2p
3,8 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta, közel 4,5 millióan dolgoztak ősszel.

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint 2017. szeptember–novemberben a foglalkoztatottak száma 4 millió 450 ezer fő volt, 36 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A 15–64 évesek foglalkoztatási rátája 68,8 százalékra nőtt.

Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 85 ezer fővel nőtt, ugyanakkor a magukat közfoglalkoztatottnak vallók száma 37 ezer, a külföldi telephelyen dolgozóké 11 ezer fővel csökkent.

A munkanélküliek száma egy évvel korábbihoz képest 30 ezer fővel, 178 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,7 százalékponttal, 3,8 százalékra mérséklődött. A nyilvántartott álláskeresők létszáma 5,7 százalékkal, 258 ezer főre csökkent.

Mindenki dolgozik

Soha nem mért mélységbe süllyedt a munkanélküliség, ami azt jelenti, hogy szinte minden magyar embernek, aki képes és akar dolgozni, van munkája  –  mondta az adatokra reagálva Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

Az elemzőt is meglepte az adat

Baj a munkaerőhiányAz adatokból tehát egyértelműen látszik, a munkaerőhiány további problémákat okoz majd a magyar gazdaságnak. Mi lehet erre a megoldás? Arról itt írtunk >>>>

A foglalkoztatottak száma bár nem döntött új csúcsot, mégis közel van ahhoz - közölte a Privátbankár.hu-val Virovácz Péter. Az ING senior elemzője szerint a munkaerőpiacon tapasztalt jelenlegi kedvező fejlemények összhangban vannak mind a várakozásaikkal (sőt némiképp felül is múlják azokat), mind az éven belül megszokott hullámzással (vagyis a historikus szezonalitással).

Mindezeket figyelembe véve úgy számolnak, hogy decemberben tovább zsugorodhatott a munkanélküliségi ráta, elérve a 3,7 százalékot.

Mi jön idén?

"Ami 2018-at illeti, továbbra is javulhat a munkaerőpiac helyzete, ugyanakkor úgy véljük, hogy egyre inkább a kínálati oldal lesz a szűk keresztmetszet. Tehát nem az üres álláshelyek hiánya, hanem a szabad munkaerő korlátossága miatt a munkanélküliségi ráta már csak csekély mértékben csökkenhet" - mondta Virovácz. 2018 végére 3,5 százalék körüli rátára számítanak az ING-nél.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Benzinkúton éjszakáznak, holnap is tüntethetnek a kamionosok
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 19:35
A hétfői tüntetés este 8 óráig tart, de kedden visszatérhetnek Budapest útjaira a dudáló kamionosok. A kormánytól többek között azt követelik, hogy az útdíjat ne akkora mértékben emeljék meg, mint amiről Lázár János beszélt.
Makro / Külgazdaság Tavasszal üthet be a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 16:29
A tavaszi előrejelzési fordulóban javasolhatja az Európai Bizottság a Tanácsnak, hogy újabb szakaszba léptesse a túlzottdeficit-eljárást. Eközben a kormány a GDP 2,2 százalékának megfelelő pénzt osztogat el.
Makro / Külgazdaság Ötven kamiont beengednek a Hősök terére, de merre indulnak a többiek?
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 15:01
Hétfőn délután megérkezett a Hősök terére a kamionos tüntetés konvoja. A térre azonban a rendőrség csak ötven járművet enged be, a többiek másfelé indulhatnak.
Makro / Külgazdaság Hiába szedett be sokkal többet a magyar állam – még sokkal többet költött
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 12:33
Itt vannak a részletes adatok a költségvetés november végi helyzetéről.
Makro / Külgazdaság Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 11:27
Most az autósok másik csoportja örülhet.
Makro / Külgazdaság Itt van, mekkorát ütött Trump a német autóiparon – nagyot
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 10:44
Fellendülésre pedig nem érdemes fogadni.
Makro / Külgazdaság Döntött egy svájci bíróság: az egész világon aggódhatnak a multik
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 10:29
Precedensértékű lehet az ítélet.
Makro / Külgazdaság Megvétózhatta volna Ukrajna hitelét Orbán Viktor – meglepő, ki beszélte le erről
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 08:37
Félrehívták egy kicsit az uniós csúcs sorsdöntő pillanataiban.
Makro / Külgazdaság Ilyen még soha nem történt a magyar kereskedelemben
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 07:47
Csökkent a terminálok száma – de miért?
Makro / Külgazdaság Mélypontok közelében tántorog a jen
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 06:19
Hiába volt a kamatemelés?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG