3p
Demokrata vélemények szerint a döntés végzetes az amerikai népre nézve és mutatja, hogy ezzel Trump háborúra készül. Akárcsak Trump, Bolton is megvetéssel viseltetik a szerződések és a nemzetközi jog irányába. Az alapjaiban megroggyant Fehér Házban Boltonnak és neokonzervatív társainak már csak egy embert kell eltakarítani az útból.
John Bolton (Fotó forrása: MTI/AP/Alex Brandon)

Egy hónapja beszámoltunk róla, hogy a neokonzervatív agytrösztökben megszólaltak a háborús dobok Irán és szövetséges milíciái ellen. Egyikük egyenesen frontális beavatkozást javasol Szíriában Irán befolyása ellen, mert „ennél kevesebb nem fogja elérni Irán feltartóztatásának célját”. De még a sokat látott Washingtont is megrázta múlt pénteken Trump bejelentése, miszerint a nemzetbiztonsági tanácsadói pozícióban a három-csillagos tábornok H.R. McMaster-t a kifejezetten "háborús héjának" tekinthető neokonzervatív jogász, John Bolton váltja majd.

A háborús héja

Bolton a globális amerikai katonai beavatkozás és hegemónia elkötelezett híve, miközben Iránnal, Észak-Koreával és Oroszországgal szemben is keményebben lépne fel. Demokrata vélemények szerint a döntés végzetes az amerikai népre nézve és mutatja, hogy ezzel Trump háborúra készül. A Kínával megkezdődött kereskedelmi konfliktus mellé egyes megfigyelők így már a fizikai háború lehetőségét sem zárják ki. Bolton az ENSZ-et az amerikai politikára húzott "kényszerzubbonynak" tartja.

Két hónappal ezelőtti írásában Bolton élesen elítélte a nemzetközi közösség 2015-ös nukleáris megállapodását Iránnal, azt egy „masszív stratégiai hibának” bélyegezve. Hozzátette, hogy „Amerikának be kellene fejeznie Irán 1979-es Iszlám Forradalmát, még az esemény jövő februári 40-ik évfordulója előtt”. Shaul Mofaz volt izraeli védelmi miniszter tegnap hozta nyilvánosságra, hogy másfél évtizede Bolton – aki akkor ENSZ nagykövetként szolgált – arról győzködte, hogy Izrael támadja meg Iránt.

Bolton és Trump között a legmélyebb ellentét Moszkva vonatkozásában várható. Múlt nyáron Bolton amellett tört lándzsát, hogy Putyin beavatkozása az amerikai választásokba aláássa az amerikai alkotmányt „és ez jóval több, mint egy banális fedett művelet. Ez valójában egy casus belli, egy igazi háborús cselekmény és az ilyet Washington soha nem fogja tolerálni.” Fanyarul jegyezzük meg, hogy akkor Bolton rögtön lebombázhatja a Facebook- és a Cambridge Analytica központját, ahol a manipulatív választási beavatkozás ráadásul már bizonyítottnak is tekinthető.

Káncz Csaba

A megrendült Fehér Ház

Míg az elmúlt hetekben kinevezett neokonzervatív CIA vezető Michael Pompeot a Koch-testvérek finanszírozzák, addig Bolton mentora az a Sheldon Adelson kaszinó-mágnás, aki 2013-ban nukleáris csapást követelt Irán ellen Washington részéről. A 2016-as elnökválasztás után Adelson erősen támogatta Bolton kinevezését külügyi államtitkárrá, de akkor még sikertelenül járt. Akárcsak Trump, Bolton is megvetéssel viseltetik a szerződések és a nemzetközi jog irányába. Gyakran idézi De Gaulle ostoba megjegyzését, miszerint „a szerződések olyanok, mint a lányok és a rózsák: addig tartanak, amíg tartanak”.

Az alapjaiban megroggyant Fehér Házban Boltonnak és neokonzervatív társainak már csak egy embert kell eltakarítani az útból. John Kelly tábornokot, a kabinetfőnököt, aki még az amerikai külpolitikát a diplomácia alapjain képzeli el. Ha tehát az elkövetkező időszakban Kelly is lapátra kerülne, akkor tényleg szabad a gazda az eddigi világrend felforgatásában, akár katonai eszközökkel is.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ausztriában sincs kolbászból a kerítés: több mint egyéves csúcsra pörgött az infláció
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 15:46
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme 3,5 százalék, tavaly április óta a leggyorsabb volt júliusban, miután júniusban 3,3 százalékos emelkedést jegyeztek fel – derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich – STAT) pénteken közzétett adataiból.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter bejelentette, hogy mit lépnek a nagy vámmegállapodásra
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 15:16
A kormány munkacsoportot hozott létre tíz stratégiai partnervállalattal az amerikai-európai vámmegállapodás negatív következményeinek kiküszöbölése érdekében – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
Makro / Külgazdaság Kiosztott 45 milliárd forintot a kormány
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 12:51
45 milliárd forintot már kifizettek.
Makro / Külgazdaság Sokan örülhetnek, újabb európai nagyvárosba indít járatot a Wizz Air
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 12:17
Az első menetrend szerinti járat 2025. október 28-án indul.
Makro / Külgazdaság Infláció a kutakon, még drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 10:32
A héten szombaton tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak.
Makro / Külgazdaság Aggasztó jelek: gyengélkedik a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 09:29
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított júliusi értéke: 50,7.
Makro / Külgazdaság Volt jegybankelnök: Jobb az óvatosság
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 09:05
Bod Péter Ákos a hitelezési folyamatokat mutatta be közelebbről.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor élőben jelentette be: két új akcióterv jön
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 08:47
Az állami médiában beszélt a miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Megdöbbentő adatot közölt a KSH a lakásépítésekről
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 08:33
Nagyon kevés új lakás épül, főleg vidéken.
Makro / Külgazdaság Mit ártott Donald Trumpnak a szélenergia?
Litván Dániel | 2025. augusztus 1. 05:59
Elképesztő állításokkal támadta a szélenergiát az amerikai elnök még az Ursula von der Leyennel folytatott vámtárgyalásokon is. De mi igaz abból, amit mond, és miért zavarják ennyire a szélerőművek?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG