláírják a szerződést. A meghatározott pénzügyi keret 525 milliárd forint, plusz 10 százaléknyi tartalék, a pénzügyi ajánlatoknak tehát ezen az összegen belül kell lenniük.

A tárcavezető elmondta, hogy a beruházáshoz szükséges kínai hitelről még tartanak a tárgyalások, mivel néhány kényes pontot tisztázni kell. A kormány szeptember közepéig adott haladékot a kínai Exim Banknak és a magyar pénzügyminisztériumnak arra, hogy megállapodásra jussanak e pontokról.

Elmondta, a győztes ajánlattevővel történő szerződéskötést követően legfeljebb két évet tehet ki a tervezési és engedélyeztetési folyamat, a kivitelezésnek pedig két és fél, maximum három évet szabtak meg – így legkésőbb 2023 végére el kell készülnie a vasútvonalnak.

Olyan vasútvonalat építünk, amelyen óránként 160-nal megy majd vonat

Egyetlen év alatt 30 százalékkal nőtt a három nagy dél-budapesti terminálon a Kínából érkező konténerek forgalma. További részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mondtak egy számot: félelmetesen drága volt a Brexit
Privátbankár.hu | 2024. december 18. 14:21
Az előzetesen vártnál azonban így is kisebbnek tűnik a kár.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor raportra hívhatja Rogán Antalt
Csabai Károly | 2024. december 18. 05:42
Azzal a céllal, hogy átbeszélje propagandaminiszterével, hogyan tálalják, hogy az infláció immár második hónapja emelkedik. Sovány vigasz, hogy ezzel nem vagyunk egyedül. A Privátbankár Európai Inflációs Körkép több mint kétéves fennállása alatt még soha annyi ország nem tett közzé az előző havinál magasabb éves fogyasztóiár-indexet, mint a novemberiről. Ennek ellenére bőszen folyik a monetáris lazítás, mindössze az ukrán jegybank emelt kamatot. A reálkamatok összevetésében még tartjuk a pozíciónkat, de a 2,8 százalékos plusz a gyenge makrogazdasági adatok miatt aligha elég vonzó a külföldi befektetők számára.
Makro / Külgazdaság Valaki kiénekelt Matolcsy Györgyék kórusából
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 16:10
Ahogy egy hónapja, úgy Virág Barnabás alelnök tájékoztatása szerint most is elhangzott egy 25 bázispontos kamatcsökkentési javaslat. Hogy ezúttal is Patai Mihály másik alelnöktől, az később derül ki.
Makro / Külgazdaság Pesszimistábbak lettek Matolcsy Györgyék
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 15:16
A jegybank a jövő évi inflációs és növekedési előrejelzéseit is közölte.
Makro / Külgazdaság Moszkva fenyeget: megtorlással kell számolni Kirillov meggyilkolása miatt
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 14:32
A nukleáris védelmi erőkért felelős orosz altábornagy elleni merényletről megszólalt az SZBU és a Kreml is.
Makro / Külgazdaság Nem tettek szívességet Matolcsy Györgyék a kormánynak
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 14:00
Bár a GDP-növekedési álmok valóra válásához jól jönne egy kamatcsökkentés, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa nem látott okot az irányadó ráta megváltoztatására.
Makro / Külgazdaság Óvatosságra intik a nyugdíjasokat a csalafinta bankokkal szemben Szerbiában
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 10:47
A bankok azzal „fiatalítják meg” Szerbiában idősebb ügyfeleiket, hogy hitelt kínálnak nekik. Ennek alapján úgy érezhetik, hogy olyan hitelképeseket, mint a fiatalok.
Makro / Külgazdaság Sikerült 100 milliárd forintot elköltenie a közmédiának
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 09:48
100 milliárd forintot, ehhez korábban még egy év kellett, de az állami média jobban teljesít.
Makro / Külgazdaság Navracsics Tibor szerint jönnek uniós pénzek, most hetedikek vagyunk a felhasználásban
Privátbankár.hu | 2024. december 16. 16:46
Az európai uniós források felhasználásának hatékonyságát tekintve az első helyen végzett Magyarország – Csehországgal holtversenyben – a 2014-2020-as költségvetésben, mindez azt jelenti, hogy Magyarországra érdemes uniós forrásokat folyósítani, mert azokat jól és hatékonyan hasznosítja – mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter éves meghallgatásán hétfőn az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén.
Makro / Külgazdaság Örüljünk: nyugatabbra kevésbé hervatag a hangulat
Privátbankár.hu | 2024. december 16. 12:58
A beszerzési menedzser index Németországban és az euróövezetben is javult, de még mindig csökkenést jelez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG