2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A német külügyminiszter szerint nem engedhetünk az USA fenyegetőzésének.

A német külügyminiszter bízik benne, hogy a kereskedelmi kérdésekben felmerült vitákat sikerül tárgyalásos úton rendezni az Egyesült Államokkal, és Európa nem hajol meg a fenyegetések előtt. Heiko Maas azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy az Európai Bizottság elnöke szerdán Washingtonban tárgyal Donald Trump amerikai elnökkel, aki az európai acél- és alumíniumtermékekre is vámot vetett ki, és további vámokkal fenyegeti az európai autóipart, ami különösen súlyosan érintené Németországot.

A német diplomácia vezetője elmondta: Jó, hogy Jean-Claude Juncker holnap Washingtonban lesz, és megpróbál megoldást találni, de nem kezdünk tárgyalásokat úgy, hogy közben pisztolyt szorítanak a fejünkhöz. Bízom benne, hogy sikerül egyetértésre jutni, de nem fogunk engedni a fenyegetésnek – tette hozzá.

Az USA ellensége lennénk?

Donald Trump szerint a USA és az EU közötti kereskedelem nem méltányos: különösen azt tartja problémának, hogy az európai autók kelendőek az Egyesült Államokban, de az amerikai termékek nem jutnak be az európai piacra. Trump pár hete odáig merészkedett, hogy az Európai Uniót kereskedelmi téren az Egyesült Államok ellenségének nevezte.

Ahogy arról korábban már írtunk, az Európai Unió válaszlépéseket készít elő arra az esetre, ha Donald Trump fenyegetését betartaná és védővámokkal sújtaná a gépjárművek és autóalkatrészek importját. Az amerikai kereskedelmi minisztérium ugyanis vizsgálatot indított annak felderítésére, nem jelent-e nemzetbiztonsági kockázatot a nagymértékű jármű- és alkatrészimport.

A kereskedelmi biztos emlékeztetett: ilyen vizsgálat előzte meg az acél- és alumíniumtermékekre kivetett importvámok idei elrendelését. Az újabb korlátozásoknak "katasztrofális" következményei lennének, mivel az EU acélt és alumíniumot 6,4 milliárd, gépjárműveket és autóalkatrészeket viszont több mint 50 milliárd euró értékben exportált tavaly az Egyesült Államokba. További részletek >>>

Meglepő kijelentés Merkeltől - mégis barátkozna Trumppal?

A német kancellár szerint a történtek után is fontos a jó kapcsolat megőrzése az Egyesült Államokkal. További részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
Makro / Külgazdaság Már nem is meglepetés, hogy szárnyal a magyar ipar?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:30
A növekedés elsősorban a járműgyártásnak köszönhető a KSH adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Reálisak a kormány gazdasági tervei? Pogátsa Zoltánt erről is kérdezzük a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:11
A közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem docense november 10-én, kedden 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink, nézőink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kieshetnek a csontvázak a Kisfaludy Program ügyeiből
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:39
Kapitány István bejelentette, elrendelték a nyomozást a 475,3 milliárd forintos Kisfaludy Program ügyében.
Makro / Külgazdaság Az Egyesült Királyság újabb fontos lépést tesz az EU felé
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:27
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodott a Brexit élelmiszer-exportját érintő bürokrácia megszüntetéséről szóló megállapodástervezetben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG